FEHÉR SZOBÁBAN, FEHÉR VIRÁG

Fehér szobában, fehér virág
miért nem jöttél az éjjel hozzám –
Fáradt az arcod, gyűrött ruhád,
hol jártál éjjel – nem aludtál.
Az utca csendes, szobám sötét,
Segítsd, hogy higgyem el a meséd.
Vetett az ágyam, szívem kíván –
Ez alkalommal maradhatnál!

 

FEHÉRLÓFIA, ISTEN SZÜLÖTTE

Fehérlófia, Isten szülötte,
az út előtted áll.
Lovad dobog a ház előtt,
indulj a hegyeken át.

Fehérlófia, Isten szülötte,
hét határon, hét halál,
Hív az álom, hív a vágy
indulj el – ne várj.

Szikrát szór a rőzseláng
A füstben kél a látomás –
Szétszórva a nagycsalád,
Testvér testvért nem talál.

Indulj arra, hol kél a Nap,
a nagy folyókon át,
El kell menned várnak rád,
küld a Kereszt-király.

Szemedben már ég a tűz,
vezesse Isten léptedet,
Írásban vagyon – úgy legyen
keresd míg élsz a népedet –

Szikrát szór a rőzseláng,
a füstben kél a látomás –
Szétszórva a nagy család
testvér, testvért nem talál.

 

GYERE FEL ESTE PATAKI MÁRIA

Gyere fel este Pataki Mária
ígérem, ha feljössz –
nem jössz majd hiába.
Jogaid vannak neked is,
ugyanúgy, mint másnak.
Feküdjünk le együtt,
a tiszta szobába.

Ebben az ügyben,
ne hallgass anyádra,
Kérdezd meg a barátnődet,
ő, hogy csinálta.
Ha majd jössz – vigyázz,
fel ne verd a házat.
Fényes csillagok vezetnek szobámba.

Gyere bújj ide mellém az ágyba,
ne fordulj a fal felé és
ne gondolj most másra
Csinálj úgy, ahogy,
a szíved kívánja:
holnap jobb kedvvel mész
iskolába.

Felkelsz reggel, s kimész az utcára
meglátod másképpen nézel a világra,
Ez mindenkivel így van,
mikor először csinálja
hát gyere bátran,
ne félj semmit Pataki Mária

Bízzál bennem: Pataki Mária
Bízzál bennem: Pataki Mária
s kérlek hozzál valamit vacsorára.

^ tetejére

 

HA MESSZE MÉSZ

Ha messze mész,
ha messze mész -
mit elhagytál,
végig elkísér.
Az út kanyarog
szerteszét -
a vége megtalálja
majd az elejét.

Ha messze mész,
előtted nincs határ,
az otthonod
mégis visszavár -
Ne szólj, ha fáj -
tiéd a szenvedély,
nem hagyhatod,
mi örökre benned él.

Ha messze mész -
lehessen élni még,
könnyed törölni -
mindig lesz egy kéz.
Széttépett, elhamvadt
álmok után,
maroknyi csöndet vegyél,
mielőtt elindulnál.

Ha messze mész,
kell, hogy visszanézz,
hosszú út lesz -
még száz vagy ezer év -
Ki megmarad,
aki lesz talán :
olyan maradj!
Mert ő itt visszavár.

Ha messze mész,
valahol légy király,
ki itt maradt -
ne felejtsd el szavát.
Az ébredést
vöröslő hajnalon -
azt a lányt,
ki volt a fájdalom.

Ha messze mész,
s majd érkezel -
te az legyél,
aki jól felel.
Ki felhőket járta,
a földre ért -
tudta - itt kell halni,
s élni hazatért.

Légy te a béke,
légy te a szó.
Légy te sokszor átkozott,
embernek mégis jó !

^ tetejére

 

HA MÉG JÖNNEK ÁLMOK

Ha még jönnek álmok -
eljönnek teérted -
Nézzük egymást csillogó szemmel,
ahogy imáidban kérted.

Ha még jönnek álmok,
vetkőzz le egészen.
Úgy, ahogy még sohasem -
csak magadnak - nem értem.

Ha még jönnek álmok,
most más kívánjál,
mert bújni kell, titokban élni,
mindörökké árván.

Ha még jönnek álmok,
miket mégis elcserélnél,
megtalál egy reggel,
mitől most talán még félnél.

Kinézel az ablakon,
ott áll a bitó,
szerelmünk vesztőhelye,
s egy hóhér - egy csaló.

Hiába kiáltod majd,
- Te nekem vagy - senki másnak,
Ő így szól : - Ezért imádkoztál -
te mégsem ezt kívántad !

^ tetejére

 

HA MOST

Ha most kérdeznél,
elmondanám –
Volt egyszer egy este –
amikor,
mint csillagok gyúltak ki alattunk a város fényei,
tudtam –
téged kereslek.
Fáztál,
és takarót adott neked a szeretet,
s egy pincér, meg a sötétség puha teste,
a bátortalan vágy,
hogy valakit ismét szeressek,
Mert féltem az újtól,
nehogy valakit ismét elveszítsek.

Volt egy mosoly is még –
voltak lopott csókok,
lopott volt minden pillanat,
az örömök, a kínok.

Már tudom, semmi sem volt igaz,
már tudom,
illúzió volt minden –
Nem volt igaz az ölelés...
...De nem fáj már: a „Nincsen”.

Most már szinte mindegy,
mit írtam akkor –
mit éreztem éppen –
Már nem karcolt több csíkot a bánat
az éjszakai égen.

Ne mondj semmit még,
mert véget ér az álom.
Felébredünk, s egymásra nézve
semmit sem találunk –
Áttetsző testünkkel kapaszkodunk egymásba,
szorítjuk a semmit –
mert nem tudhatjuk mi jön még –
meddig tart:
a „Meddig?”

Ne mondj semmit még,
így szótlanul szeretlek.
Olyannak, mint a kép:
mit önmagamnak festek.
Csak annyit mondj majd egyszer:
– Jó reggelt ... az éjszakánknak vége –
S megkapod az életet,
az életért cserébe.

Most legyünk csendben,
mert ránk zuhant az ég –
Felállni nem lesz könnyű,
hallgassunk –
most még...

^ tetejére

 

HA MOST ITT LENNÉL…

Ha most itt lennél,
úgy ölelnélek, ahogy szeretnéd –

Ha most itt lennél,
úgy ölelnélek, ahogy szeretnéd.

Szeress úgy te is: ahogy szeretném.

Szeress úgy te is, ahogy szeretném,
Ha most itt lennél,
kezedet kezembe tenném –
Csak néznélek és várnék,
hogy szemeimben, mint tükörben magadat lássad

Ne hagyd, hogy árnyékban álljak.

Árnyékod lépd át, ne hagyd, hogy árnyékban álljak.
Ha most itt lennél magamhoz ölelnélek, hogy fájjon.
Arcodon tavasz nyíljon, azt kívánnám...
és ...
És megállna az idő,
Kék halálra többé nem várnál,
megtennék mindent, amit kívánnál.

Ha most itt lennél, egy napomat elmesélném...
hogy egyedül maradj többé nem engedném –
De csak szavak jönnek, melyeket te sem hiszel el,
a telefon süketen hallgat – senki nem felel.
Ha most itt lennél végighúznám ujjam válladon,
megfeszülne bőröd, lehullna minden rólad,
összekulcsolnám kezed, mintha bilincsre várna –
a szerelem börtönében végleg bezárva.

Szeress úgy, ahogy én tudok szeretni

Kérném ölelj még –
Szeress úgy, ahogy én tudok szeretni –
Kérném ölelj még –
Szeress úgy, ahogy én tudok szeretni
Ölelj még –
Szeress úgy, ahogy szeretném

Szeress úgy, ahogy én…
Szeress úgy, ahogy én…
Szeress úgy, ahogy én…

Szeress úgy, ahogy én tudok szeretni

Kérném ölelj még
Szeress úgy, ahogy én tudok szeretni
szeress úgy, ahogy szeretném...
Kérném ölelj még
Ölelj még...

^ tetejére

 

HÁBORÚK UTÁN

A parton, s a hídon
lovak rohannak –
felszántott földbe
mag nem kerül.
Szédülten állsz,
csak hullik a pernye,
lassan itt minden
elfeketül.

Kiég a fű
és elszárad bőröd.
Üszkös az erdő –
bíbor halál.
Elhagyott fészkek,
elhagyott termek.
Ki itt belép
senkit nem talál.

Háború nincs, de nyargal a halál
a földre taszít egy őrült sugár.

Lombtalan fákon,
csontváz madár
Élni, vagy halni
nincsen szabály.
Elporlad véred,
olvad a kő.
Nincsen már múlt –
nem lesz jövő.

(Csernobil, 1986.)

^ tetejére

 

HAJNAL

Álmodtad az éjjel,
érzed – menni kell,
Mi lesz veled?
Senki nem felel.
Arcodon egy álarc,
szíveden még kő,
megszólít egy hang:
Ím eljött az idő!

Indulj a holnapért,
bár messze még a cél.
Húzd, húzd a gyeplőt,
az első te legyél.
Az éjszaka oly hosszú volt,
most kinyílt a tér,
vérszínű a hajnal,
s a Nap nyugatra tér –

Rád vár a hajnal
a pusztaságon át –
Szállj, szállj sólyom szárnyán,
keress új hazát –
Égig érő hegyeken át,
majd két folyóhoz érsz.
Messzi idők határán
végül hazatérsz.

Vár ránk a hajnal –
a lelkünk tűzben ég.
Hét dombon, hét vezérnek:
áldott menedék –
Ezer névből, ezer népből
a vér egyet kíván –
Kit megjelölt az Ég:
induljon szarvasok nyomán.

Vár ránk a hajnal,
vár ránk az út.
Várnak ránk a hegyeken túl –
Vár ránk egy új föld,
vár ránk az Ég –
Otthonról, indulj hazafelé.

Rád vár a hajnal –
hallgasd dobok zaját –
Puszták büszke népe,
itt talált hazát –
A hajnali szél, messze hordja
a békesség szavát –
A szívedre hallgass:
Ez az ország a hazád!

^ tetejére

 

HALÁLOS TÁNC

Kacsingat rám a félszemű világ –
italt nem fizetnek sóher cimborák.
Nyakamban ülnek vastag combú, rámenős csajok –
táncolni hívnak bénák és vakok.

Botladozva járok, éjszakáim mélyén –
nem állok meg soha a szakadékok szélén.
Jajgatva hívom, az egykori erőt.
Bűnös utakra lépek. Adj Uram időt!

Fölém borul sötéten, a félszívű világ –
hátam mögött röhögnek, álnok cimborák.
Meredt szemekkel állnak, árva kis csajok.
Beástak félig a földbe – De én még itt vagyok!

A halálos táncban,
nincsen lekérés,
A halálos táncban,
csak vesztes lehetsz.
A halálos táncban
ütnek, ahol érnek,
Ez az a tánc
Mi a sírig tart.

^ tetejére

 

HÁROM HATÁR

Eljött hozzám, csak annyit mondott viszlát –
szemében láttam, nem bírja tovább.
Otthagyott nálam egy gyűrött régi képet
és este már vonatra szállt.

Nem vitt mást – egy farmert, amit hordott,
mindenki várta őt két hét után.
Fáradtan ébredt és sírt minden éjjel –
álmában gyakran hazajárt.

Három határ olyan mint három halál,
három határ választ el két éve már.
Három határ olyan mint három halál,
nincs út, mely hozzátalál.

Egy év után svéd orvos lett a férje,
azóta jött két hosszú levél.
Minden jó, minden rendben megy ott náluk.
Most éppen autót cserél.

Azt írta küldjek néhány régi-régi dolgot,
pár könyvet és régi Kormorán zenét.
Más ott a szó és más ott az élet,
ott másképp mondják nevét.

Három határ olyan mint három halál,
három határ választ el két éve már.
Három határ olyan mint három halál,
nincs út, mely hozzátalál.

^ tetejére

 

HÁROM TORZÓ

Ma ismét találkoztunk,
s a szemedbe néztem –
Úgy éreztem, mint egykor,
de csak magamat védtem.

Mint két művész a színpadon,
olyan volt a játék.
A kávét lassan megittam –
tudtam neked fáj még !

Elindultam hazafelé
a régi hídon át,
a villamos – ha hiszed, ha nem -
visszafele járt.

^ tetejére

 

HÉT ÉV UTÁN

Hét év után eljöttem ismét,
az állomás – nem olyan mint rég.
Hol álltam én – hol álltam némán,
mert hittem vár rám egy másik világ.
Elhagytam rég – de őt szerettem –
elhagytam rég a kedvesem.
Hét év után vonatra szálltam,
de nincs állomás, csak képzelem.

Hét év után, ne kérdezz semmit,
felelni késő – így mindenért,
Mi akkor fájt, ma már csak tréfa.
Elrontott mindent egy semmiség.
Elhagytam rég – de őt szerettem –
elhagytam rég a kedvesem.
Hét év után vonatra szálltam,
de nincs állomás, csak képzelem.

Hét év után elértem mindent –
a függönyön túl: van végtelen –
Átvitt egy csónak, a túlsó partra,
Így kétszer élem életem.
Elhagytam rég – de őt szerettem –
elhagytam rég a kedvesem.
Hét év után vonatra szálltam,
de nincs állomás, csak képzelem.

Óvjon, védjen,
áldjon meg Isten,
ahogy én szeretlek
mindenki úgy szeressen!

^ tetejére

HOLDSZEMŰ LÁNY

Nap-fia égen
hóka lován,
Táncol a réten
a Holdszemű lány

Föld-anya hívja,
zsenge fiát,
Hosszú az út,
mely előtte áll.

Hajnali harmat,
friss a virág,
vége a télnek,
lobban a láng.

Nap-fia égen,
fény a haján,
ébred a völgyben
a Holdszemű lány.

Nézz fel a Napba,
száll a madár,
táncol a szélben
a szalma-király.
Nézz fel a Napba
te Holdszemű lány.

^ tetejére

HOLNAP MÁR…

Holnap már, te nem leszel enyém –
holnap már – messze hív a fény –
Ami szép volt, ami jó volt,
ami emlék elkísért,
holnap már a vihar tépi szét.

Holnap már, ez a dal nem lesz miénk,
holnap már, amit gondolsz sem tiéd –
Az az érzés, az a játék,
az az igaz szenvedély –
holnap már, csak árnyékként kísér.

Holnap már a szó sem lesz miénk –
holnap már – Mondd mi az, mit remélsz?
A múltunk, a jövőnk
s még amit várhatunk.
Holnap már: álarcban járhatunk.

Holnap már, ez a föld sem lesz tiéd –
holnap már, nincs újabb ezer év –
Ahol apád a földben álmodik –
hol szebb jövőre vársz –
Holnap már, ott nem találsz hazát.

HÚZD A HARANGOT

In memoriam Nagygéc

Egy nap arra ébredsz –
nincs tavaly, nincs jövőre,
Nincs olyan vers, mi kéne
csak por hullik a kőre -
Húzd meg – húzd a harangot
tűz van a faluban –
Húzd meg – húzd a harangot
őrködj a kapuban.

Egy nap arra ébredsz –
nem nyílnak a virágok,
nincs víz már a kútban,
megfogant az átok –
Húzd meg – húzd a harangot
tűz van a faluban –
Húzd meg – húzd a harangot
őrködj a kapuban.

Néha túl magas, néha túl mély
ne a csillagokat nézd!
Ez a hely neked a kezdet –
ez a hely lesz majd a vég!

Egy nap arra ébredsz –
elindulnak érted,
az anyókák, a vének
többé nem mesélnek.
Húzd meg – húzd a harangot,
tűz van a faluban –
Húzd meg – húzd a harangot
őrködj a kapuban.

Egy nap arra ébredsz –
hogy a szemfényvesztés háza
ott áll, ahol egykor volt
apád kopjafája.
Húzd meg – húzd a harangot
tűz van a faluban –
Húzd meg – húzd a harangot
őrködj a kapuban.

IMA

Adj egy utolsó dalt nekem,
Adj jó Uram időt –
Te ismered az életem,
most újra adj erőt.

Előtted letérdelek,
hallgasd új zeném –
Az ezerarcú publikum,
várja új misém.

Monroe és Joplin a szentjeim,
Bocsátsd meg Istenem!
Hozzád néha közel kerültem,
segítettél nekem.

Vakított a sötétség,
nem ismertem szabályt –
Utolsó könnyem temette,
az örök Színész-királyt.

Valahol egy dal született egy szívben.
Valahol egy ölelés indult el egy kézben.
Valahol egy ajtó nyílik meg előttem.
Valahol egy színpad áll, ahová visszatértem.

IMA

Szeretlek – csak szeretlek.
A Mennyben, és a Földön is – legyen szent a Te neved.
Mint mindennapi kenyerünket, úgy add magad nekem –
most és máskor is.
Jöjjön el az Én országom, ahol szerethetlek Téged –
hiába szeretsz mást,
s ő is akar Téged.
Legyen meg az akaratom – itt lenn a Földön,
mert én szeretlek akkor is, ha már nincs miért,
ha már nem kell senki kölcsön.

Ha már tudják, ha már tudhatják mások is,
én belehalok – tudom, de mégis,
de még akkor is.
Mert szeretni kell lemondva – szeretni kell várva,
összekulcsolt testek izzadt nyomorával.

Pedig jó lenne úgy,
ahogy szeretném én,
jó volna úgy,
ahogy szeretnéd még.
Ne eresszük szerelmünk idő előtt sírba,
ne álljunk a gödör szélén
tehetetlen – sírva.

Meg fogok halni,
s te nem értettél semmit,
meg fogok halni –
mert nem tudtam adni
nem tudtam – csak ennyit.

Nem tudtam mondani, amit kellett volna.
Csak akartam élni.
Neked játszani –
Játszani nem félni.
Játszani neked a reggelt, a Nap első sugarával,
a reggelivel, melyet ágyba hozok annak,
ki kedvesem eljátssza.

Ahogy a Földön, úgy a Mennyben is –
Te szeretsz mást,
én szeretlek téged –
hogy engem fogsz szeretni – sohasem ígérted.

Te nekem vagy! –
de ugyanúgy másnak.
Krisztusnak jó vagyok, de bohócnak gyáva.
Messze vagy, de legyek bárhol is :
szeretlek –
csak szeretlek akkor is,
még akkor is.

Szeress vigyázva,
ne szeress bántva –
Szeress, mert a látszatnak könny lesz egyszer ára.
Borzas szerelmünket, ki fésüli újra –
Hogyan jutunk a semmiből, a mindeneken túlra.
Ámen.

JÁTSSZUK ÚJRA EL

Mintha most újra jönnél,
mint, mikor megszerettél –
játsszuk el.
Mint mikor megkívántál,
mint, mikor mellém álltál –
játsszuk el.
Mintha nem történt volna,
az élet játék volna –
játsszuk el.
Mintha most újra hinnél,
az ágyba kezedben vinnél –
játsszuk el.
Játsszuk el az első találkozást,
és reggel együtt ébredünk,
Játsszuk el, hogy újra átölelsz,
amit csak érzünk játsszuk el.

Mintha a régi képem,
soha-soha el nem téped –
játsszuk el.
Mintha a kedvenc filmed,
mint újat végignézed –
játsszuk el.
Mintha most megcsókolnál –
játsszuk újra el,
Mintha új levelet írnál –
játsszuk újra el,

Ha leveled összegyűrném,
a telefont fel se venném –
játsszuk el
– játsszuk el.

Játsszuk el az első találkozást
és reggel együtt ébredünk,
Játsszuk el, hogy újra átölelsz,
amit csak érzünk játsszuk el,
Amit csak érzünk játsszuk el.

JÖJJ BE SZOBÁMBA

Jöjj be szobámba,
vesd meg az ágyam,
csendben bámul az éj –
úgy kívánlak.

A házak tetején
nyújtózik a sötét,
Lehajtja fejét –
szíveden alszik a szél.

A fájó gondokat,
öledbe temettem,
a Napot és fényt,
ablakodba tettem.

Egy néma gondolat,
megcsillan szemedben
álmodban a dal –
bolondul öleljen.

A pipacsok még nyílnak,
még táncolnak a fák,
de hazafelé az úton
szédült lepke száll.