Kormorán koncertszervezés:
Koltay Gergely koltaygergely@t-online.hu
+36 30 922-88-68
1126 Budapest, Hollósy Simon utca 16.
B.T.
9.00 – 18.00 között
+36 70 231-13-10
Huber Klári produkciós munkatárs
+36 30 211-75-57
2011.11.22.
1976 december 16-án, Kodály Zoltán születésnapján adta első koncertjét a Kormorán!
A jubileumi koncertre szeretettel várunk minden érdeklődőt!
2011.10.26.
Kormorán a New Orleans Klubban: lemezbemutató koncert az M1-en
A
Koltay Gergely vezette, Magyar Örökség-díjas Kormorán július 15-én a
New Orleans Music Clubban önálló, nagy sikerű lemezbemutató koncertet
adott. Az előzményekről és magáról a koncertről az M1 műsort készített,
amely október 30-án, 31-én és november 1-jén látható.
Összesen
több tízezer ember előtt muzsikált élőben a Kormorán idén tavasszal és
nyáron Erdélytől a Felvidékig, a paksi Gastroblues Fesztiváltól a
Sitkei Rockfesztiválig. A koncertsorozat egyik legrangosabb
állomásaként Koltay Gergőék július 15-én Budapesten léptek fel,
mégpedig a méltán neves New Orleans Music Clubban, ahol a Magyar
Televízió rögzítette a hangversenyt. Az est érdekessége volt, hogy az
új felállású Kormorán adott önálló lemezbemutató koncertet a
fővárosban, fél évvel azután, hogy az együttes legutóbbi zenealbuma
napvilágot látott. A hangversenyt a székelyföldi TransylMania zenekar
három tagja unplugged „betéttel” színesítette. A fellépés előzményeiről
és magáról a koncertről az M1 műsort készített. A werkfilm október
30-án, a koncert első része október 31-én, a második része pedig
november 1-jén lesz látható.
A Kormorán 2011-es koncertsorozatát
egyébként márciusban azokkal a határon túli magyar előadókkal, köztük
(a Társulatból is ismert) Vadkerti Imrével, valamint Fehér Nórával
kezdte meg, akik a télen megjelent Magyar Kettős című zenealbum
szólóénekesei. „Ez a Kormorán egyik legkülönlegesebb zenealbuma.
Ugyanis a felvételen nemcsak az együttes muzsikusai zenélnek, soraikban
a székely Gáspár Álmossal, hanem van valamilyen sajátos szimbolikus
jelentése annak, hogy meghívást kaptak énekesek a Felvidékről, a
Vajdaságból, Kárpátaljáról és Erdélyből. Mégpedig az együttes új
énekesei, Vadkerti Imre és Fehér Nóra mellett Pál Eszter, Ferencz
József és Simon Adorján” – hangsúlyozta Koltay Gergely zenekarvezető,
megjegyezve, hogy a határokon átívelő magyarság tudata hatja át a vad
hangzásokkal és lírai betétekkel teli albumot. A turnén az albumot is
jegyző új dobossal játszott az etno rock együttes: a V’Moto-Rock
zenészével, Herpai Sándorral. Külön érdekesség, hogy a legendás dobos a
Barbaro zenekarban már hosszú évekig együtt muzsikált a Kormorán
basszusgitárosával, Zsoldos Tamással. Az összeszokott ritmusszekció
mellett a gitárt a szintén új Kormorán-tag Antoni Arnold – Rúzsa Magdi
korábbi zenésztársa – szólaltatta meg a koncerteken.
Mindemellett
augusztus 19-én, 20-án és 21-én a Kormorán-műhely színpadra vitte
Koltay Gergely és Szűts István művét, a Honfoglalás rockoperát,
mégpedig parádés szereposztással – mások mellett – Papadimitriu
Athinával, Hujber Ferenccel, Pintér Tiborral, Vadkerti Imrével és
Kassai Lajossal, valamint 80 lovassal, táncosokkal, kaszkadőrökkel,
Komáromban, a Duna mentén. A megaprodukciót a Magyar Televízió
ugyancsak rögzítette és hamarosan szintén bemutatja.
Szeretettel ajánljuk a következő programokat az M1 műsorán:
2011. október 30. 13:05 Kormorán werkfilm a New Orleans Music Klub
koncert előkészületeiről
2011. október 31. 16:05 Magyar kettős koncert első rész a New
Orleans Music Klubban 2011. november 1. 16:05 Magyar kettős koncert második rész
Bár újságíró vagyok, nem hagyományos recenziót szeretnék elővezetni a
Kormorán június 15-ei koncertjéről. Különösen, hogy Bucsuházy Péter
barátunk a Kobakneten méltó módon lejegyezte, milyen hangversenyt adott
a zenekar a New Orleans Music Clubban. Inkább arról írnék, hogy az
elmúlt fél évben milyen várakozásaim, illetve félelmeim voltak az új
felállással kapcsolatban.
Amikor Gergő még télen megmutatta nekem, hogyan szól a Magyar kettős
zenealbum, az első dalnál kitört belőlem a rocker, hiszen a Koppányként
a Társulatból megismert Vadkerti Imre hangja lehengerlően szólt, a
délvidéki (vajdasági) Fehér Nóra orgánuma pedig remek módon
kiegészítette a felvidéki énekesét. Mégis tartottam tőle, milyen lehet
mindez élőben, és egyáltalán lesz-e lehetőség őket meghallgatni
koncerten. Lassan kiderült, hogy igen, lesz, mert átalakul a csapat.
Ekkor arra gondoltam, hogy az előző három énekest nagyon is kedvelem,
és bár a Fehér-Vadkerti páros valószínűleg élőben szintén erős lesz, no
de, a három az három, a kettő pedig kettő, és minimum Tóth Reni hangja
hiányzik majd.
A New Orleans Clubban láttam-hallottam először az új felállású
Kormoránt, és kiderült: bár a régi énekeseket még mindig kedvelem –
ahogyan a két távozott hangszeres zenészt is –, méltó módon sikerült
pótolni őket. Sőt, bizonyos értelemben a kevesebb több volt, mivel
végig rendkívül erőteljes volt az ének, ha pedig egy-egy dalban esetleg
szükségeltetett még egy hang, illetve szólam, akkor Gergő és/vagy Pisti
beszállt. Mindemellett az sem mellékes, hogy Nóra finom jelenség és
mind határozottabb színpadi személyiség egyszerre. Imre pedig úgy
énekel, hogy leszakad a csillár, mindeközben fennkölt majd minden
megnyilvánulása.
A két másik új tag szintén remek választásnak bizonyult, Antoni Arnold
rendre egy gitáros Paganininek tűnt, aki az elektromos mellett az
akusztikus hangszeren ugyancsak mesterien játszik. Méltó szólista társa
így Álmosnak, akinek hegedűjátéka számomra mindig is kész költészet
volt. Az pedig, hogy Herpai és Zsoldos mestereknek köszönhetően a
Barbaro ritmusszekciója már a Kormoráné is, önmagáért beszél.
Bár a hangosításról avatottabb vélemények is születhetnek, de nagy
érzés volt, hogy szinte az egész koncerten tisztán lehetett hallani
Pisti játékát is, ami korábban azért nem mindig adatott meg. A
zenekarvezető pedig nem csupán töröksípjával és fuvolájával okozott
örömet, hanem konferálásával, összekötő szövegeivel is, amelyek a
három-négy évvel ezelőtti Koltay Gergőt „hozták vissza”. Végre.
A New Orleans-koncerttel szerintem egy gond volt: bár egyáltalán nem
egy rövid koncertről beszélhetünk, még kellett volna fél óra. Hiszen
ilyen kiváló muzsikusokat nehéz leengedni a színpadról.
Egy szó, mint száz, az új Kormorán nemcsak szerethető, hanem bitang jó
is. Remélem, ez a felállás is megér jó pár évet. Vagy még többet.
Zsebők
Csaba
2011.07.20
Július 15-én pénteken Budapesten a New Orleans klubban
TV kamerák előtt koncertezett a Kormorán!
Izgatottan vártam ezt a koncertet, mivel a Kormorán
saját szervezésű hangversenyeinek fény és hangtechnikája mindig magas
szinvonalú, másrészt azért, mert kis létszámú közönségnek volt
lehetősége bejutni és ez igazi klubkoncert hangulatot ígért. Gergő is a
konferálásában a régi idők Kormorán klubjához hasonlította ezt a
fellépést. És valóban igazi családi-baráti hangulatban telt el az a
majd' három óra, amivel megajándékoztak minket!
A koncert kezdete előtt, ahogy egyre gyülekezett a
közönség, régi KoBaK-os ismerősök is megjelentek. Szötske, Pannónia,
Lordos Tibiék és Zsolesz (akinek ez úton is gratulálok házasságkötésük
alkalmából), valamint a VIBK-s hölgyek, akikkel az utóbbi néhány
hónapban ismerkedtünk meg. Jó hangulatú kis csapat jött össze.
Nem akármilyen élmény volt ez a koncert. Az utóbbi
néhány év legmeghatározóbb koncertélményét kaptam. Utoljára 2003
decemberében a MOM-ban volt egy ehhez hasonló hangulatú hangverseny.
Természetesen a Körcsarnokban a nagykoncertek is óriási zenei és
vizuális élményt nyújtottak, de valahogy nekem a kicsi koncertek sokkal
többet adnak. Sokkal barátibb a hangulat, személyesebb a kapcsolat a
közönség és a zenekar között.
A pénteki fellépés különös keveréke volt a nagy- és
klubkoncertek hangulatának. Vona Karcsi jóvoltából a fény és
hangtechnika kimagasló volt. A különleges fényeffektek, az osztott
kivetítők és a háttérben lassan úszó animációk különösen ünnepivé
tették a koncertet. A zenészek ruhája vakító fehéren világított a
reflektorok fényében.
A megszólalás kielégítette a legkomolyabb elvárásokat is. Minden
hangszert külön lehetett értelmezni. Érezhetően óriási munkával járó
felkészülés előzhette meg a koncertet, melynek eredményeként egymással
olyan összhangba szólaltak meg a hangszerek, ahogy eddig még nem
hallottam soha a Kormoránt.
Imi és Nóri tisztelettel és alázattal énekelte a régi
Kormorán dalokat, de ugyanakkor olyan határozottsággal, hogy aki
először hallotta azt gondolhatta, hoszzú évek óta énekelnek már együtt.
Arnold gitárja is remekül szólt, és kifejezetten emelte a színvonalat
ahogy a dalokat színezte rövid dallamocskákkal, összekötő futamokkal,
melyekkel saját egyéniségét is belecsempészte a zenébe. Ettől lesznek
igazán különlegesek a régi dalok. Herpai Sanyi és Zsoldos Tomi
magabiztos alapokkal támogatta a zenét, Álmos pedig ahogy szokta,
Székelyföld zamatát lopta bele hegedűjátékával.
A koncerten meglepetés vendégként a TransylMania zenekar
három tagja - Ceci, Csönye és Imi - is ott volt. Közösen adták elő a
Húzd a harangot, azt a dalt, melyet 2002 szilveszterén szakadó
hóesésben közvetített a Duna TV Sepsiszentgyörgyről, miközben a
budapesti stúdióban a Kormorán várta a fellépést. Ezt a dalt Nóri
énekelte és először hallhattuk ebben a felállásban. Egy kis pihenőt
tarthatott a Kormorán. A három székely zenész akkusztikus előadásban
játszott néhány ismert TransylMania dalt. A blokk végén a Mert tudnom
kell című daluk refrénjét a közönség tapsolva együtt énekelte.
Ezután átadásra került a Kormorán örökös tagja cím is,
melyet idén Gergő nem kis meghatódottsággal bátyjának, Koltay Gábornak
adott át. Majd ismét egy olyan dalt hallhattunk, melyet ez a felállás
először játszot, mégpedig Gáspár Álmos szerzeményét a himnuszi
magasságokba törő Világok világa Magyarországot. Nóri különös
érzékiséggel adta elő a dalt, néhol a dallamívet egyéni díszítésekkel
fűszerezve. Ugyanezt lehet elmondani Arnoldról is, aki óriásit
gitározott ebben a dalban! Olyan dallamokat játszott be, amiket eddig
még nem hallhattunk! Különös csemegét kaptunk!
A koncert végén a szokások szerint a Szállj sólyom
szárnyán a Miatyánk és a himnuszok közös éneklésével állva tapsolva
köszönte meg a kb 150 fős közönség (ennyi a ház befogadóképessége) a
hangversenyt.
Erről a koncertről csak felsőfokban lehet beszélni!
Ezen a napon a Kormorán életében új időszámítás kezdődött! A mércét a
zenekar egyre magasabbra teszi. Igényes, minőségi produkciót kaptunk a
nyolc zenésztől ezen koncerten.
A 35 éves etno rock zenekar színpadra
állítja Honfoglalás című rockoperáját
A Koltay Gergely vezette, Magyar Örökség-díjas Kormorán július 15-én a
New Orleans Music Clubban önálló lemezbemutató koncertet ad. Augusztus
19-én, 20-án és 21-én Koltayék pedig színpadra viszik a Honfoglalás
rockopera-változatát, parádés szereposztással – mások mellett
Papadimitriu Athinával, Hujber Ferenccel, Pintér Tiborral és Kassai
Lajossal –, Komáromban, a Duna mentén.
A Kormorán
július 15-én Budapesten lép fel, mégpedig a méltán rangos New Orleans
Music Clubban, ahol a Magyar Televízió rögzíti a koncertet. Az est
érdekessége, hogy önálló lemezbemutató koncertet most adnak a
fővárosban Koltayék, fél évvel azután, hogy az új zenealbumuk
napvilágot látott. A hangversenyt a székelyföldi TransylMania zenekar
három tagja unplugged műsorral színesíti.
A Kormorán koncertsorozatát márciusban azokkal a határon túli magyar
előadókkal, köztük (a Társulatból is ismert) Vadkerti Imrével, valamint
Fehér Nórával kezdte meg, akik a télen megjelent Magyar Kettős című
zenealbum szólóénekesei. „Ez a Kormorán egyik legkülönlegesebb
zenealbuma. Ugyanis a felvételen nemcsak az együttes muzsikusai
zenélnek, soraikban a székely Gáspár Álmossal, hanem van valamilyen
sajátos szimbolikus jelentése annak, hogy meghívást kaptak énekesek a
Felvidékről, a Vajdaságból, Kárpátaljáról és Erdélyből. Mégpedig
Vadkerti Imre és Fehér Nóra mellett Pál Eszter, Ferencz József és Simon
Adorján” – hangsúlyozza Koltay Gergő zenekarvezető, megjegyezve, hogy a
határokon átívelő magyarság tudata hatja át a vad hangzásokkal és lírai
betétekkel teli albumot. A turnén az albumot is jegyző dobossal játszik
az etno rock együttes: a V’Moto-Rock zenészével, Herpai Sándorral.
Külön érdekesség, hogy a legendás dobos a Barbaro zenekarban már hosszú
évekig együtt muzsikált a Kormorán basszusgitárosával, Zsoldos
Tamással. Az összeszokott ritmusszekció mellett a gitárt Antoni Arnold
– Rúzsa Magdi korábbi zenésztársa – szólaltatja meg a koncerteken.
Nyáron az etno rock csapat Keszthelytől az erdélyi Székelykeresztúrig
számos helyszínen koncertezik, így a – tizenkilencedik – paksi
Gastroblues Fesztiválon is.
A Kormorán-műhely egy megaprodukcióról is gondoskodik: augusztus 19-én
és 20-án ugyanis bemutatják Koltay Gergely és Szűts István művét, a
Honfoglalás rockoperát, Komáromban, a Duna mentén, 80 lovassal,
táncosokkal, kaszkadőrökkel, köztük Kassai Lajossal és Lezsák
Leventével. A főbb szerepekben Pintér Tibor, Hujber Ferenc, Vadkerti
Imre, Buch Tibor, Sipos Imre, Oláh Sándor, Csákvári Zoltán, Márkos
Attila és Hábentius György lesz látható-hallható. A női szereplőket –
mások mellett – Papadimitriu Athina és Janza Kata formálja meg. Egy
besenyő lány különös énekében pedig Fehér Nóra hangja csendül fel.
A nyári koncertsorozatát augusztus végén a Sitkei Rockfesztiválon zárja
a Kormorán, amit a Magyar Televízió szintén rögzít.
(Mivel a zenekar 35 éves, ezért a New Orleans-koncertre ajándék CD-t
/Magyar Kettős/ kap az első 35 jegyvásárló. Jegyek vásárolhatók a
helyszínen, a zenekar honlapján /jegyrendelés@kormoranfolk.hu/
és a Mind-Zene Zeneáruházban.)
2011.06.18
Tisztelt KoBaK, kedves
Barátaim!
Elmesélek
egy történetet a régmúltból, amikor, még fiatalok és törékenyek
voltunk. Volt valamikor egy zenekar, akik nagyon szerették egymást,
akárkik is voltak, mind játszották, azt a muzsikát, amit az együttes
képviselt. Hősi korszak volt. Ma már el sem tudjuk képzelni. A Somogyi
Béla utcában létezett egy klub, amit valahogy ez az együttes megtalált.
A zenekar vezetője kitalálta, ez lesz a bázis, akkor még rádiós volt és
egy-két világsztárt is meg tudott hívni abba a kicsiny terembe.
Ma már nevetségesnek tűnik, de alkalmanként gyertyákat vásárolt, hogy
legyen fény a teremben, és a zenekar tagjai egy-egy alkalommal egy
József körúti lakásban hatalmas fazékban vacsorát főztek a klubtagoknak.
Aztán fogták a fazekat és átvitték a József körútról a Somogyi Béla
utcába. Isten tudja mi vitte őket erre a törvénytelen tettre. Minden
ellenük szólt. A fazék azóta elveszett. Szerencsére senki nem lett
beteg és, senki nem jelentett fel senkit, mert már akkor más időket
éltünk. Vidámak voltak, szerettek zenélni, hosszú gitárszólókkal
próbálták elfeledtetni, hogy mindig ugyanazt játsszák.
Sokan jártak a klubban, sok ember megfordult ott, néha a zenekarvezető
maga sem tudta kik állnak mellette a színpadon. Csodálatos időszak volt.
Olyan pillanatok, amik ritkán adódnak egy ember életében.
Főzték a vacsorákat a zenekar tagjai, vették a fehér nylon tálcákat és
evőeszközöket.
És akkor jött egy ötlet!
Legyen a klubtagság hivatalos. Ekkor a zenekar vezetője csináltatott
fehér számozható tagsági kártyákat. Valakik jelentkeztek, valakik nem.
Volt, aki vállalta a személyét, volt, aki nem. Az egész butaság, de
akkor jónak tűnt.
H. Bóna Márta és férje elsőként vállalták a közösséget a Kormoránnal,
azzal a muzsikával, amit nagyon szerettek, amiért eljártak abba a kis
piszkos klubba, a nyolcadik kerületbe. Isten tudja miért. De szép az
emlék. Jó volt együtt lenni.
Ma már nincs az a klub. Ma már nem mernék főzni száz emberre. Ma az a
zenekar Sportcsarnokokban játszik. Ma már más a világ. A meterológiát
is az Interneten követjük.
Kedves Márta! Áldja meg Isten emléked!
ÉS KEDVES Férjed!
El ne felejtsétek, hogy volt egyszer egy fehér számozott kártyátok,
mely egy zenekar klubjába volt érvényes.
Az a kártya ma is működik.
Akárhol is vagytok.
Jó játék volt ez akkoriban! Ma a világ másról szól!
A JóIsten segítsen minket, hogy sok H. Bóna Márta jelentkezzen a
Kormorán klubjába.
Wintermantel Zsolt polgármester úr beszéde, a Kormorán kiállítás
megnyitóján:
Tisztelt
Újpestiek és Kedves vendégeink!
Öt évvel ezelőtt, a születésnapos Kormoránnal és az itt jelenlévőkkel
együtt énekelhettük, hogy "Lesz még 30 év", most pedig már a 35.
születésnapján köszönthetjük az együttest, és kívánjuk a kitűzött cél
teljesülését.
Ha végig tekintenek a kiállítás képein, a kiragadott dalszövegeken,
láthatják, milyen hihetetlenül gazdag és sokszínű ez az életút:
rockoperák, filmzenék, megzenésített versek Petőfi Sándortól, Nagy
Lászlón keresztül Wass Albertig és Kányádi Sándorig, oratóriumok,
megannyi sikeres lemez, hazai és külföldi koncert.
Az együttes maga is gyakran átalakult az évek alatt, több mint 90
muzsikus fordult meg a zenekarban, és számos művész zenei
kibontakozását segítette a Kormorán.
Egy dolog azonban állandó: a konok kiállás a nemzeti értékek mellett, a
hagyományok tisztelete és őrzése, hit az isteni gondviselésben.
Akkor is, amikor ezt nem nézték jó szemmel, amikor az nem volt
"trendi", amikor tiltott dalokat kellett tiltott hangszereken játszani,
és akkor is, amikor rossz időkben kellett himnuszokat énekelni.
Ahogy Dsida Jenő fogalmazott: "itt nincsen semmi alku, nincsen semmi
de". A Kormoránnál sem volt: húzták a harangot az elárasztott
Nagygécért, hazahívták a katonáinkat az iraki háborúból, kampányoltak a
kettős állampolgárságért, és megemlékeztek egyedi hőseinkről: Kolonics
Györgyről, Selmeczi Rolandról, vagy az elesett tűzszerészekről.
Mindenkor következetesen ragaszkodtak ahhoz, hogy valamennyi
koncertjükön emléket állítsanak a trianoni diktátumnak, és minden
megszólalásukban hirdessék a nemzeti összetartozást. Magukra vették és
büszkén vállalják az oroszhegyi polgármester, a szűkszavú székely
hitvallását: "magyarnak lenni hivatásunk".
Minden túlzás nélkül kijelenthetjük, hogy elévülhetetlen érdemei vannak
a Kormorán elkötelezett művészeinek abban, hogy ma, 35 évvel az
együttes megalakulása után a határon túliak kettős állampolgársága és a
Nemzeti Összetartozás Napja – amit holnap, június 4-én ünnepelünk –
immár történelmi valóság. Ezek már a nemzet határok fölötti
újraegyesülésének fontos és megvalósult pillérei.
Köszönöm nekik, hogy munkásságukkal ezeknek a nemzeti ügyeknek a
sikerét elősegítették. Nekem személy szerint is felejthetetlen pillanat
volt, amikor tavaly az országházban ezt a két törvényt
megszavazhattam.
Tisztelt Ünneplők!
Öröm itt Újpesten köszönteni a Kormoránt, és hiszem, hogy otthonra
lelnek körünkben. Nem csak Szűts István, aki maga is káposztásmegyeri,
hanem valamennyi tag, és mindenki, aki azonosulni tud a zenekar
szellemiségével, lelki hazára talál városunkban.
Ahogy Koltay Gergely írja: "Legyen végre egy ország, hol a szavakat
kimondhatják, legyen végre egy nép, mely elmondhatja kínját, legyen
végre sok ember, kik tudják, hol a Mennyország, az lesz a hely, mit úgy
hívnak Magyarország!"
Kedves vendégeink!
Magyarország vasárnap Újpesten lesz! Újpest megújult főterén az új idők
új dalaival a megújult Kormorán zenél. Várom Önöket akkor is!
2011.06.07
Felhívjuk a figyelmet, hogy a koncertre a belépőjegy váltása nem jelent
automatikus asztalfoglalást is!
Az asztalfoglalási igényt külön kell jelezni a plakáton látható email
címen.
Jegyrendelés a jegyrendeles@kormoranfolk.hu email címen
lehetséges.
2011.06.06
2011.06.04
TiszteltKormorán
Baráti Kör!
Elkezdtem
írni egy levelet Nektek. Félbe maradt! Sok minden miatt! Nem azért,
hogy nem vállalnám a gondolataimat, nem azért mert nem vállalnám
magamat előttetek. Azért talán, mert nem értettem meg, mit kapunk mi
tőletek és mit adunk mi Nektek. Ma együtt voltunk egy templomban és az
Atya kezembe nyomott egy gyönyörűséges idézetet. Hazafele utazva sok
minden eszembe jutott. Miért érdemes végigcsinálni ezt a szédületes
küzdelmet!. Miért teszi ezt Solt, Bea, Péter, Blanka? Miért járnak a
hangversenyeinkre? Elővettem a félkész írásomat, elolvastam és
rájöttem, hogy a dalszövegek, a koncertek, a televíziós interjúk a
látszat. A valóság ott van Nóri és Imi szemében, gesztusaiban. Ha
valaha életemben valamit kerestem, akkor ez a tisztesség, ez az alázat
egy nemzettel, egy zenei kultúrával szemben, és ha megengeditek közzé
teszem azt, amit egy olyan embertől kaptam, aki „Lámpás ember”, aki ott
áll a bástyán – talán mi is -, aki beengedi a templomába a Lámpás
embereket. Köszönöm Pistinek a kiállítást, köszönöm, a polgármester
úrnak a szép szavakat, köszönöm Nórának a gyönyörű énekét és olvassátok
azokat a gondolatokat, amikkel felvértezve viszem tovább azt a lángot,
amit harmincöt évvel ezelőtt, meggyújtottam.
„Magyarország
egy olyan kalitka, amelyből egyszer még egy gyönyörű madár fog
kirepülni. Sok szenvedés vár még rájuk, de egész Európában páratlan
dicsőségben lesz részük. Irigylem a magyarokat, mert általuk nagy
boldogság árad majd az emberiségre. Kevés nemzetnek van olyan
nagyhatalmú őrangyala, mint a magyaroknak, és bizony helyes lenne
erősebben kérniük hathatós oltalmát országukra!”
Pio atya
KöszönömKormorán Baráti Kör!
Talán megérte vetni és várni, amíg kiserken a vetés.
A való világgal együtt kell élnünk, de ne felejtsük elolvasni a „Kis
herceget”
Vadkertben
élünk, de maradjunk meg tisztességgel fehérben.
Gergő
2011.05.27
A Koltay Gergely vezette, Magyar Örökség-díjas zenekar
2011 júniusában Újpest önkormányzatával Kormorán Folk Fesztivált
rendez. Augusztus 19-én és 20-án Koltayék pedig bemutatják a
Honfoglalás rockopera-változatát, parádés szereposztással.
A Kormorán Folk Fesztivált június 3-a és 5-e között a
fővárosban, közelebbről Újpesten, az együttes megalakulásának 35.
évfordulója alkalmából celebrálják. A „35 éves a Kormorán együttes”
című kiállítás megnyitója a rendezvény első napján lesz az Újpesti
Gyermek Galériában. (A kiállítást Wintermantel Zsolt polgármester
nyitja meg.)
A fesztiválon három napon keresztül kerületi, a Kormoránéhoz hasonló
zenei kultúrát, illetve néptáncot művelő együttesek, kisebbségi
önkormányzatok mutatkoznak be. A második napon fellép a Mistrál
együttes, június 5-én pedig a Barbaro zenekar hangversenye után a
Kormorán esti nagykoncertje következik.
A Kormorán koncertsorozatát márciusban azokkal a határon túli magyar
előadókkal, köztük (a Társulatból is ismert) Vadkerti Imrével, valamint
Fehér Nórával kezdte meg, akik a télen megjelent Magyar Kettős című
zenealbum szólóénekesei. „Ez a Kormorán egyik legkülönlegesebb
zenealbuma. Ugyanis a felvételen nemcsak az együttes muzsikusai
zenélnek, soraikban a székely Gáspár Álmossal, hanem van valamilyen
sajátos szimbolikus jelentése annak, hogy meghívást kaptak énekesek a
Felvidékről, a Vajdaságból, Kárpátaljáról és Erdélyből. Mégpedig
Vadkerti Imre és Fehér Nóra mellett Pál Eszter, Ferencz József és Simon
Adorján” – hangsúlyozza Koltay Gergő zenekarvezető, megjegyezve, hogy a
határokon átívelő magyarság tudata hatja át a vad hangzásokkal és lírai
betétekkel teli albumot. A turnén az albumot is jegyző dobossal játszik
az etno rock együttes: a V’Moto-Rock zenészével, Herpai Sándorral.
Külön érdekesség, hogy a legendás dobos a Barbaro zenekarban már hosszú
évekig együtt muzsikált a Kormorán basszusgitárosával, Zsoldos
Tamással. Az összeszokott ritmusszekció mellett a gitárt Antoni Arnold
– Rúzsa Magdi korábbi zenésztársa – szólaltatja meg a koncerteken.
Nyáron az etno rock csapat Zalaegerszegtől az erdélyi Csíkszeredáig
számos helyszínen koncertezik, így a – tizenkilencedik – paksi
Gastroblues Fesztiválon is. Júliusban Koltay Gergő és Szűts István
csapata Budapesten újra fellép, mégpedig a méltán rangos New Orleans
Music Clubban, ahol rádió- és tévéfelvétel is készül a koncertekről.
A Kormorán-műhely egy megaprodukcióról is gondoskodik: augusztus 19-én
és 20-án ugyanis Koltayék bemutatják a Honfoglalás
rockopera-változatát, Komáromban, a Duna mentén, 80 lovassal,
táncosokkal, kaszkadőrökkel.
A nyári koncertsorozatát augusztus végén a Sitkei Rockfesztiválon zárja
a Kormorán.
2011.05.23
A Kormorán Baráti Kör szeretettel vár mindenkit a
Trianon-megemlékezésre.
A rendezvényen fellépnek a Kormorán énekesei is, Fehér Nóra Délvidékről
és Vadkerti Imre Felvidékről!
2011.05.16
2011.05.03
Vetni kell, és kivárni az aratás idejét
/Magyar Hírlap/
A Kormorán együttes a folyton változó zenekari tagokkal ma is ugyanazt
akarja, mint harmincöt éve, az induláskor.
Nagy időket élünk, állítja Koltay Gergely, a Kormorán vezetője és a
Petőfi rádió intendánsa. Mostanában sok támadás éri a zenekar, illetve
a rádió miatt is. Az átformálás, az újrakezdés szándéka miatt kap
megjegyzéseket, s igencsak kritikus hangú elektromos leveleket mindkét
kérdésben. Koltay Gergely az elszánt ember hangján beszél a Kormorán és
a Petőfi jövőjéről.
Koltay Gergely: „Azokkal értek egyet, akik azt vallják: nincsenek első-
és másodrendű magyarok”
– Átalakult a Kormorán. Erre senki sem számított, már csak azért sem,
mert az együttes nemhogy sikeres zenekar lett volna, de a muzsikája
egyenesen kultusszá vált…
– A Kormoránt harmincöt évvel ezelőtt alapítottam, zenénket
folk-rocknak nevezte el annak idején a szakma. Voltak hullámhegyeink
és hullámvölgyeink, ám sokat dolgoztunk, zenealbumokat adtunk ki,
bejártuk Európát, koncerteztünk, rockoperákat, filmzenéket írtunk és
így tovább. Tíz évvel ezelőtt létrejött egy kivételesen jónak tűnő
formáció, amelyről azt gondoltam, rendkívül sok lehetőség van benne. A
hitet, amit akkor már jó huszonöt éve őriztem és táplálgattam magamban,
próbáltam átadni az együttes tagjainak. Úgy éreztem, egy nagy családdá
vált a zenekar, amelyet végre a szélesebb értelemben vett közönség is
megszeretett, sőt úgy érezhette, maga is a család tagjává, részévé
vált. Olyan emberekről beszélek, akik azt sem tudták addig, hogy
létezik az együttes. Így kezdődött a Kormorán tízéves nagy menetelése.
– Idilli állapot. Mi okozhat törést ilyenkor?
– Pár éve kezdtem érezni, hogy eszmeileg és művészileg is fáradni kezd
a Kormorán, s külsőségekbe menekül a zenekar. Én viszont azt mondtam
magamban, csak akkor tudom folytatni az egészet, ha az együttes tagjai
ugyanolyan hittel és lelkesedéssel dolgoznak, mint én. Száztizennégy
albumot készített addig a Kormorán, s kilencvennél is több zenész
fordult meg az együttesben. Akkor kezdődött a baj, amikor tavalyelőtt
kitaláltam, hogy összehívom a magyarság külföldön élő énekeseit. Ez
volt a Tüzek előtt, tüzek után című albumunk, éppúgy szerepeltek rajta
ausztráliai, amerikai magyar énekesek, mint erdélyiek, délvidékiek s
így tovább. Nem kell magyarázni, mi volt ennek a jelentősége és az
üzenete. A Kormorán régi tagjai azonban nem értették meg, mi a célom
ezzel. Elmondtam nekik, hogy eszemben sincs feloszlatni a Kormoránt, de
el akarom készíteni az albumot. Aztán jött a következő lemez, a Magyar
kettős, amelyen egy-egy kárpátaljai, délvidéki, erdélyi és felvidéki
magyar énekes szerepelt. Ez már végképp kiverte a biztosítékot a
zenekar régi énekeseinél, jóllehet szerintem ez lett a Kormorán
legizgalmasabb albuma. Ahelyett, hogy a régiek meglátták volna a
nemzeti összetartozás demonstrálásának lehetőségét, a saját
mellőzöttségüket élték meg benne.
– Magyar kettős: már a lemez címe is árulkodó… A Kormorán is egy volt
az újabb és újabb kapcsok közül, amelyek végül a kettős állampolgárság
megteremtéséhez vezettek el.
– Ezt nem az én tisztem megállapítani. Tény: sokat koncerteztünk a
határainkon túli magyarok településein. Érezni lehetett, mennyire
fontos számukra a zenekar, milyen erőket, érzelmeket szabadítanak fel
bennük a dalaink. A költő visszatér című rockoperánk számait kívülről
fújta a koncertünkön az erdélyi közönség, 1988-ban, még Ceausescu
idején, amikor nem lehetett lemezt, kazettát átvinni a határon.
– A közelebb kerülés folyamatáról beszélünk. Meddig és hová vezethet ez
az út?
– A választójogig, az tesz teljessé mindent. Nem tehetünk különbséget
magyar és magyar között. Azokkal értek egyet, akik vallják: nincsenek
első- és másodrendű magyarok.
– Miért nem kellett mindez a zenekarnak? Hiszen mégiscsak a Kormoránról
volt szó, amely zenéjében a magyar népzene alapjain állt…
– Áll ma is, tegyük hozzá. Itt van például a felvidéki Vadkerti Imre
vagy a délvidéki Fehér Nóri. Ők nem show-t, vagy ha jobban tetszik,
bulit csinálnak a színpadon, hanem őszinte hittel énekelnek.
– Előfordult, hogy füstpamacsokkal és petárdadurrogásokkal szerette
volna látványosabbá tenni a zenekar egy-egy koncertjét…
– Hamar beláttam, valami másról szól a Kormorán: az összetartozásról, a
nemzettudatról, a szívünkben rejtve maradt titkos álmainkról. Nem a
szemnek, hanem a léleknek muzsikálunk. Fehér Nóri és Vadkerti Imre
méltósággal közelít a dalokhoz. A zenekar korábbi zenészei is nagyon
tehetségesek, de talán hiányzott már belőlük az alázat. Új
zenésztársaim, például Antoni Arnold és Herpai Sándor szemében viszont
látom azt a tüzet, ami bennem volt harmincöt évvel ezelőtt. Ezt
szavakban nem lehet elmagyarázni senkinek, noha egymás után kapom az
e-maileket, mindenki azt kérdezi, mi történt itt tulajdonképpen.
Természetesen ezek között van sok, méltatlan mocskolódás is.
– Mi van a többiekkel? Azokkal, akik elhagyták a Kormorán hajóját.
– Új együttest alakítottak. Nincs ebben semmi rossz, sőt! Büszke vagyok
rá, hogy több Kormorán-emlékzenekar létezik, a dalaimat játsszák és
népszerűsítik. Ilyen módon még több emberhez eljuthatnak a gondolataim.
Úgy érzem magam, mint aki csapást vágott a dzsungelben a folk és a rock
házasságával, s ma már hál’ istennek sokan járnak ezen az ösvényen. Ez
nagy boldogság és elégtétel.
– Elégtétel?! Miért?
– Annak idején bolondnak néztek. A rockzenészek kinevettek, hogy mit
akarok a töröksíppal meg a citerával, a népzenészek pedig azon
méltatlankodtak, hogy dobbal meg az elektromos gitárral felviszem a
népzenét a rockszínpadra. Talán ma már kijelenthetem, hogy nekem lett
igazam. A Kormorán stílust teremtett.
– Ön az MR2–Petőfi rádió intendánsa lett, ez egy alapvetően zenei
irányultságú csatorna, de sohasem favorizálta a folk-rock vonalat, s
általában mindazt, ami annál azért jobban kötődik a nemzettudathoz,
mint hogy valaki magyarul énekel.
– Markó Iván barátom fogalmazta meg ezt nemrég. Azt mondta, korábban
olyan csoport vette át az irányítást a kultúrpolitikában, amely
mindenhová beépült. A médiába is. A rádióban nagy terveink vannak, de
időre van szükségünk a megvalósításukhoz, türelmet kérünk. A hazai
közszolgálati média hatalmas átalakuláson megy keresztül. Roppant nehéz
dolga van annak, aki át akarja formálni, nemzetibbé akarja tenni. Ez a
cél, erre szavazott az ország többsége.
– Térjünk vissza a Kormoránhoz!
– Folyton meg kell újulni, de úgy, hogy közben nagyon kitartóan
kötődjünk a hagyományainkhoz, a gyökereinkhez. Váci Mihály így ír egyik
versében: „Újra kell kezdeni mindent, minden szót újra kimondani...”
Most a Honfoglalás című rockoperán dolgozom, augusztus 19-én mutatjuk
be Komáromban. Annak a gondolatnak a jegyében dolgozunk, hogy tenni
kell a magyarságért, eddig is erről szóltak az albumaink. Ahogy elnézem
a világot, van még dolgunk bőven. Vetni kell, és várni az aratásig!
- Sinkovics Ferenc -
2011.04.08
Megjelent a Kottakiadó gondozásában a Világok világa Magyarország című
kiadvány.
A gyűjtemény 32 Kormorán dal kottáját tartalmazza, valamint a kíséret
akkordjait.
A kiadvány megrendelhető 1990,- Ft-os áron, illetve kottarészletek
megtekinthetők a kiadó honlapján: www.kottakiado.hu
2011.04.06
2011.03.20
Következzék néhány amatőr videófelvétel a
mosonmagyaróvári és győri fellépésekről.
Berecz András a mesemondó, a néphagyományok
ápolásáért, Földes "Hobo" László előadóművész dalszerző életpályája
elismeréseként, Szarka Tamás és Szarka Gyula a Ghymes együttes két
alapító tagja pedig népdalkincsünk megörző és azt továbbadó
munkásságukért kaptak Kossuth-díjat.
2011.03.07
2011.03.07
Az elmúlt
napokban a Hír TV Paletta című műsorában beszét Fehér Nóra és Vadkerti
Imre az új albumról és a Magyar kettős turnéról. A Duna TV
Kívánságkosár című műsorában is vendég volt a két énekes Koltay
Gergővel együtt. Itt két dal is elhangzott az új albumról! Az alábbi
linkeken megtekintehtő a két felvétel.
(A Duna TV-s műsort kb 10:00-től érdemes nézni)
2011.02.24
2011.02.15
Újra utazósebességgel szárnyal a Kormorán
A Koltay Gergely vezette,
Magyar Örökség-díjas Kormorán zenekar 2011 márciusában koncertturnéra
indul a Magyar kettős című albummal. Augusztus 19-én és 20-án Koltayék
pedig bemutatják a Honfoglalás rockopera-változatát, parádés
szereposztással.
A Kormorán koncertsorozatát márciusban – Mosonmagyaróváron és Győrben –
azokkal a határon túli magyar előadókkal, köztük (a Társulatból is
ismert) Vadkerti Imrével, valamint Fehér Nórával kezdi meg, akik a
télen megjelent Magyar Kettős című zenealbum szólóénekesei. „Ez a
Kormorán egyik legkülönlegesebb zenealbuma. Ugyanis a felvételen
nemcsak az együttes muzsikusai zenélnek, soraikban a székely Gáspár
Álmossal, hanem van valamilyen sajátos szimbolikus jelentése annak,
hogy meghívást kaptak énekesek a Felvidékről, a Vajdaságból,
Kárpátaljáról és Erdélyből. Mégpedig Vadkerti Imre és Fehér Nóra
mellett Pál Eszter, Ferencz József és Simon Adorján” – hangsúlyozza
Koltay Gergő zenekarvezető, megjegyezve, hogy a határokon átívelő
magyarság tudata hatja át a vad hangzásokkal és lírai betétekkel teli
albumot.
A turnén az albumot is jegyző dobossal játszik az etno rock együttes: a
V’Moto-Rock zenészével, Herpai Sándorral. Külön érdekesség, hogy a
legendás dobos a Barbaro zenekarban már hosszú évekig együtt muzsikált
a Kormorán basszusgitárosával, Zsoldos Tamással. Az összeszokott
ritmusszekció mellett a gitárt Antoni Arnold – Rúzsa Magdi korábbi
zenésztársa – szólaltatja meg majd a koncerteken.
Júniusban és decemberben – a turné részeként – Koltay Gergő csapata
Budapesten is fellép, mégpedig, a tervek szerint, a méltán rangos New
Orleans Music Clubban, ahol rádió- és tévéfelvétel is készül a
koncertekről.
Koltay Gergely és Szűts István az eddigi zenésztársakról sem
feledkeznek meg: Mr. Basary-nak és Géczi Erikának is albumokat
terveznek. Az énekesnőnek, várhatóan tavasszal, egy ezoterikus
hangulatú lemezt készít a Kormorán-műhely.
Nyáron következik a megaprodukció: augusztus 19-én és 20-án ugyanis
Koltayék bemutatják a Honfoglalás rockopera-változatát, Komáromban, a
Duna mentén, 80 lovassal, táncosokkal, kaszkadőrökkel, köztük Kassai
Lajossal és Lezsák Leventével. Árpádot Pintér Tibor, Álmost Makrai Pál
jeleníti meg, a többi vezér szerepében pedig Hujber Ferenc, Buch Tibor,
Mészáros Árpád Zsolt, Sipos Imre, Benkő Péter és Hábencius György lesz
látható-hallható. A női szereplőket Papadimitriu Athina, Janza Kata,
Varga Zsuzsi és Trokán Anna formálja meg. Egy besenyő lány különös
énekében a kormorános – szintén remek lovas – Tóth Reni hangja
csendülhet fel, valamint hallhatjuk még az előadásban Vadkerti Imrét is.
A Kormorán-műhely 2011 végén pedig Pintér Tibor szólólemezének a
megvalósításában is részt vállal.
2010.12.13
DEÁK BILL GYULA KONCERT,
SYMA CSARNOK 2010. NOVEMBER 19.
Megjelent a zenekar legújabb zenealbuma, a Magyar kettős a Hungaroton
gondozásában!
A „ Magyar kettős” a Kormorán egyik legkülönlegesebb zenealbuma.
Ugyanis a felvételen nemcsak az együttes muzsikusai zenélnek, hanem van
valamilyen furcsa szimbolikus jelentése annak, hogy meghívást kaptak
énekesek a Felvidékről (Vadkerti Imre), a Vajdaságból (Fehér Nóra),
Kárpátaljáról (Pál Eszter), és Székelyföldről (Ferencz József, Simon
Adorján) is.
A határokon átívelő magyarság tudat áthatja az albumot, hiszen „Új
idők” új dalokat kívánnak. A Kormorán a „ Lélek kapujában” kopogtat és
„Jó reggelt kíván” az illúzióknak, olyan vendégművészekkel is, mint
Deák Bill Gyula, Pintér Tibor, és az ex Kormorános Margit József.
A Kormorán hangzáshoz hűen, szokásos módon megszólal a tekerőlant, a
töröksíp, a hegedű, a duda és komoly szerepet kapnak a gitárok. Az
album igazi folk-rock, vad hangzásokkal és lírai betétekkel. „Rólad
szól ez a dal” énekli az együttes az album végén és, ha végighallgatjuk
mind a tizenöt dalt, hatalmába kerít az az érzés, hogy bármelyik nóta
valóban rólunk, saját magunkról szól.
- 2010.12.01 -
Elszállt egy
Kormorán In memoriam Sötét Gábor 1954 – 2010
Elszállt egy Kormorán, elnémult egy basszusgitár. Nem szólal meg többé
a telefon, hogy jöjjünk össze egy kis beszélgetésre. Elszálltak a
filmes terveink. Mert ötlet volt bőven minden hónapban, minden évben.
Emlékek is akadnak. Az első Zsiguli kombi amivel szállította a
zenekart. A szokásos félmosoly, az elmaradhatatlan méregerős francia
cigaretta, az okos tanácsok, a kölcsönös segítségnyújtás örök
kézfogása, aztán a nagy álom: a Rockfort. A kilencvenes évek legszebb
zenei próbálkozása Erikával és Csillával. Aztán az ötven éves
születésnapi buli a Fregattban, amit kedvese titokban szervezett. Tele
lett a kocsma, mert Gábort mindenki szerette. Nem lehetett nem
szeretni. Neki ajándékoztam azt a görög dobot, mellyel végigjártuk a
világot a Szerelmem Elektra című drámával. De ha egyszer-kétszer
kölcsönkértem, mindig odaadta.
Most már alszik, de valahol előbb-utóbb biztos találkozunk, mert az
angyalok vigyáznak rá.
S ha majd ismét összemosolygunk csinálunk egy új zenekart, mert jó volt
embernek, zenekarvezetőnek, jó volt basszusgitárosnak a Bojtorjánban,
az Albatroszban, Halász Jutkával a gyerekműsorokban.
Csókol téged a Kormorán.
Isten veled Gábor, hiányozni fogsz!
- 2010.11.25 -
Megjelent a Honfoglalás - Kell még egy szó című kottafüzet a
Zeneműkiadó gondozásában,
mely a közismert filmzene zongorakottáját is tartalmazza!
A kiadványról részletesen lehet olvasni a kiadó
honlapján, ahol meg is rendelhető a kottásfüzet.
- 2010.11.09 -
A KORMORÁN zenekar MÓRING JÓZSEF képviselő úr meghívására a
Parlamentben ebédelt.
Várhatóan két hét múlva megjelenik az új Kormorán album!
Megjelent Gáspár Álmos a Szent Anna tó legendája című új zenealbuma!
Koltay Gergely a FŐVÁROS NAPJA alkalmából vehette át az Újvárosháza
dísztermében
a BUDAPESTÉRT DÍJAT
Szűts István és Koltay
Gergely rockoperája 2010. December 21-22. 19
óra FŐVÁROSI NAGYCIRKUSZ (
XIV. ker. Állatkerti krt. 12/a )
Homérosz híres műve az
Iliász alapján készült, ötvözve és merítve a világhírű Trója című
film egyes jeleneteinek részletéből. A nézők az átalakított kényelmes
cirkuszi nézőtéren valódi részesei lehetnek a harcművészek, valamint
statiszták és tánccsoportok látványos tömegjeleneteinek amivel
visszaidézik Trója ostromát. A parádés szereposztás,
kitűnő énekhangok biztosítják, hogy a történet szerelmi szála
is magával ragadja a nézőt élvezve, azt a csodálatos dallamot, amit
a neves szerzőpáros alkotott. Pintér Tibor rendezése biztosíték
arra, hogy sem színészi játékban, sem harci jelenetekben, valamint
rendkívüli látványelemekben nem lesz hiány. Az utóbbi idők
"legrockosabb" Rockoperája a bátorságról, szerelemről, a
küzdelemről és a hősiességről.
---------------------------------------------------------------------
EMELD FÖL SZÍVEDET, NEMZETEM! 80 ÉVES A TEMPLOM
TÉR GÁLAMűSOR
S Z E G E D 2010. OKTÓBER 24. 17 ÓRA
RENDEZő: KOLTAY GÁBOR
KÖZREMűKÖDNEK: MILLER ZOLTÁN RÉKASI KÁROLY SZÉLYES IMRE VARGA KLÁRI BODNÁR VIVIEN PITTI KATALIN VARGA MIKLÓS SZEGEDI SZÍNÉSZEK TEMESVÁRI SZÍNÉSZEK SZABADKAI SZÍNÉSZEK 80 TAGÚ SZEGEDI TÁNCKAR 60 TAGÚ SZEGEDI KÓRUS 100 EGYETEMISTA SZEGEDRőL KORMORÁN ZENEKAR
M E G J E L E N T !
A 2009 december 22-i Kormorán koncert DVD-n.
A Kormorán és vendégei a Fővárosi Nagycirkuszban
Mennyből az angyal
- A szeretet gálája -
A Kormorán 2001. november 10-én ünnepelte 25 éves jubileumát Gödöllőn,
a Szent István Egyetemen. A koncertről videófelvétel készült, amit a
Magyar Televízió műsorára tűzött.
Most megjelent a koncert teljes anyagát tartalmazó DVD, melyet
szeretettel ajánlunk.
A
Páskándi Géza librettója alapján készült rockopera bemutatója 1988.
augusztus 5-én volt a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. A másik
nemrégiben megjelent DVD-n ez a felvétel látható.
• • •
Az alábbi kiadványban három Kormorán dal kottája (akkord, zongora,
énekdallam) található, mégpedig a következőké:
Szállj sólyom szárnyán, Ki szívét osztja szét, Három harang További
részletek itt.
• • •
• • •
• • •
• • •
• • •
• • •
• • •
• • •
• • •
Kedves Barátaim!
Jó pár évvel ezelőtt
kezdődött a „nagy menetelés”. A MOM-tól a TF-ig, a Körcsarnoktól az
Arénáig. Ott voltatok mindenhol, a legkisebb faluban is, a
sportpályákon, a fesztiválokon, a csarnokokban. Jó volt érezni, hogy
együtt vagyunk. Nehéz éveket kellett átélnünk, de most úgy tűnik,
tisztul a levegő, lehet nagyokat kortyolni, felszabadult tüdővel egy új
világ érzéséből.
De az élet néha felülírja az elképzeléseket, átigazítja az
időszámítást. Készültünk sok hónapja a nyári hangversenyre.
Pestszentimre, Sportkastély. Az elmúlt hetekben, napokban honfitársaink
tízezrei rettegésben éltek és bekövetkezett a tragédia. Emberek ezrei,
civilek, rendőrök, tűzoltók, maradék katonáink állnak kint a gátakon,
hogy mentsék, ami a miénk, ami az övéké.
Amikor megkerestek a Duna Televíziótól, szinte természetesnek éreztem,
hogy nekünk is segíteni kell. Volt már gyönyörűséges példa a
székelyföldi árvíz kapcsán. Akkor tizenháromezer magyar úgy gondolta,
hogy ha mással nem de a jelenlétével, a belépődíj árával segíteni tud a
Sportarénában.
Kicsi, amit kérek, mégis hatalmas.
A Kormorán zenekar felajánlotta a bevételt az árvízkárosultaknak. Nem
tudom, ki fogja megkapni, nem tudom, hogyan jut el azokhoz, akik
rászorulnak. De biztos vagyok benne, hogy egy egészséges nemzet,
egészséges öntudattal és segítőkészséggel áll mindenki mellett, aki
elvesztette sok éven át megszerzett vagyonkáját, elvesztette házát…
mindenét.
Aki tud, és lehetősége van rá, jöjjön el Pestszentimrére. Tegye hozzá a
maga két, háromezer Forintját, ahhoz az alaphoz, mely talán visszaadja
a bizalmat, azoknak az embereknek, akik mindent elvesztettek. Mi csak
énekelni és muzsikálni tudunk, a budapesti rendőrök 44 órán át
építették homokzsákokból a gátakat, 70 kilométer hosszan. Nem ettek,
nem ittak. Tudták a dolgukat.
Tudta a dolgát Tóth Reni is, aki körbetelefonált mindenkit, akit ismer
és összeszedett egy teherautónyi élelmet: kenyeret, kolbászt, vizet és
pokrócokat, amit a mai napon leszállított Boldvára.
Ha jöttök, most ne egy egyszerű Kormorán koncertre gyertek, hanem arra,
amit úgy hívnak nemzeti összefogás. Amiről szólnak dalaink, amit érzek,
minden hangversenyen, egy-egy kézszorításban, egy-egy mosolyban,
egy-két bíztató szóban.
Gyertek, mert bár a Jóisten nehéz hátizsákkal indította útjára az új
világot, de hit, remény, szeretet nélkül nem lehet élni.
Legyünk együtt, fogjuk meg egymás kezét és fogjuk meg képzeletben azok
kezét is, akik ma tornacsarnokokban alszanak, akiknek elveszett ágya,
szekrénye, ruhája, ledőlt a háza. Akiknek nincs ivóvize, nincs drága
biztosítása.
Lehet beszélni Trianonról, nemsokára testvéreink a határokon túl
megkaphatják a magyar állampolgárságot. Szabadságharcunkat vívjuk. Nem
lehet a víz az úr!
Várunk Benneteket! A Jóisten áldása legyen rajtatok.
Köszönöm, hogy elolvastátok levelemet.
Mert eljutottunk valahová, de:
MÉG TOVÁBB
Kilencven éve, 1920.
június 4-én írták alá a Magyarország XX. századi történelmét alapvetően
meghatározó trianoni békediktátumot.
Az első világháborút lezáró Versailles-i békerendszer, s ezen belül a
nekünk le ájóbb trianoni döntések következtében elveszítettük országunk
területének több mint kétharmadát, 3,5 millió, magát magyarnak valló
országlakost és nagyrészt mindazt, amit a Kárpát-medencében történő
végleges megtelepedésünk óta eleink felhalmoztak.
Mégis, a 20-as éveket követő példátlan intenzitású és sikeres
nemzetépítés eredményeként ez a halálraítélt ország a 30-as évek
közepére a közepesen fejlett európai országok élvonalába emelkedett.
Bámulatos történelmi tett, amely szüleink, nagyszüleink, a fiatalabbak
esetében a dédszülők, tehát őseink élni akarását, tehetségét, tudását,
szívósságát, kitartását és mindenekelőtt az ehhez erőt adó, mély hitből
fakadó rendíthetetlen nemzettudatát dicséri.
Az újabb gyúanyagot Európa történelmébe szándékosan elhelyező, ezért
rövid időn belül ismételten súlyos feszültségeket gerjesztő, azaz
végzetesen elhibázott Versailles-i békerendszer alapvető oka volt a
második világháború előidézésének. Mi, magyarok a trianoni békediktátum
okán kerültünk egyre inkább német befolyási övezetbe, hogy aztán a
világégést lezáró és az 1920-as döntéseket megerősítő párizsi
békeszerződés (1947) a magyarság sorsát a XX. században és még azt
követően is hosszú időre meghatározza.
A nagyhatalmak egyetértésével szovjet befolyási övezetbe kerültünk, s
így ma Magyarország fél évszázados megkésettséggel a háta mögött
igyekszik felzárkózni a szerencsésebb történelmű nyugati országokhoz.
Mai gondjaink, társadalmi feszültségeink nagyrészt Trianonhoz
vezethetők vissza. Ezért is kell folyamatosan kutatnunk a Trianonhoz
vezető kül- és belföldi okokat, benne a XIX. század végétől
eredeztethető saját mulasztásainkat és vétkeinket, s ezzel együtt a
mindmáig „velünk élő” trianoni problémák gyökereit.
A Vérző Magyarország – ahogy Kosztolányi Dezső nevezte hazáját –,
megcsonkítva, megalázva kénytelen volt tudomásul venni, hogy szinte
elölről kell kezdenie a társadalmi építkezést. A tőle kölcsönzött
címválasztással arra vállalkoztunk, hogy bemutassuk: a magyar szellemi
élet, a mindenkori magyar társadalom hogyan próbálta feldolgozni a
feldolgozhatatlant.
Filmösszeállításunk emlékezés, de egyben tisztelgés is az ősök
példamutatása előtt, akik – lelkük mélyén ma már nehezen elképzelhető
fájdalommal, de – mélyen átélt hittel és akarattal vállalkoztak a
lehetetlenre, a szakadék mélyéről történő felkapaszkodásra. Ugyanakkor
fel szeretnénk mutatni, hogy a XX. század végétől, egy alapjaiban
megváltozott társadalmi, politikai közegben milyen lehetőségek vannak a
Közép-Európában szétszóródott magyarság millióinak határokon átívelő
újraegyesítésére.
Erre a feladatra figyelmeztet örök mementóként a golyók által
meggyalázott Trianon-kereszt, amely Kőszeg határában 1990 előtt a
lőgyakorlatok cinikus célpontjaként szolgált.
A filmben közismert színészek, énekesek, valamint a jellegzetesen
magyar életérzést kifejező Kormorán együttes közreműködésével,
klasszikus és kortárs költők, írók, közéleti személyiségek gondolatait
tolmácsoljuk.
Nemeskürty István Mi történt velünk című könyvében idézi a közelmúltból
azt a magyar politikai vezetőt, aki felszólította népét: „Tanuljunk meg
kicsinyek lenni.” Erre a Tanár úr válasza: „Csakhogy mi nem kicsinyek
vagyunk. Hanem csonkák! Ne tűrjük, hogy tovább csonkítsanak. Merjünk
nagyok lenni!”
• • •
In memoriam Kasza Ákos, aki a Napba költözött!
Irogatom a Trója című rockopera
librettóját, melyhez Szűts Pisti készíti a muzsikát. Irogatom és közben
azon gondolkodom: ki volt Kasza Ákos? A hős Hector, Trója védelmezője,
vagy a szerelmes Paris, vagy a királyával dacoló Akhilleusz, aki a vad
harcosból érző lelkű férfivá érett. Az élet csupa rejtély, de mióta
feltalálták a képrögzítést a titkok kamrái örökké tárva maradnak.
Nézhetjük apánkat, anyánkat, láthatjuk magunkat fiatalnak, soványnak,
ébredő tekintettel. Elővehetjük a régi felvételeket VHS kazettákon,
DVD-ken és nem kezd fájni annyira, aminek fájni kell. Mert a „nincs” és
a „van” összeér. Együtt élünk azokkal, akikkel nap mint nap találkozunk
és dolgozunk, de együtt élünk azokkal is, akik már valamilyen más
dimenzióban koreografálják a lépéseinket. Jó lenne tudni Ákos mit
mondana erre a különleges televíziós felvételre. Biztosan ezer hibát
találna benne. Biztosan újra a próbaterembe rendelné a táncosokat,
biztosan veszekedne még a hang miatt, veszekedne Karkó Henivel egy-egy
jelenet rendezése végett. Ha még köztünk lett volna, izgatottan
várta volna a Nagycirkuszban a nagy megmérettetést: A szeretet gáláját
a Kormoránnal. De ez már, csak egy furcsa álom. Talán
mégsem. Mert Kasza Ákos ott volt velünk a hangversenyen, fogta a
táncosok kezeit, mutatta a lépéseket, lelkesítette a fáradókat, életet
lehelt a műsorba. Mert lelke volt. És a lélek nem hal meg, az örökké
velünk marad egy-egy mozdulatban, egy-egy mosolyban, egy-egy elhangzott
vagy hangtalan mondatban. Sajátosan gyarló az ember, mert ha
valaki mellette áll azt úgy gondolja, így kell legyen, s ha a másik
nincs többé, akkor kezd el gondolkozni: miért fáj a hiánya? Kasza Ákos örökké velünk marad! Ámen.
- Koltay Gergő -
Megjelent a Felvidéki
Rockszínház, a Félegyházi Táncszínház tánckara, a nagykikindai Sírülő
táncegyüttes és a Kécske Táncegyüttes előadásában "A napba öltözött
leány" rockopera!
• • •
2009 DECEMBER 10-ÉN 17 ÓRÁTÓL KÖZÖNSÉGTALÁLKOZÓVAL EGYBEKÖTÖTT
DEDIKÁLÁST TART A KORMORÁN ZENEKAR AZ ÚJ ZENEALBUMÁNAK MEGJELENÉSE
KAPCSÁN.
HELYSZIN: MIND-ZENE ZENEÁRUHÁZ ( V. KER. VÁMHÁZ KRT.4. ) • • •
tüzek előtt
tüzek után
Egy legenda szerint a
nándorfehérvári csata előtt a törökök hatalmas máglyát építettek a vár
elé hogy a védők lássák számbeli fölényüket, hogy kimutassák hatalmas
erejüket. A várbeliek válaszképpen sok kicsiny mécsest gyújtottak a fal
tetején. Szép és tanulságos történet, még ha lehet nem biztos, hogy
igaz. Nekem egy barátom mesélte. Akkor jutott eszembe, hogy valójában
miről is szól az új Kormorán album. Lehetne fellengzős szavakkal
megfogalmazni mennyire fontos számunkra mindenki, aki magyarul beszél,
aki akárhol is él a világban, de valahogy megtartotta gyökereit. A
globalizálódó világ, hatalmas máglyát épített a mi kicsiny várunk
kapuja elé, de íme egy-egy mécses, gyertya a várfalon. Egyik az
Egyesült Államokból érkezett, a másik Csángóföldről, harmadik
Görögországból. Aztán gyűltek a mécsesek a Vajdaságból, Kárpátaljáról,
a Felvidékről, Erdélyből, Melbourn-ből, Sydney-ből. Csatlakozott
hozzánk néhány elszánt hazai vitéz is, akik maguk is fontosnak tartják,
hogy megmaradjon a magyarság a világ háborgó tengerén. Először „Családi
kincsek” címet adtam az albumnak, apám gyerekfejjel különlegesnek
látott szekrénye alapján. Aztán kifordult a világ tengelyéből és rá
kellett jönnöm tüzek után és tüzek előtt vagyunk. De az emlékek
megmaradtak. Mert az emlékezet az egyetlen, amit nem lehet elvenni
tőlünk. Vitéz Sebő Ödön főhadnagy, a Gyimesben védte a magyar határt,
majd öreg Moszkvicsával - a Sebő együttes tagjaként - beutazhattam
Magyarországot, vagy Méhes tanár úr a Szent István gimnázium
földrajztanára és az életéért küzdő bárd: Cseh Tamás. Mindenkinek
vannak emlékei, családi kincsei. A mieink sok más mellett ezek a dalok,
a dalokban elrejtett vagy kimondott vágyak, gondolatok. A végén egy dal
valakitől, akivel mindössze tíz percet találkoztam, de utána hajlandó
volt svédországi stúdiójában elénekelni egy új Kormorán dalt, mely ha
mást nem bizonyít, annyit biztosan, hogy nem vagyunk kevesebbek
senkinél ezen a földön. Merjünk nagyok lenni! Az album tizenöt millió
magyarnak szól, akik szétszóródva élnek a nagyvilágban. A
harangok 553 év óta értünk, a győztesekért szólnak szerte a világban, s
íme sok kicsi gyertyaláng apáinkért, anyáinkért, a családi kincsekért,
a soha el nem vesztett álmainkért.
CSALÁDI KINCSEK In memoriam Koltay György
Valamikor az idők
kezdetén, sok évvel ezelőtt egy négyszer négyméteres szobában laktunk
négyen, apám, anyám, bátyám és én. Volt egy hatalmas szekrény
fiókokkal, titkos rekeszekkel, s a közepén egy lenyitható ajtóval, mely
apám íróasztalául szolgált. Benne kicsi polcok varázslatos kincsekkel,
melyhez nem volt szabad hozzányúlnunk nekünk gyerekeknek. Tintatartó,
tollhegyek, festékes tubusok, ecsetek, ragasztók, tűzőgép, iratok,
zseblámpa, címerek, ceruzahegyező, érmék, csupa-csupa olyan tárgy,
aminek látványa igalommal töltött el és mindegyik mögött valami titkot
képzeltem. Apám estéről estére ott ült az asztal előtt és írt, rajzolt
gondolkodott a jövőről, a napi gondokról, ha a paplan alól
kikukucskáltam a lámpa fényében varázslatos formákat rajzolt a Fecske
cigaretta füstje. Bármennyire is szegények voltunk, de nagy
boldogságban éltünk. Jöttek-mentek a vendégek, mindig akadt egy flaska
bor, hozták az új lemezeket meghallgatni, mert akkoriban még nem volt
televízió – talán csak egy a házban – és az emberek beszélgettek,
közösen hallgatták a rádiót. Mert volt még egy nagy kincs abban a
kicsiny szobában. Egy kis szekrény melynek aljában sorakoztak a
hanglemezek, középen egy fiók szerszámokkal és a felső részében egy
beépített lemezjátszó, melyet két banándugó kötött össze a hatalmas
Orion rádióval, melynek zöld macskaszeme állandóan villogott és
határtalan izgalommal töltött el, ha nézhettem. Az ablaknál a nővények
tövében állt egy kovácsoltvas szerkezetű kis üveg asztal újabb
hozzáférhetetlen kincsekkel. Cigaretta tartó, hatalmas öngyújtó,
gyertyatartó. Aljában kicsi poharak egy ezüst tálon, akkoriban divatos
Bonbon meggy elfogyasztására. Az ágy felett volt egy vitrin millió
különleges tárggyal. Volt ott Gádor kerámia, kongói fétis,
gyönyörűséges kék üveg váza, különböző ajándékba kapott nippek, melyek
közül néhány összetört, amikor bátyámmal titokban labdáztunk szüleink
távollétében. Én voltam a kapus, a Grosics, ő meg az Albert Flóri. A
botrány mindig akkor tört ki mikor a takarítások alatt kiderült
egynéhány tárgy Technokol Rapiddal van összeragasztva. A szoba falain
gyerek fejjel képzelgésre késztető festmények és körbe-körbe mindenhol
könyvek, apám különleges könyvtára. Még a fürdőszobába vezető ajtó is
be lett építve, mert már kevés lett a hely, így csak a hallon keresztül
tudtuk bevenni a fürdőt, ahol egy hatalmas tartály alatt fával kellett
tüzelni, hogy meleg víz legyen. Esténként anyánk regényekből olvasott
fel, csodák kapui tárultak ki előttünk Gárdonyi, Jókai, Cooper, Karl
May könyveiből. A vázákban mindig volt friss virág, melyet nagymamám
testvére Karcsi bácsi Pesthidegkútról szállított rendszeresen. Mára
megváltozott az élet. Televízió, DVD, Hifi torony, Mobil telefon és
egyre kevesebb beszélgetés, találkozás, közös élmény. De az a szoba, az
a sok-sok családi kincs örökre megmaradt a lelkemben és nem csak a
tárgyak, hanem az a jóízű beszélgetések, a családi fotóalbumok által
megörökített pillanatok. Talán erről is szól az új Kormorán album.
Milyen jó lenne visszatalálni egymáshoz, milyen jó lenne egy jót
beszélgetni egy-egy kiállításról, könyvről, színházi előadásról, a
családi kincsekről. Ismét készíteni lekvárt, befőttet a téli napokra,
kézzel írni leveleket és nem e-maileket küldeni, időt szakítani egy-egy
közös kirándulásra, szóval úgy igazából emberként élni.
Az album közreműködői:
GÁSPÁR ÁLMOS / IVÁNCSA GÉCZI ERIKA / BP ÚJPEST KOLTAY GERGELY / BP
HEGYVIDÉK MR.BASARY / ECSER NAGY LÁSZLÓ / BP ÚJPEST SZABÓ MIKLÓS / BP
JÓZSEFVÁROS SZűTS ISTVÁN / BP ÚJPEST TÓTH RENÁTA / ESZTERGOM ZSOLDOS TAMÁS / ÉRD
AMBARUS CSÁNGÓ GYULA /
CSÁNGÓFÖLD, SZERBEK ÁNGYÁN TAMÁS /
NÉMETORSZÁG, DORTMUND BEDőCS IMRE / FELVIDÉKI
ROCKSZÍNHÁZ BJÖRN LODIN /
SVÉDORSZÁG, VIKARBYN BRIANNE NICOLE / LOS
ANGELES, CA. USA HEGEDűS CRYSTAL /
AUSZTRÁLIA, SYDNEY HEGEDűS JÓZSEF /
AUSZTRÁLIA, MELBOURN CSILLAG ENDRE / MO, GOMBA DÉNES ZSUZSA /
AUSZTRÁLIA, MELBOURN FÁBIÁN ZOLTÁN / MO, VÁC GÁSPÁR KINGA / MO,
IVÁNCSA GÖNCZY ANDOR / MO, BP HALMOS BÉLA / MO, BP HOLLÓKÖI LAJOS / MO, BP HORNYÁK BALÁZS / MO, BP KALAPÁCS JÓZSEF / MO, BP KAPONAY LAJOS /
AUSZTRÁLIA, MELBOURN KARKÓ HENI / FELVIDÉK,
BÚCS KOLTAY KURSZÁN / MO, BP MAGYAR HAJNAL / MO, BP MÁTÉ ÁGI / AUSZTRÁLIA
MELBOURN NAGY BALÁZS / MO, BP ÖLVETZKY ANDRÁS /
FELVIDÉK, RÉVKOMÁROM PÁL ESZTER / KÁRPÁTALJA,
VISK PAPADIMITRIU ATHINA /
EGYIPTOM, ALEXANDRIA, TAHI PATAI TAMÁS / MO, BP POLGÁR LILLA / VAJDASÁG,
ZENTA SEBő FERENC / MO, BP SIPEKI ZOLTÁN / MO, BP SZABÓ DÁNIEL / MO, BP SZűTS NORBERT / MO, BP ÚJHELYI KINGA / ERDÉLY,
SARAMÁS VARGA MIKLÓS / MO, BP
• • •
• • •
• • •
• • •
Megjelent a Julianus filmzene újrakiadása!
Bónusz: Fehérlófia, Istenszülötte (Kormorán)
Megvásárolható a MindZene zeneáruházban!
• • •
• • •
• • •
"A
Kormorán zenekar Szajlán 2009. augusztus 22-én 20.00 órától ad
koncertet.
A rendezvény helye: Szajla Sportpálya (Attila-halom mellett).
A koncert elõtt
18.30-tól ünnepi megemlékezés lesz Atilla királyról és a Hunokról.
19.00 órától pedig a helyi Pünkösdi Rózsák Hagyományõrzõ Egyesület
elõadását láthatják az érdeklõdõk.
Jegyek 2.100 Ft/db áron kaphatók a
lottószelvényt árusító helyeken."
(www.szajla.hu)
• • •
• • •
• •
•
• •
•
Megjelent!
• • •
FIGYELEM!
Figyelem, helyszinváltozás!
A Kormorán június 13-i " Az összetartozás koncertje" az
elõzetesen meghirdetett helyszin helyett - technikai okok miatt -
változatlan kezdési idõponttal a TF tõszomszédságban lévõ MOM
Mûvelõdési Központban lesz megtartva. ( XII. ker. Csörsz u.
18.)
ÕRIZZ MEG
ENGEM CD
melléklettel – 16 dal a szerelemrõl Mindenkivel
megtörténik, mindenki ismeri az érzést. Regények, versek, filmek,
színdarabok, zenemûvek végeláthatatlan sora próbálja megfejteni, honnan
ered az a furcsa, felemelõ érzés, ami felforgatja az ember életét, ami
megmelengeti a lelkét, ami más dimenzióba helyezi át az emberi
létezést, amit egyetlen szóval, teljes pontossággal ki lehet fejezni: szerelem.
Egy szó, amelyben benne van az egymásra találás gyönyörûsége, az
elválás gyötrelme, a vágy, a gyûlölet, a szenvedély, az érzelmek teljes
palettája. Nincs más érzés, mely ennyire személyes,
boldogító vagy fájdalmas lenne. A szerelem - az élet egyik legnagyobb
karmestereként - meghatározza sorsunkat és a világot is körülöttünk.
Amit a szerelemrõl írnak és énekelnek, az mindenkit megérint, hisz
mindenki érintett. Tizenhat
kezdet, tizenhat vég. Errõl szólnak Koltay Gergely prózai- és
dalszövegei, népszerû énekesek és színészek elõadásában. Az olvasó,
hallgató újra átélheti, felidézheti életének, emlékezetének
legféltettebb kincseit. Tizenhat
mosoly, tizenhat könnycsepp: Õrizz meg engem! Közremûködõk: Benkõ Péter, Bodnár Vivien, Csernák János,Demjén
Ferenc, Farkasinszky
Edit, Gesztesi Károly, Gregor Bernadett,Géczi
Erika, Horváth
Charlie, Keresztes Ildikó, Mr. Basary,Papadimitriu Athina, Sárközi
Anita,Szulák
Andrea,
Tóth Renáta Szyksznian Wanda illusztrációival
• • •
Dedikálással
egybekötött közönségtalálkozó az új album megjelenése kapcsán a
Mind-Zene Zeneáruházban
2008. október 30-án 17 órától 19 óráig. Budapest,
Vámház krt. 4.
• • •
• • •
• • •
• • •
• • •
• • •
MEGJELENT!!! A Periferic Records gondozásában megjelent Gáspár
Álmos Bálványosvár legendája címû szólóalbuma.
• • •
• • •
A honlapra felkerültek az V. Kormorán Családi Napon
készült fotók.
• • •
• • •
FRISS
HÍREK:
Családi napot rendez a
Kormorán 2008. május 29. 11:57
MNO - MNO A
TF Atlétikai Csarnok és Egyetemi Park ad helyet a Kormorán együttes
Családi Napjának június 14-én, mely egy olyan ünnep, ami immár
hagyománnyá vált – olvasható a Kormorán közleményében.
A már ötödik alkalommal, fél évtizede hívogató
rendezvény a Kormorán család, azaz a zenekar rajongói és barátai
együttlélegzésének a legjobb terepe. Az „Együtt az úton” mottójú
családi ünnepen már kora délutántól különbözõ programok várják a
látogatókat és a muzsika kedvelõit: kézmûves kirakodóvásár,
íjászverseny, a Chaplin Színház (zenés, táncos gyermekszínház), magyar
táncház, a KoBaK (Kormorán Baráti Kör) Dalárda, a Felvidéki Rockszínház
és végül a Koltay Gergõ vezette zenekar nagykoncertje. A hazai zenei
palettán unikumnak számító etnorock zenekar több zenealbumot is a
„világra segít”. A hazai blues és rock királya, Deák Bill Gyula
jubileumi lemezének a munkálatait a Kormorán-mûhelyre bízta, ami már
meg is jelent április elején „Bill” hatvanadik születésnapja
alkalmából. A zenekar erdélyi tematikájú Bálványosvár legendája
instrumentális új alkotása júniusban, a Családi Napon debütál.
A közlemény kitér arra is, hogy két igazi rocknagyágyú
albumának nyári-õsz eleji születése felett is a zenekar bábáskodik. A
Kormorán egyik énekesnõje, Tóth Renáta szólóanyagán egyébként az
anyazenekar mellett az Eddából Pataky Attila és Alapi István is
játszani fog. Az ország egyik legjobb rockgitárosa, Csillag Endre és
Koltay Gergely pedig egy instrumentális heavy folk CD-vel rukkol elõ,
Csillagok, fáklyák, világítótornyok címmel, amelyen a különféle
gitárok, a töröksíp, a duda és a tekerõlant kap fõszerepet.
Aranylemez, két hét alatt
2007 novemberében jelent meg egyébként a Hungaroton
kiadásában a Játék Karácsonykor címû Kormorán zenealbum, amely a
zenekar új adventi-karácsonyi dalait tartalmazza – és amely két hét
alatt bearanyozódott. A Koltay Gergely vezette együttes adventi
Jöjjetek Énhozzám Mindnyájan címû nagykoncertjét december 15-én
tartotta a fõvárosi Körcsarnokban, amely ezen alkalomra zsúfolásig
megtelt. A Kormorán-mûhely mindeközben a Wass Albert életérõl szóló
Adjátok vissza a hegyeimet! címû film zenéjén is dolgozott. A Koltay
Gábor által rendezett, és Rékasi Károly fõszereplésével nagy
közönségsikerrel futó mû DVD-változata a tél végén jelent meg, a
filmzenét tartalmazó album pedig már szintén napvilágot látott.
A zenekar a RockAréna szuperkoncert második napján,
március 8-án lépett fel a Sportarénában, többek között a Bikini, a
Karthago és a Zanzibar társaságában. A tavaszi koncertek közül
feltétlenül megemlítendõ a pécsi, a kiskunfélegyházi, a gyõri, a
szekszárdi, a zalaegerszegi, valamint a június 4-ei békéscsabai
fellépés. Koltayék május 25-e és 29-e között Erdélyben turnéznak, 31-én
pedig a szlovákiai Búcson a Felvidéki Magyar Szigeten lépnek fel.
A töröksíp, a duda és a tekerõlant kap fõszerepet A közlemény kitér arra is, hogy két igazi
rocknagyágyú albumának nyári-õsz eleji születése felett is a zenekar
bábáskodik. A Kormorán egyik énekesnõje, Tóth Renáta szólóanyagán
egyébként az anyazenekar mellett az Eddából Pataky Attila és Alapi
István is játszani fog. Az ország egyik legjobb rockgitárosa, Csillag
Endre és Koltay Gergely pedig egy instrumentális heavy folk CD-vel
rukkol elõ, Csillagok, fáklyák, világítótornyok címmel, amelyen a
különféle gitárok, a töröksíp, a duda és a tekerõlant kap fõszerepet.
2007 novemberében jelent meg egyébként a Hungaroton
kiadásában a Játék Karácsonykor címû Kormorán zenealbum, amely a
zenekar új adventi-karácsonyi dalait tartalmazza – és amely két hét
alatt bearanyozódott. A Koltay Gergely vezette együttes adventi
Jöjjetek Énhozzám Mindnyájan címû nagykoncertjét december 15-én
tartotta a fõvárosi Körcsarnokban, amely ezen alkalomra zsúfolásig
megtelt. A Kormorán-mûhely mindeközben a Wass Albert életérõl szóló
Adjátok vissza a hegyeimet! címû film zenéjén is dolgozott. A Koltay
Gábor által rendezett, és Rékasi Károly fõszereplésével nagy
közönségsikerrel futó mû DVD-változata a tél végén jelent meg, a
filmzenét tartalmazó album pedig már szintén napvilágot látott.
A zenekar a RockAréna szuperkoncert második napján,
március 8-án lépett fel a Sportarénában, többek között a Bikini, a
Karthago és a Zanzibar társaságában. A tavaszi koncertek közül
feltétlenül megemlítendõ a pécsi, a kiskunfélegyházi, a gyõri, a
szekszárdi, a zalaegerszegi, valamint a június 4-ei békéscsabai
fellépés. Koltayék május 25-e és 29-e között Erdélyben turnéznak, 31-én
pedig a szlovákiai Búcson a Felvidéki Magyar Szigeten lépnek fel.
• • •
• • •
• • •
• • •
• • •
• • •
• • •
• • •
• • •
Levél
a Kormorán családnak
Egy héttel a
RockAréna második napja után nem változtak az érzéseim: a Kormorán
áttört minden falat, és meggyõzte a valódi, kemény rockereket is.
Tegyük hozzá, a Prognózis is helyt állt, a Zanzibar is remek, energikus
produkciót nyújtott, és az utánozhatatlan Rudán Joe fémjelezte Pokolgép
is hozta a formáját. Nem beszélve a monumentális megszólalásával,
többszólamú énekeivel és igazi rock slágereivel ritka profi módon
operáló Karthagoról, amelynek Apáink útján címû magasztos dala továbbra
is a mûfaj egyik legkiemelkedõbb szerzeménye. S persze ne feledkezzünk
meg a Németh Lójzi-D. Nagy-féle Bikinirõl, amelynek társadalomkritikus
szövegei talán jobban ütnek és ülnek, mint valaha, zenéjük nagyon
„egyben van”, nem beszélve arról, hogy Lukács Peta személyében olyan
gitárosra tettek szert, aki helyenként már-már természetfelettinek tûnõ
erõvel bûvöli hangszerét.
De az este
„lelki gyõztesének” a Kormorán bizonyult. Akiknek a muzsikáját van
szerencsém már hosszú évek óta ismerni, jelen lehettem jó pár
koncertjükön, s több zenealbumukról kritikát is írhattam a Magyar
Nemzetbe s a Demokratába. Bár nagyon szeretem õket, de nem vagyok velük
(sem) a végtelenségig elfogult, amit bizonyít, hogy ezekben a kis
írásokban a megannyi pozitívum mellett annak is hangot adtam olykor,
hogy egy-egy dalt én nem tettem volna rá az adott zenealbumra. És még
azt sem hiszem, hogy biztosan igazam volt ilyenkor, de néha
megengedhetem magamnak az ilyesmit, hiszen egy recenzióban megjelenhet
a véleményem is. Mint ahogy most azt engedélyezem magamnak, hogy
szubjektív módon „kritikátlan” legyek.
Nos, elõfordult
nem egyszer, hogy meghatódtam Gergõék élõ muzsikájától, többek között
2004. május 1-jén, uniós csatlakozásunk hajnalán a Bodrogközben, a
Felvidék és az anyaország határán hallgatván-látván õket, vagy éppen a
múlt decemberi, kiváló dramaturgiájú Körcsarnok-hangversenyen, ám nálam
most törött el legjobban a mécses. Miközben érzékeltem a közönség
reakcióit, megdöbbenését, morajlását, éljenzését, amelyek különösen az
„Isten ujja megérintett” alatt erõsödtek fel. Ezzel a nótával Reni,
Álmos, Zsoldos mester és a többiek „megnyerték a csatát”, maguk mellé
állítva azokat a százakat-ezreket is, akik igazából nem miattuk jöttek
el a Sportarénába. Nem tudom, mi lehetett a titok, tán pont az, hogy
„csak” néhány száz Kormorán-rajongó lehetett ott, a többieket viszont
meg lehetett, kellett gyõzni; és persze az is kétségtelen,
hogy tényleg tökéletesen szólt minden s mindenki, s iszonyú
meggyõzõ, még a szokottnál is nagyobb erõ, invenció,
tudás, hit sugárzott a színpadról. Nem véletlen, hogy a
RockAréna közönsége szó szerint visszakövetelte az etno rock
szupergruppot a színpadra egy búcsúszám erejéig, pedig a következõ
zenekarokat is mindannyian vártuk.
Azt hiszem,
tényleg az ilyen mûvészi produkciókból meríthetünk erõt mi, magyarok,
szinte világnézetre való tekintet nélkül, mondom én ezt liberális
konzervatívként, aki nem mindenben látja úgy a világot, és még jelen
politikai helyzetünket vagy XX. századi történelmünket sem, mint az
együttes bizonyos rajongói. Sõt, azt is hozzáteszem, hogy természetesen
még Gergõ összes verssorával sem tudok száz százalékban azonosulni;
persze, a túlnyomó részükkel igen. Ami viszont vitathatatlan: a magyar
nemzettudat mind többeket hatna át országunkban, ha egy ilyen koncertre
legalább egyszer eljutna az összes honfi- és nemzettársunk. Hogy a
Kormorán, általa pedig Isten ujja megérinthesse õket.
Zsebõk
Csaba
újságíró,
történész
Budapest,
2008. március 14.
• • •
• • •
Szuperkoncerttel és
filmzenével indul a Kormorán tavasza Forrás: MNO Nem
tétlenkedik tavasszal a Magyar Örökség Díjjal kitüntetett, a magyar
népzenét rockkal vegyítõ Kormorán együttes. A folyamatosan koncertezõ
zenekarnak március közepén jelenik meg a Wass Albert életérõl szóló
Adjátok vissza a hegyeimet címû filmhez írt lemeze. Emellett a csapat
„mûhelye” albumot készít Deák Bill Gyulának, egyes tagjai pedig
szólóanyagokat készítenek.
Március közepén lát napvilágot a Wass Albert életérõl
szóló Adjátok vissza a hegyeimet! címû film Kormorán által írt zenéje.
A zenekar a RockAréna szuperkoncert második napján, március 8-án lép
fel a sportarénában, többek között a Bikini, a Beatrice és az Õs-Bikini
társaságában. Március 15-én, nemzeti ünnepünkön – immár hagyományosan –
Mosonmagyaróváron lép fel az 1976 óta koncertezõ együttes.
A népzenét rockkal vegyítõ Kormorán-mûhely ugyanakkor
tavasszal több zenealbumot is a „világra segít“. Az erdélyi tematikájú
Bálványosvár legendája instrumentális anyag a zenekar székely hegedûse,
Gáspár Álmos ötletei alapján készül, és április végén jelenik meg. A
népszerû színmûvész, Papadimitriu Athina Koltay Gergõékkel készíti
májusban napvilágot látó új lemezét, amelyen görög „sanzonok“ magyar
fordításban és saját szerzemények is hallhatók lesznek. A hazai blues
és rock királya, Deák Bill Gyula jubileumi zenealbumának munkálatait
szintén a Kormorán-mûhelyre bízta. A Hatvan csapás stílszerûen Bill
kapitány hatvanadik születésnapjára jön ki.
Két igazi rock-nagyágyú albumának tavasz végi születése
felett is a zenakar bábáskodik. A Kormorán egyik énekesnõje, Tóth
Renáta szólóanyagán egyébként az anyazenekar mellett az Edda is
játszani fog. Az ország egyik legjobb rockgitárosa, Csillag Endre és
Koltay Gergely pedig egy instrumentális heavy folk CD-vel rukkol elõ,
amelyen a különféle gitárok, a töröksíp, a duda és a tekerõlant kap
fõszerepet.
•
• •
SZAMÁRLÁZADÁS RAJZPÁLYÁZAT
Pályázók: Ádám
Anna
Ádám Rozina
Bánhegyi Panna
Csizmazia Benedek Farkas Alexadra
Henn Roland
Kolonics Patricia Péter
Linda Soltész
Dénes
Soltész Dóra Soltész
Gábor
Szabó Balázs Szabó
Balázs / 2
Szabó Viktória
Sztajba Róbert Varga
Boglárka
Varga Dániel Varga Szabina
Varga Veronika
Varga Zsófia.
Zsûri: Pállay-Kovács
Szilvia festõmûvész
Nagy András grafikusmûvész
Szurdi Kata iparmûvész Zsebõk Csaba újságíró
Koltay Gábor filmrendezõ Bucsuházy Péter KoBaK Kis László Péter KoBaK Koltay Gergely Kormorán
Eredmény:
Név
Helyezések
Pontszámok
Összesen
Kolonics Patricia
1,2,1,1
3,2,3,3
11
Varga Zsófia
2,2,1,3
2,2,3,1
8
Csizmazia Benedek
3,3,2,2
1,1,2,2
7
Szabó Balázs (17
éves)
2,1,3,3
2,3,1,1
7
Bánhegyi Panna
1,3
3,1
4
Szabó Balázs /2
1,3
3,1
4
Péter Linda
2,3
2,1
3
Ádám Anna
3,3
1,1
2
A szavazás
fénymásolatokról név és életkor meghatározása nélkül történt. Minden
szavazó elsõ, második és harmadik képet választott egyéni tetszése
szerint.
Ezeknek pontértéke : elsõ/három pont, második/
két pont, harmadik/ egy pont.
A végeredmény alapján a harmadik hely megosztott. Köszönjük
a gyönyörûséges rajzokat.
Minden közremûködõnek elküldjük Szõke István Atilla verses könyvét.
A gyõzteseknek gratulálunk és Bucsuházy Péter és Kis László Péter
segítségével elküldjük a jegyeket a december 15-i körcsarnoki Kormorán
hangversenyre.
A beérkezett pályamûvek a koncert ideje alatt megtekinthetõk a
Körcsarnok elõterében.
Baráti üdvözlettel: Koltay Gergõ
•
• •
KARÁCSONYI TÖRTÉNET
A mese valamikor nagyon-nagyon régen kezdõdött. Akkor, amikor még
ropogott a hó lábunk alatt, a hópihék táncot jártak ablakunk elõtt, még
voltak illúzióink, még erõsen hittük: jó lehet, ami jó.
Mikor ez a történet elkezdõdött, más idõszámítás volt. Másképpen néztük
az órákat, másképpen álmodtuk álmainkat, másképpen terveztük az éveket.
Anyáink és apáink szédelegtek a sok éves kábulatból ébredezve, mert
találkoztak egy másik világgal, mely ugyan messze volt még titkos
kívánságaiktól „Karácsony estéjére”, mégis volt benne egy kevés
reménység, egy pici sóvárgás, hogy talán „ másképp is lehetne”. Aztán történt valami. Volt
egy filmforgatás, egy esemény, ami megváltoztatta addigi életüket,
addigi vágyaikat. A naptárak 1983-at írtak. Még senki nem tudhatta, mi
lesz holnap.
Egy Királydombnak elnevezett helyszínen létrejött egy produkció,
melyrõl máig nagyon sokat írnak. Így is, úgy is. Hogy ott mi történt,
csak azok tudják, akik átélték, a nézõtéren, vagy a katonai sátrakban
felállított öltözõkben. Ott, azokban a napokban, megvalósult a hazai
kultúrtörténet egyik, már-már legendás pillanata,bemutatták, Koltay Gábor rendezésében, az
„István a király” címû rockoperát.
Ne kutassuk az elõzményeket, a miérteket, csak néhányan tudjuk hogyan
készült! Ne találgassunk, kik, miért hozták létre, mit akartak
elmondani! Ne keressük azokat sem, akik részt vállaltak a
megvalósításban. Szétszaladtak!Ki ide, ki oda. Ma
más világot élünk!Ez a karácsonyi történet mégis ott kezdõdött.
Legújabb Játék karácsonykor címû albumunkat 2007.
november 30-án pénteken 17 és 19 óra között dedikáljuk a
Mind-Zenében (1053 Budapest, Vámház krt. 4.)
• • •
Találkozunk
a Körcsarnokban!
• • •
Az október 5-re hirdetett brassói koncert technikai
okok miatt elmarad!
• • •
2007 szeptember 30-án Budapesten a gazdagréti Szent
Angyalok templomban a Karkó Heni vezette Felvidéki Rockszínház
elõadásában bemutatásra kerül
A NAPBA ÖLTÖZÖTT LEÁNY
rockopera.
Az elõadás 19 órakor kezdõdik, a belépés díjtalan.
• • •
• • •
• • •
Frissültek a Bemutatkozás menüpont alatt található
leírások.
• • •
KOLTAYGERGELY
É G J E NN E
K E DAF É N Y
közremûködik:
DEMJÉN FERENC –
KERESZTES ILDIKÓ – MAKRAI PÁL
FARKASINSZKY EDIT– BENKÕ PÉTER – OBERFRANK PÁL
VARGA KLÁRI – KALAPÁCS JÓZSEF - PAPADIMITRIU ATHINA
SELMECZI ROLAND - GESZTESI KÁROLY – KARKÓ HENI ( Felvidéki Rockszínház )
LAKATOS MÓNI – ROSTÁS „ MAZSI” MIHÁLY ( Romengo )
KORMORÁN
GÁSPÁR ÁLMOS – GÉCZI ERIKA – KOLTAY GERGELY
MR.BASARY – NAGY LÁSZLÓ – SZABÓ MIKLÓS
SZÛTS ISTVÁN – TÓTH RENÁTA – ZSOLDOS TAMÁS
CSILLAG ENDRE – PATAI
TAMÁS – BORHI MIKLÓS
SIPEKI ZOLTÁN – FÁBIÁN ZOLTÁN
KÕRÖSY MIKLÓS – MAKOVICS DÉNES - EREDICS
DÁVID - ALEX HORSCH – KATONA GERGÕ
TRANSYLMANIA ( Barót,
Erdély )
CSERESZNYÉS EMILIA – CSERESZNYÉS SZILAMÉR
SZÉLYES MARGIT – TÓKOS IMRE
fotók : SOMOGYI GYÖRGY – SÁROSPATAKI GYÖRGYI
– KOLTAY GERGELY
rajzok : PÁLLAI-KOVÁCS SZILVIA
grafikai kivitelezés: KEMÉNY ANDRÁS
hangfelvétel:
HAVE ROCK STÚDIÓ
hangmérnök: Fábián Zoltán zenei rendezõ: Szûts István
P STÚDIÓ TÖRÖKBÁLINT
hangmérnök: Ottó Tivadar,
zenei rendezõ: Koltay Gergely
Készült 2007-ben az ÁLDÁS és az ÚJ KENYÉR
havában.
MEGJELENIK AUGUSZTUS
VÉGÉN !
KIADJA A HUNGAROTON
ÉGJEN NEKED A FÉNY
Jöttünk haza Székelyudvarhelyrõl 2006.
október 23-án, az elõzõ este bódult élményeivel. Jókedvûen, boldogan és
felszabadultan. Szász Jenõ polgármester hívott minket, emlékezzünk
együtt a székelyekkel 1956-ról. Csodálatos hangverseny volt!
Ám hosszú az út Székelyföldrõl Budapestig, és
a busz lassan haladt. Már sötétedett, mikor jöttek az elsõ borzasztó
telefonok, mi történik a városban. Aztán kipakoltunk Zuglóban a
próbahely elõtt, és mindenki belátta, jobb elkerülni az Erzsébet hidat.
Én magam hatalmas kerülõvel az Árpád hídon vezettem haza, és utána
hajnalig rátapadtam a képernyõre. Nem hittem, hogy valaha ilyen
megtörténhet velünk. Ötven év után! Nem tudtam elaludni, pedig nagyon
fáradt voltam. Úgy reggel hét óra felé ültem az írógép elé, akkor
született a „KAVICSOK”.
Készültünk az új Kormorán albumra, de ez a
szöveg sehogy sem akart ráférni az új korongra. A Testnevelési Egyetem
tornacsarnokában megtartott hagyományos koncertünkre megjelent a
„KAPUK”. Eltelt egy hónap, és egyre erõteljesebben fogalmazódott meg
bennem a gondolat és az elhatározás, valahogy publikálni kellene a
sorokat, ahogy sok minden mást is, melyek fáradt éjszakai hazatérések
után születtek, és soha nem férnének rá egy-egy KORMORÁN albumra.
Egy nap döntöttem, és elõvettem a
telefonkönyvemet. Felhívtam zenész, színész barátaimat, jönnének-e
játszani, énekelni, verset mondani, mert kiszakadtak a gondolatok, és
helyet keresnek maguknak. Nem tudom, ki volt az elsõ, és ki az utolsó,
de mindenki igent mondott. Csillag Bandi, aki „anno” tõlünk igazolt át
az Eddába, Patai Tamás, aki a Kormorán után a Republic-ban folytatta,
Borhi Miki, akivel együtt készítettük „A költõ visszatér”-t. Sipeki
Zoli, aki a „Megfeszített”-ben gitározott nekünk. Jöttek a színész
barátok: Oberfrank Pál, Athina, Selmeczi Roland, Varga Klári, a két
régi harcostárs, Benkõ Péter, Gesztesi Karcsi, és természetesen Edit, a
feleségem. Aztán bátrabb lettem, hívtam Demjén Ferit, aki már egyszer
korábban is elsõre igent mondott. A székelyföldi árvízkárosultaknak
szerveztem egykori Kossuth Rádiós szerkesztõként segélykoncertet az
Arénában. Az akkori hangverseny nem valósulhatott volna meg, ha „Rózsi”
akkor az elsõ áldott, szent pillanatban nem áll mellém. Most csak
annyit mondott a recsegõ telefonban: egyeztessük a hangnemet! Keresztes
Ildi, a maga szikár módján morgott: ennyi évig kellett várni egy dalra!
Hívtam Makrai Palit, rockoperáink örök szereplõjét. Egyre
telhetetlenebb lettem. Jöjjenek mások is! Jöjjön Kalapács Józsi,
jöjjenek roma barátaim, és lassan alakulni kezdett életem egyik
legfurcsább albuma. Szûts Pistivel három napig írtuk a kottákat Nap
érlelte felvidéki vörösborok mellett itt, a Németvölgyben.
Aztán beindult a gépezet, a Kormorán csapata
csodákat mûvelt a stúdióban, Pállai-Kovács Szilvia Barcelonából küldte
interneten szépséges rajzait. Soha ilyen összefogást nem tapasztaltam
egy album elkészülése közben!
Ez a gyûjtemény az életünkrõl szól:
mindennapjainkról, fásultságunkról és boldog perceinkrõl, kérdésekrõl
és válaszokról, bukásokról és csodás ébredésekrõl. A politika
szennyétõl távol tartva magát az emberi élet csodájáról próbál
megfogalmazni néhány szerény mondatot. Bár tudjuk, hogy van valaki, aki
a maga szõrös hangján a „Gyûrût” követeli. Kinek a hatalom kell, kinek
az élet…
Köszönöm a Teremtõnek, hogy 55 éves koromra
ennyi szeretetet kaptam Barátaimtól! Köztük sok híres, közismert
mûvész, de sokan vannak a háttérben, akik nélkül ez az album soha nem
készülhetett volna el, akik biztattak, megölelték a gondolatokat,
itt-ott belejavítottak, okos tanácsokat adtak, egy-egy könnycseppet
hullattak a tó vizébe, ahova mindannyian megtisztulni járunk. Mi itt
élünk Magyarországon, de jött a TransylMania Erdélybõl, és jött Karkó
Heni a Felvidékrõl. Mindenki csak valami keveset adott az egészhez.
Szeretek magyar lenni!Köszönöm
az Úrnak, hogy itt születtem!
Koltay Gergõ
• • •
Kedves kormoránosok, leendõ
és reménybeli barátaink!
Honlapunk a folyamatos
megújulás fázisába került, alkalmazkodva a jelenkor vizuális és
technikai követelményeihez. Az elsõ változások nem látványosak, mivel a
legtöbb szervezésre, háttérmunkára most kerítünk sort, de egy kis
kedvességgel már most szolgálunk: Árpád vezér elõtt tisztelegve – a
gyõztes pozsonyi csatának, illetve halálának az 1100.évfordulóján –
felraktuk a Kell még egy szó videó-klipjét.
Még több új fényképet és cikket kívánunk felhelyezni, szeretnénk
„hallhatóvá” is tenni a honlapot, hiszen a megújulás leglényegesebb
eleme az, hogy a fontosabb felületek gazdagabbá, a változó igényekhez
igazíthatóvá válnak.
A videóklipp megtekinthetõ
a cikk feletti mozira kattintva, illetve az Audio/video menüponton
keresztül.
• • •
• • •
• • •
Duray Miklós az alábbi beszéddel nyitotta meg
Felvidéken a Napbaöltözött leány rockopera bemutatóját.
Duray Miklós: A trianoni ítélet
három nemzedék távlatából
Forrnak bennünk az
indulatok Trianon miatt, de a Kárpátok gerincén végigfutó egykori
magyar államhatárt már csak néhányan siratják. Az ipartörténetben
járatosak még tudják, hogy a mai resicai vasúti javítóüzem valamikor
„magyar vasúti mozdonyokat” gyártott, és Fiume valamikor magyar kikötõ
volt. Aki ott járt, láthatta a Budapesten öntött vasbakokat. Egyre
kevesebb magyarnak fáj azonban, hogy a vasbányáinkat is elvették,
hiszen évek óta nem termelnek belõlük vasércet. A közel száz évvel
ezelõtti ipari területeken, ahol akkor még a magyar államrend és -érdek
uralkodott, és tisztességes megélhetése volt az embereknek, az
államfordulat óta mindmáig a szegénység az úr. Az ott élõ
magyarokkal ki törõdik? Az új államhatalmat még állampolgári okon sem
érdekli sorsuk – legyen gondjuk önmagukra, vagy takarodjanak onnan.
Legújabban egy varázsszót ismételgetnek nekik: pályázzatok. Õk
küszködve ezt megteszik, de a csodafegyver nem mûködik – csak mások
nyernek, akiknek van összeköttetésük.
A nemzet többségét
nem bántja, mi történik a nemzet kisebbik részével, és az sem izgatja,
hogy immár csaknem kilencven éve nincs egyazon állampolgársága
nemzetünk tagjainak. A többség láthatóan annyira azonosult a
szétszakítottsággal – jórészt a több mint negyvenévnyi kommunista
uralom hatására –, hogy ma már elutasítja ezt az igényt. Így viselkedik
a maradék Magyarország éppen regnáló – jogilag legitim –
posztkommunista kormánya is, noha az alkotmány kötelezi õt az
elszakítottak iránti felelõsségvállalásra.
*
Lehet, hogy
sokunkban Trianon hallatán a non, a nem visszhangzik, ami érthetõ,
hiszen ez a tragikum – ha képesek vagyunk lelkileg újra és újra átélni
–, lélektépõ érzelmeket vált ki. De érzékeljük-e, mit utasítunk el és
mit fogadunk be, mit felejtünk el, és mivel azonosulunk?
Emlékszünk-e,
emlékezhetünk-e arra, hogy a történelmi ország közepén élõk, mit
észlelhettek az „akkort” követõen? Bizonyára mindenkinek fájt a
nemzethalált jövendölõ június negyedike, és a délután fél ötöt jelzõ
harangszó. Egy épeszû magyar ember, vagy egy hungarus tudatú, de más
anyanyelvû ember akkor nem érezhetett mást, csak gyászt.
Idézhetjük Karinthy Frigyesnek a levágott végtagokból kisugárzó
fájdalomról fiának írt megrázó levelét, vagy Juhász Gyulának verssorait
a tragédiáról: „Nem kell beszélni róla sohasem, / De mindig, mindig
gondoljunk rá”. Mégis sokan voltak olyanok, akiknek csak annyit
jelentett Trianon, hogy megváltoztak a gazdasági és a piaci viszonyok,
emiatt szegényebbek lettek. Ráadásul a nyakukba szakadt néhány
szerencsétlen menekült és otthonából kikergetett rokon, akiket nekik
kellett eltartaniuk az állam balsikerû politikája miatt. A Ferencvárosi
rendezõ pályaudvaron pedig évekig álltak a vasúti teherkocsik tele,
rokonság nélküli menekült felvidékiekkel, erdélyiekkel. Az események és
a következmények megélõi egyszerre könnyeztek és káromkodtak. Az ország
közepén élõk annak örültek, hogy nem a széleken éltek az elcsatoláskor,
akik pedig az új államhatár miatt a szélre kerültek, hálát adtak az
Istennek, hogy nem két kilométerrel beljebb húzták meg az új határt. El
tudjuk képzelni, mit éreztek azok, akik túl kerültek ezen a képzelt
vonalon? Akik bévül maradtak nem tudják elképzelni. Akiknek az
elszakítottság jutott sorsként, nem akarnak emlékezni. És ha
emlékeznek, az jut eszükben, hogyan álltak helyt, hogyan találtak
magukra, hogyan maradtak meg magyarnak.
De gondoljunk arra is, hogy a maradék ország közepén élõk közül
hányan menekültek meg a Don-kanyarban leselkedõ biztos haláltól – csak
annak köszönhetõen, hogy oda fõleg az elcsatolt és frissen
visszacsatolt területek magyarjait vezényelték. Vesszen a férgese,
hiszen ez egy eleve elvesztett háború, úgyis minden visszatér a
nagyhatalmak által megállapított keretek közé – a magyar állam
politikusai ezt már 1941-ben sejtették. A málenkij robotra is a
visszacsatolt majd ismét elcsatolt területekrõl hurcolták el a legtöbb
embert, élõanyag-hadisarcként mintegy százezret – a közülük életben
maradtak további kálváriájáról regényeket lehetne írni. De kinek?
Olyannyira telítõdtünk a borzalmakkal, hogy érzéketlenné váltunk az
emberi szenvedések iránt.
*
Trianon után
bizonyíthatóan kettévált a nemzet, mégpedig úgy, ahogyan az
megterveztetett: maradék magyarokra és elcsatoltakra. Úgy, mint a
hóviharban, a menedékházban melegedõkre és a kint szorultakra. A
bentiek – helyszûke miatt vagy hitevesztettségükben – marják
egymást, a kinn rekedteket pedig a vihar tizedeli, meg az itt-ott rájuk
csapó farkashordák. Be, a többiek közé nem mehetnek, de az is lehet,
hogy egyre kevésbé kívánkoznak közéjük. Sem új házat, sem hazát nem
tudnak maguknak építeni.
Trianon után ismét kialakult a perem és a belsõ, a kint és a bent
eltérõ helyzete, mint a végvári harcok idején. Csakhogy a végváriaknak
volt stratégiájuk, volt társadalmi és gazdasági hátterük, küldetésük és
utánpótlásuk, mert önként vállalták a végvári feladatot. Meg volt
nevezve az ellenség és meg volt határozva a védekezés oka és célja. De
ma az ellenséget nem tudjuk, vagy nem merjük megnevezni, hiszen akikkel
szemben védenünk kell a nemzetet, azokkal évszázadokon át egy ügyet
szolgáltunk, a történelmi haza ügyét. Legalábbis így gondoltuk. A
hagyományaink szerint az ilyen nem lehet ellenség! Pedig miért ne
lehetne? Hiszen aki Szent István országában a pánszláv eszme
elkötelezettje volt, és azt prédikálta a pesti evangélikus-, mai
Deák-téri templom szószékérõl 1838 nagy árvízének idején, hogy csak a
szláv nyelven segítségül kiáltókat mentsétek, az nem sorstárs volt,
hanem ellenség. Mit ad Isten, 2007. május 7-én õreá hivatkozott a
szlovák kormányfõ a szláv összetartozás példaképeként.
Az ezerszáz éves magyar tapasztalat szerint ellenség az, aki
betolakodó, akit ki kell verni innen. Trianon után megkíséreltek minket
elüldözni vagy kitaszítani, esetenként kigyilkolni szülõföldünkrõl.
Szerencsére nem teljes sikerrel. De ez nem viszonozható, és nem csak
azért, mert nem lehetséges. A megmaradás és az újraépítkezés hatékony
módszerének hiányában a végvárak peremmé válnak. A végvár a külsõ
arcvonal védekezési pontja, ahonnan nem csak védekezni kell és lehet,
hanem fokozatosan vissza is lehet foglalni azt, amit elbitoroltak
tõlünk. A perem azonban a hátország részérõl magára hagyott terület,
ami fokozatosan töredezik.
*
Trianon által egy
kegyetlen jogi következményekkel járó megoldhatatlan zûrzavarba
kerültünk. Az 1920. június 4-ei döntés elõtt, ezer esztendõn át
egységes jogrendszerben éltünk, mindannyian a magyar király, ezáltal a
Szent Korona alattvalói voltunk. A liberális jogállam beköszöntével
pedig egy modern politikai nemzet tagjává váltunk. A történelmi, a
hagyományok szerinti, a mûveltségi és a politikai összetartozás
bennünk, magyarokban egységgé forrt össze. Ez az egység néhány száz
évvel korábban is létezett, az újkorban éppen csak a Szent Koronához
való tartozás tudatát kezdte felváltani a modernebb állampolgári tudat.
Ebbe a közegbe vágott bele Trianon, mert mindazt, ami addig volt,
folklórrá nyilvánította. Ez számunkra a legelfogadhatatlanabb mozzanat,
mert a lelkünkbe vágó erõszakot éljük meg tragikumként.
Európában a modern nemzetek – egy-két kivételtõl eltekintve – a
felvilágosodás korától az I. világháborúig eltelt idõszakban alakultak
ki. A modernséget azonban nem kell misztifikálni. Ez csupán azt
jelenti, hogy az uralkodóhoz való hûséget az állampolgári lojalitás, a
választójog kiteljesedése, a jogok és a kötelességek rendszere váltotta
fel. Csakhogy a lojalitás két fontos részbõl áll össze. Egyik részét
alkotja az állampolgár alávetettsége az állam törvényeinek, valamint
ezeknek a törvényeknek a folyamatos módosítási igénye. A másik részét
az ember egyéni joga és csoportos önrendelkezési igénye alkotja. A
lojalitásnak ezzel az összetettségével való szembesülésünk miatt élünk
Trianon óta folyamatosan görcsökben, mert a törvényeknek való
alávetettséget ugyan folyamatosan számon kérik rajtunk, de a
jogszolgálati részét megtagadják tõlünk.
A „végzetes nap” utáni két évtizedben a görcsöt valóban a történelmi
állam elvesztése okozta. De késõbb – és most is – leginkább az váltja
ki a görcsös állapotot, hogy bennünk maradt a Trianon elõtti politikai
és etnikai nemzet egységének az élménye, és ezt nem tudtuk
helyettesíteni a politikai nemzet új eszményével. Még a maradék
Magyarországon sem, mert fokozatosan megszûnt a nemzetpolitika, az
állampolitika, a kormánypolitika és a hatalmi politika egysége. Az
elszakítottságban pedig még esély sem adódott erre, hiszen az odakerült
magyarok és az új államok politikai érdeke között az elsõ pillanattól,
alig csillapodó szöges ellentét feszül.
*
Tévedés lenne azt
hinni, hogy csak magyar nemzetünk belsõ vízválasztója volt Trianon.
Máig történelmi törésvonalat jelent környezetünk többi népe és mi
közöttünk a Baltikumtól a Balkánig. Ebben az észak-déli irányú, mintegy
kétezer kilométernyi fesztávolságú térségben nem él egyetlen nemzet
sem, amelyik hozzánk hasonlóan értelmezné az I. világháborút lezáró
békerendszert. Még ha meg is értenek bennünket, más az élményük, és nem
utolsósorban más az érdekük. A valóság tükrében hamisnak bizonyul a
bölcseletileg igaz állítás, miszerint azonosak az érdekeink, csak nem
ismerjük fel õket. Mintha azoknak lenne igazuk, akik a
társtalanságunkat misztifikálják. Pedig igazuk azoknak van, akik úgy
vélik, hogy az érdekek tudatosan lettek elválasztva egymástól és
szembeállítva egymással.
A Trianonban szétszakított magyarság szempontjából ezen túl is létezik
egy további, nyilvánvaló állapot: a nemzetet összetartó szálak
önmaguktól – egy döntés következtében – nem szakadtak el. A nemzet,
amely évszázadokon vagy talán több mint egy évezreden keresztül alakult
ki, egy aktussal több önálló létû darabra nem választható szét. A
magyar nemzet, amely Trianonban több állam lakójává vált, egységes
maradt – még politikai értelemben is – még ha vannak is közöttünk
árulók, lanyhák, langyosak, idegenlelkûek, nyerészkedõk. Csak a jog
idiótái gondolják, hogy a nemzetközi jog szerint hozott döntések egy
csapásra a tudatot is átalakítják. A közjog szerint, ha meg is szûnt az
egységes politikai magyar nemzet, a tudatban továbbra is él a politikai
nemzet hagyománya.
Nemzetünk hagyományai szerinti összetartozásán túl létezik az
összetartozásnak más mértéke is: a közös felelõsségérzet. Ez lehet akár
egy új, az államhatárokon átívelõ politikai összetartozás alapja. A
közös felelõsségérzet ugyanis sokkal többet jelent, mint az
individualizmuson alapuló állampolgári tudat. A felelõsségérzet
erejénél fogva válhat államhatárokat átívelõ erkölcsi értékké is,
aminek ma már hagyománya is van. Ha elvonatkoztatjuk a nemzettõl, az
azonos értékek kozmopolitizmusát jelenti – például az emberi jogok
védelmét. Ha a nemzeten belül értelmezzük, a közös felelõsségérzet a
nemzetet összefogó közértéket jeleníti meg.
A nemzetért érzett közös felelõsség erkölcsi súlya nagyobb, mint az
államjogon nyugvó állampolgári öntudaté. Az állampolgár jogi értelemben
nem érték, csak alany, élõ állomány, adófizetõ. Az individuális érték
az ember, az Isten teremtménye. A nemzet azonban kulturális értelemben,
történelmileg és politikailag is érték, becses közkincs. Mint az
egyház, ami individuálisan szintúgy nem létezik mint a nemzet, csak
közösségként. Ha felelõsséget érzünk a nemzetért, akkor felelõsen
fogunk viszonyulni a nemzet tagjai iránt is, tehát önmagunkhoz is. Ha
felelõsek vagyunk önmagunkért, akkor tetteinkben felelõsek vagyunk a
többiekért is. Mert önmagunkban nem vagyunk nemzet, csak közösségként.
Pozsony, 2007.
május 28.
• • •
• • •
A Sajtó menüpont alatt újabb
cikkek olvashatók a zenekarról.
• • •
2007 január 27-én a Kormorán
tagjai megkapták a Vitézi Rend Nemzetvédelmi Keresztjének Arany Polgári
Fokozatát!
• • •
2007. január 22. este 18 óra.
A Magyar Kultúra napja alkalmából a Magyar Örökség díjas Kormorán
együttes tagjaival Pörzse Sándor beszélget, továbbá régi és újabb
videókat vetítenek.
Helyszín:
Budapest, Polgárok Háza
VIII. ker. Visi Imre u. 6.
• • •
A fotók közé felkerültek a
jubileumi koncerten készült fényképek! Kattints ide...
• • •
" 30 év 30 dalban..."
A Kormorán zenekar 30 éves jubileumi
koncertje
2006 december 23. 19.00 óra Körcsarnok ( XIV. ker. Istvánmezei
út 3-5. )
Jegyek 3990 Ft ill. 4990 Ft-os áron - amely
tartalmazza a zenekar legújabb dalát tartalmazó CD-t - interneten
keresztül valamint novembertõl az alábbi helyeken
válthatók: Körcsarnok jegypénztár ( XIV. ker.
Istvánmezei út 3-5. ) Mind Zene zeneáruház ( V. ker. Vámház krt
4.) Szkítia könyvesbolt ( XI. ker. Ménesi út
1/a. ) Fehérlófia könyvesbolt ( VIII. ker. József
u. 4. ) Szittya könyvesbolt ( V. ker. József Attila
u. 22. ) Két Hollós könyvesbolt ( VIII. ker.
Kenyérmezõ u. 3/a ) Kaláris ajándékbolt ( III. ker. Vörösvári
út 3. )
Internetes jegyrendelés: korcsarnok@kormoranfolk.hu korcsarnok@kobaknet.hu
Kérdések
információk az info@kobaknet.hu email címen.
• • •
A Magyar
Örökség és Európa Egyesület 2006-ban a Kormoránnak ítélte a Magyar
Örökség díjat, melyet június 24-én vesz át a zenekar.
• • •
Kormorán
Családi Nap 2006
• • •
Pilist Tisztelni Jöjjetek
2006 július 21-22-23
Szántói Szikla Színház
Július
21. este 20 órától - Kormorán koncert (2000 Ft) Július
22. este 18 órától - Wass Albert irodalmi est (3500 Ft) Július
23. 13 órától - családi kiránduló nap, nemzetiségi fúvószenekarok,
Pilisi folklór mûsor. Este utcabál. (1000 Ft)
A Dalszövegek közé felkerültek a
Magyarnak lenni hivatásunk album szövegei!
• • •
Frissült a fotógaléria, a
december 23-i dedikálás és az év végi Körcsarnok beli koncert képeivel!
• • •
MEGJELENT A LEGÚJABB
ZENEALBUMUNK!
• • •
MAGYARNAK LENNI HIVATÁSUNK K O R M O R Á N DECEMBER 30. este 7 óra K Ö R C S A R N O K B u d a p e s t , I s t v
á n m e z e i u . 3 - 5.
Jegyek
3000 Ft és 4000 Ft áron vásárolhatók:
Szkítia könyvesbolt (XI. ker. Ménesi u. 1/a),
Fehérlófia könyvesbolt (VIII. ker. József u. 8),
Két Hollós könyvesbolt (VIII. ker. Kenyérmezõ u. 3/a),
Szittya könyvesbolt (V. ker. József Attila u. 22.),
Mind Zene zeneáruház (V. ker. Vámház krt. 4)
A Fotók között megtekinthetõk a
2005. október 28-i segélykoncerten készült fényképek.
• • •
EGY CSEPP EMBERSÉG
S Z É K E L Y F Ö L D É R
T
SEGÉLYKONCERT
A SZÉKELYFÖLDI ÁRVÍZKÁROSULT
CSALÁDOK KARÁCSONYÁÉRT
PAPP LÁSZLÓ BUDAPEST
S P O R T A R É N A
2005. október 28. este 6
óra
ÁKOS
BALÁZS FECÓ
BIKINI
CSEH TAMÁS
CHARLIE
DEMJÉN FERENC
EDDA
KERESZTES ILDIKÓ
KORMORÁN
ST.MARTIN
TOLCSVAY TRIÓ
TRANSYLMANIA (BARÓT, SZÉKELYFÖLD)
VARGA MIKLÓS
VIKIDÁL GYULA
mûsorvezetõ: Bényi Ildikó - Papp
Endre
Jegyek kaphatók a Ticket
Express jegyirodáiban és az Eventim hálózatán keresztül, 3000 és 5000
forintos értékben
2005. október 1-tõl.
Internetes jegyrendelés: www.tex.hu
1989 hûvös novemberében és decemberében
dal fakadt és fájdalom. A ROCKUIEM a KORMORÁN
különleges albuma. Majd két évig készültek a dalok
kottái és a végleges partitúra. A KORMORÁN 29 éves
pályafutásának egyik legnagyobb válságát élte meg. Dönteni kellett:
vagy haknizenekarrá süllyed, vagy bármi áron is de megmarad azon a
zenei úton, melyet magának jelölt ki. A muzsikusokat nehéz volt
beterelni a stúdióba, talán nem is igazán akarták a gyûjteményt.
Egyedül egy régi zenészbarát Oláh Ali hitt a sikerben. Õ már nincs
köztünk, de valahonnan a felhõk szélérõl bizonyára örül, hogy most CD
formátumban is megjelenik kedves munkája.
Az album: valami
lezárása, befejezése és az új kezdete. A szabadnak hitt hazai
közéletben egyre markánsabb gondolatok jelentek meg, egyre szókimondóbb
dalszövegek jelezték a változást. A fõként külföldi sikereket magáénak
tudó együttes elõször érezteti dalaiban a közéleti érdeklõdést. A
korábbi három album: Folk and roll , Magyar
Rapszódia és a Pozsonyban megjelent angol nyelvû Cross
talks után, hosszú vajúdás elõzte meg a ROCKUIEM
elkészültét. A hangfelvétel magán viseli az akkoriban megjelent
komputer technika elsõ jeleit és gyermekbetegségeit, de már fellelhetõk
a késõbbi mûvekben megjelenõ fontos dallamok. Mint például a „Missa
de Sacra Corona Hungariae” Tuba mírum tételének
fõmotívuma, vagy az „Elektra
mindörökké” rockopera szerelmi kettõsének dallamcsírái.
A ROCKUIEM
az útkeresés albuma. A népköltészet ihlette
dalszövegek világából a KORMORÁN lassan evezett át
az önálló soha senki mással össze nem téveszthetõ mondanivaló felé. A ROCKUIEM
a csalódottság és az õszinte optimista jövõkép
gyûjteménye. Tíz év keserves, sokszor fájdalmas mûhelymunkája után jött
2000, amikor a KORMORÁN megrázta magát és magára
talált, de ha nincs a ROCKUIEM - melynek dalait
talán soha nem játszották Rádiók - nincs „Húzd a
harangot”, „Tiltott dalok tiltott hangszereken”, „A forrás felé” és „A
lovak álma”. Az egykori vízió ma talán még aktuálisabb,
mint 1991-ben. Verjétek mélyre a cövekeket, mert szörnyû vihar készül.
A vihar megérkezett. Itt van mindennapjainkban, lelkünkben,
kapcsolatainkban, nyelvünk, nemzetünk jövõjének féltésében. Akik ma
meghallgatják az albumot - és talán akkor még nem is éltek - valamit
megértenek az 1988 és 1991 közötti hazai állapotokról.
Magyarországról Magyarországnak énekel a KORMORÁN
1991-ben !
Más hallja, amit
mondok,
más olvassa levelem.
Más lát a szememmel,
más éli életem.
Kinek neve volt, nem tudja már,
hol utca volt, ott nincs tovább.
Tükörbe nézel senkit se látsz,
akihez szólnál háttal áll.
Kurán Gergõ
• • •
A Fotók rovatban megtekinthetõk a 2005
június 11.-i Kormorán TF családi napon készült fotók.
• • •
Megjelent a 2004-es KORMORÁN TF koncert
DVD. A DVD kétrétegû, 5.1 Sorround ill 2.0 Stereo hangzású, 1,78:1
képarányú, 128 perc mûsoridejû. Extraként fotógaléria és fotóklip is
található rajta.
A kiadványról további információ a dvd@kormoranfolk.hu
emailcímen kérhetõ.
• • •
A Hungaroton gondozásában várhatóan
július elején megjelenik a Kormorán 1989-es albuma a "ROCKUIEM". A
zenealbum érdekessége, hogy az összes felvételt tartalmazza. Azokat is,
melyek sem a kazettán, sem a bakeliten nem jelentek meg.
Elõrendelést az elsõ 200 példányig a rockuiem@kormoranfolk.hu
emailcímen lehet leadni, kedvezményes 2500 Ft-os áron. (Postai utánvét
esetén a postaköltség kb 800 Ft)
• • •
A Kormorán együttes zenészei - Gáspár
Álmos, Géczi Erika, Koltay Gergely, Mr. Basary, Nagy László, Szabó
Miklós, Szûts István, Tóth Renáta, Zsoldos Tamás - elhatárolódnak volt
zenésztársaik által alakított, Kormorán Memory Band nevû zenekari
formációtól.
• • •
Várhatóan júliusban fejezõdik be a
Kõrösi Csoma Sándor emlékére írodott zenekari szvít felvétele, melynek
CD verziója július végén augusztus elején lesz kapható. A közel 50
perces zenemû a Kormorán elsõ összefüggõ insztrumentális kompozíciója.
Gáspár Álmos ötletébõl született zenekari mû Kõrösi Csoma Sándor
életútja elõtt tiszteleg. Az album elõszavát Dr. Kubassek János
geográfus, Kõrösi-kutató írta.
"...ki ily nemesen élt, ki életét és
minden munkásságát hazájának szentelé, annak emléke szent, annak neve
iránt tisztelettel kell viseltetnie nemzetének, s nem kétlem, hogy
eljövend azon idõ, midõn a hazára szebb jövõ virultával a régi
mulasztások helyrehozásának korában, a haza elismerése egy emlékszobrot
Kõrösi Csoma Sándornak emelni, mert ha valaki úgy õ ezt bizonnyal
kiérdemli hõn szeretett hazájától."
(részlet: Orbán Balázs: A Székelyföld leírása...)
• • •
Április 24-én vasárnap 14:30 kezdettel a
DunaTV-n bemutatásra kerül a
Kormorán koncert a TF Atlétikai Csarnokában magyar zenés film elsõ
része. A második rész május 1-én lesz látható 15:20 kezdettel.
• • •
A május 28-i gyõri, illetve a június
11-i budapesti koncertekre jegyek elõrendelhetõk a kobak@kobaknet.hu emailcímen!
• • •
A Fotók rovatban megtekinthetõ a 2004.
december 18-i karácsonyi koncert képei!
• • •
November 24.-én megjelent A lovak álma
címû legújabb lemez! Megrendelhetõ itt.
• • •
A Diszkográfiába bekerült A lovak álma
lemez is! A lemezborítóra kattintva az új lemez dalszövegeit
olvashatjátok, megtekinthetitek a lemez borítóját nagyobb méretben és a
lemez kísérõ szövegét is elolvashatjátok!
• • •
Hamarosan megjelenik a Kormorán zenekar
legújabb zenealbuma melynek címe A lovak álma lesz...
A LOVAK ÁLMA
A Föld megmaradt élõvilágában
szövetség köttetett. Nem volt hatalmas ünnepség, nem írtak alá
dokumentumokat. A megjelentek között volt, aki k&eacut