NE SÍRJ

Ne sírj kedves,
ne nézz hátra.
Ölelj engem utoljára.
Ölelj engem két karodba
úgy, mint régen.
Minden könnycsepp
egy-egy csillag fenn az égen.

Ne sírj kedves,
el kell mennem.
Bánatvirág nyílt a kertben.
Bánatvirág kihajlott a széles útra,
széles az út,
mégsem vezet hozzád vissza.

Ne sírj kedves,
nézz szemembe.
Hajtsd a fejed két kezembe.
Hadd legyek még utoljára
boldog veled,
s mindhalálig őrzöm majd
az emlékedet.

 

NE SZÓLJ

Ha elmondanám, mit nem lehet még,
mert félek nagyon fáj,
elmondanám, már igazán érzem
szerelmünk halott madár.

Mellettem ülsz és mégis oly távol,
fáradtan, értetlenül.
Mellettem ülsz – nem nézel szemembe
a csillagunk rég kihűlt.

Kérlek ne szólj,
ne kérj –
próbáltam hinni még –
Kérlek ne szólj, ne kérj,
itt belül – oly hideg a szél.

Bár lehetne úgy, mint egyszer régen
kaphatnánk időt –
bár tudnék egyszer úgy nevetni –
de sírni sincs erőm.

Emlékek jönnek, szörnyű játék –
Hosszú nekünk ez a tél.
Lehajtom fejem, egy ajtó kinyílik,
valaki messze hív.

Együtt és mégis külön
lefeküdni melletted
együtt és mégis külön
a semmit karolva át!

 

NE TÖRÖLD LE A NAPOT

Ne töröld le a Napot,
soha esti égről -
Ne mondj le könnyedén,
pislákoló fényről.

Ne töröld le a Napot,
adj utat a fénynek -
adj játékot a félőknek,
ha nem is kérnek.

^ tetejére

 

NEKED JÁTÉK, NEKED SZERELEM

Neked játék, neked szerelem –
neked a fény és a végtelen –
Nekem a hiány, nekem a küzdelem –
nekem a bűn és a félelem.

Arcul csapott magányunkra
rászáradt illúziókkal
kétsornyi hír lett életem,
s ami szép – azt csak képzelem.

Neked eső, neked havazás –
neked maradt a tisztaság, fehér lepedő,
de záporverte homlokodra
jeleket karcol az idő –

Mert nagyon fáj –
mert üvölteni kéne –
mert nem lehet
MERT NEM LEHET!
Mert amit nem lehet
az az élet –

Mert lehetetlen az élet,
mert nincs Igaz –
Széttépett imakönyveink között,
a megtalált nyomornak
sohasem lesz vége –

Neked játék, neked szerelem –
neked a fény és a végtelen –
Nekem a hiány, nekem a küzdelem –
nekem a bűn és a félelem.

Csak tovább roncsol a vágy,
az eltévedt boldogság –
ki fáradt vándorként
engedtünk be hozzánk
s ránk gyújtotta a házunk.

DE NEM!
Nekem szép így is –
nekem szép a Volt –
s a Lesz! is –
még a bűnnel házasságot kötsz is –

Hajnali házak csöndjét,
ma még titokban zárjuk –
s a kulcs halott fém–testként
postaládánkba koppan,
mint startpisztoly dörren a meneküléshez –

Mert futni kell –
magam,
magad ellen,
mert a világ máglyát rak
egymást ölelő testeink alá.
S a gyönyör nedvei a kozmoszba áradnak szét –
de itt ez csak per –
itt ez csak büntetés.

Nekem játék, neked szerelem –
neked fény, nekem végtelen –
A közös bűn, a hiányzó értelem,
mi neked küzdelem, nekem a félelem –
Talán egy más korban, egy más létben,
vége lesz a láznak,
De most, ami volt s ami 1esz
odaadod másnak.
Ez most a búcsú és a kezdet is –
ez most fájni fog – még, ha tudjuk is.

^ tetejére

 

NEM HÍVLAK FEL ELŐRE

Kinyílik minden virág, a mesék véget érnek –
megállnak az autók, elnémul az ének –
Az emberek az utcán, csak suttogva beszélnek –
Ilyen lesz a nap, amikor hozzád visszatérek.

A koncerten a karmester, csak áll és nem vezényel –
a hegedűsnek szárnya nő – búcsút int kezével,
Nem lesz többé hűtlenség, szeretünk, mint régen –
Ilyen lesz a nap, amikor hozzád visszatérek.

A villanyszámlás úriember, kölcsönt ad, ha pénz kell –
Romeó és Júlia, már nyugdíjukból élnek –
Az Operában rock and rollt játszanak a vének –
Ilyen lesz a nap, amikor hozzád visszatérek.

A dzsungelben az elefántok színes TV-t néznek –
nem büntet az ellenőr, az UFÓ-k hazatérnek –
Táncolnak az utcán – csak „zene” lesz az élet.
Ilyen lesz a nap, amikor hozzád visszatérek.

Nem hívlak fel előre,
nem hívlak fel előre,
Nem hívlak fel előre,
Otthon leszel úgy érzem.

^ tetejére

 

NEM MAGAMÉRT KIÁLLTOK...

Én az vagyok, aki vagyok -
túl poklon, mennyországon,
én az vagyok, aki vagyok -
nem magamért kiáltok.

Albumokba ragasztva alszik a múlt,
mely a jövőt még várja.
Néhány üres oldal,
a majdan hozománya.

Ketyeg az óra, telnek a napok,
szétfeszít a szándék -
Megértsem : mi végre az élet,
e váratlan ajándék.

Nem nézek fel az égre,
a „Challanger” óta -
felrobbant bennem is valami,
csak Isten szólhat róla.

De ő nem hív, nem szólít,
pedig tudja itt vagyok,
nem enged messzire menni :
lesz még, mit láthatok.

Én az vagyok, aki vagyok -
túl poklon, mennyországon,
én az vagyok, aki vagyok -
nem magamért kiáltok.

De a világ szeme rám mered,
a Híradóban otthon,
hol emberevők és komputerek
veszekednek a koncon.

A vasárnapi ebéd helyett
agymosást kínálnak -
Nem veszed észre és beálltál,
gondolat-katonának.

Én az vagyok, aki vagyok -
túl poklon, mennyországon,
én az vagyok, aki vagyok -
nem magamért kiáltok.

Voltak és lesznek emberek,
kik emberként élték sorsuk.
Próféták születtek a Duna mellett,
kiknek volt még apjuk, anyjuk.

Kik a szeretetet, s a féltést,
nem injekcióban kapták,
kik a teremtéshez Isten házát,
nem reklámnak használták.

Nem lombikban születtek ők,
ismertek régi, ősi meséket,
Magamban hordom őket,
kik szépnek hitték a szépet.

Százéves varjú leszek,
másik életemben -
ki jön károgni telente :
- Éljünk szeretetben.

^ tetejére

 

NEM ÚJ SZAVAK, NEM ÚJ ISTENEK

Ha jönnél hozzám,
úgy legyen jó,
mint csillag az égen
ne felejtett szó.
Mert a fák tetején,
már lépdel a Nap.
A szarvasok útján
a gyöngy kifakadt.

Mint kézben az élet,
úgy legyen jó –
Fent álmok hídja,
s lent néma folyó.
Bár szótlan minden éjjel,
s nem értik imádat –
de tiszta már az út,
nem hajlik rá a bánat.

Nem új szavak jönnek,
nem új Istenek.
Találsz majd egy embert,
ki embered neked.
Ha nincs hová szórni
az Ég melegét,
légy te az Úr,
Játszd szerepét.

Rég arra várok,
szóljon a harang,
nincs idő a könnyre,
halld meg szavam.
Majd messze repít a
képzelt szél.
Messze, ahol van még
valamiért.

^ tetejére

 

NÉGY ÖREG EMBER

Négy öreg ember összehajolva
egy asztalnál ülnek -
Négyen a világ - négy tájáról,
de egy nyelvet beszélnek.

A hadtörténész kilencven éves,
sok is ez, kevés is -
Mehetett volna messze,
félt, de maradt mégis.

Mindszenthyt, a bíborost
takarta kabáttal,
tankok álltak szemben -
tíz évig élt cellában.

Kövesdi József : úri szabó -
tiszteknek varrta kabátját.
Jött egy telefon - a kapcsolat :
Menjen - jobb, nem látják !

Caracasban ittunk,
egy orosz emigránsnál -
traktorokkal üzletelt,
öt feleséget hagyott árván.

Négy öreg ember összehajolva,
egy asztalnál ülnek -
Négyen a világ - négy tájáról,
de egy nyelvet beszélnek.

Ausztráliából jött a tűzhez,
Táglich-Tímár László -
Wallenbergnek barátja
ki tudta mi a jelszó !

Bújtatott és bújt ő is -
mert bújni kellett éppen.
Mint anyám is vitte a csomagot
több, mint ötven éve -

Márton pap már meghalt,
visszajött mégis -
Időben „elment” tőlünk -
mielőtt lecsukhatták őt is.

Ezerkilencszázhatvanban,
gyűrűzött az átok -
Megtalálni a semmit,
mit a hatalom kiáltott.

Négy öreg ember összehajolva,
egy asztalnál ülnek -
Négyen a világ - négy tájáról,
de egy nyelvet beszélnek.

Jön hívatlan vendég,
Rosta János orvos
fázósan áll a tűzhöz -
mert kiugrott a sorból.

Vitték Kőhídára,
Radnótival együtt -
Márton pap mentette,
így lehetett csak felnőtt.

Az öreg történész,
ki megjárta a poklot -
Ráismer a szabóra -
kitől rendelt rég egy öltönyt.

A szabó, a pap, az orvos és
Táglich-Tímár László
együtt sírnak - egy országért :
hol kifakult a zászló.

Négy öreg ember összehajolva,
egy asztalnál ülnek -
Négyen a világ - négy tájáról,
de egy nyelvet beszélnek.

^ tetejére

 

NÉGYSOROS

Nevezz jónak, nevezz rossznak,
gyönyörű szerelmem,
légy igaz vagy csaló,
de őrizz meg engem.

^ tetejére

 

NÉPDAL

Mondják innen menni kell,
mert nem jó ez a hely –
A hosszú, sötét éj után,
nem ébred senki fel.

Mondják könnyű víz szakítja,
mert gyenge itt a gát –
Ne hidd el, hogy nincs szükség –
nincs szükség itt rád !

^ tetejére

 

NÉZZ REÁM

Nézz reám – mit látsz, csak árnyék,
csak por, mit fúj a szél –
nézz reám, s a múltba tévedsz: sok mű, sok áltatás –
Nézz reám: kiszáradt fára, mit húz sodró folyó,
Látom már – mint sok virágot
elért a hervadás.

Könnyű még, amíg az élet –
csak játék, semmi más,
könnyű még – Úgy tanulni:
hogy szeress, ne tétovázz.
Nincs miért gyűlölni egymást,
ha a szívben, nincs háború –
Meddig várjunk: talán halálig –
míg egy szóra rátalálsz.

Eljön majd – végtelen éjed,
s az út előtted áll.
Válassz hát – a válassz egy jobbat,
mit én éltem át.
Emlék már, hogy volt egy nagy tél:
fehér – és hullt a hó.
Jött egy új, tiszta napfény:
kinyíltam én, mint szál virág.

Lehet még, szeretni másképp,
hogy érezd a szenvedélyt,
így bátran, kimondva mindent –
mi végig elkísér.
Nincs más, csak hogy éljünk –
szeress úgy – ahogyan én –
A szó, mit régen vártál:
majd csendben szívedhez ér.

^ tetejére

 

NINCSEN HELY, MI KIADÓ

Meg volt már – nem adom,
jó volt úgy – akarom,
Nincsen más, csak a szó
érted szól – nem eladó.

Volt már úgy – akiért,
Minden jó – amiért,
Lesz is még, ki veled él
kárpótol a szerepért.

Miért nem jön – amikor,
miért nem fáj, ami volt,
téged hív – tova száll,
úgy élj még, ki sose árt.

Addig szól feladatom,
addig még – míg feladom.
De nincsen már a határ
mely elválaszt – ki hazavár.

Nincsen hely, mi kiadó,
nincsen szó, mi eladó.
Ha álmod jó, az a jó.
Országod a takaród.

Nincs más hely,
ez a jó –
nincs más hely,
mi neked jó.

^ tetejére

 

NYÚJTSD FELÉM KEZED

A házfalon egy régi plakát – végleg elszakadt,
felébredtél reggel – de sötétség maradt
Az újságokból rád tekint, a napi félelem –
Gyermeked – ha kérdez – mondd mit felelsz?

Kopogtatnak ablakodon füstös bánatok,
vetett ágyba zuhannak, fáradt csillagok.
Arra gondolsz elfáradtál, s messze még a cél –
s nincs egy társ, kit igazán szeretnél.

A film után a fény kigyúl, oly más a nagyvilág –
ázott tollú galambok, hervadt pálmaág –
Másnapos egy félcipő, de megrázza magát,
a sárga rózsa ablakodban nem nyílik tovább.

Behangolja hangszerét, sok komoly, bölcs zenész –
de nem játszanak dallamot, csak mind távolba néz.
Hazatér, sok fáradt álom, nem vár több csodát.
Átkarolja asszonyát a Híradó után.

Jöjj hát,
jöjj hát,
Nyújtsd felém két kezed.
Jöjj hát,
jöjj hát,
én itt vagyok mindig veled!

^ tetejére

 

OLYAN A SZERELEM

Néha egy pillanatod,
az arcod, a mozdulatod –
Néha egy gondolatod,
a kedvenc dallamod –
Néha álmod: én vagyok –
Olyan a szerelem, mint a hullám,
mint a szél, vagy a villám.

Néha a képzeleted,
egy üres képkereted –
Néha a vacsorád,
az ágyad melege –
Néha a vágyad: én vagyok –
Olyan a szerelem, mint a hullám,
OM MANI PADME HUM

Az éjszakákon átsegít,
ha álmod fel a Holdra száll.
Melléd bújik, simogat
a csillagarcú kék leány.

Könnyít ő a lelkeden,
ruhája nincs, csak holdsugár.
Ne kívánd, ne tudd nevét,
ő csillagarcú kék leány.

Nem látható, nem hívható –
ő hegy és völgy és vadvirág.
Ő a múlt s mi várható
a csillagarcú kék leány.

A pusztulás, ha végleges
milliók imája száll.
Az ősi dallam hívja őt:
a csillagarcú kék leányt.

^ tetejére

ÖLELD ÁT, KI MELLETTED ÁLL…
Himnusztöredék a Mária Valéria híd felavatásának alkalmából

Add a kezed a másik partról,
elérjük egymást a felhőkön át.
Szolgáld az Isten akaratát,
légy folyó felett : zöld olajág.

Add a kezed, karunk híddá válik,
mely világít sötét éjszakát.
Dobd el a gonoszság fátyolát –
életet énekelj, ne halált.

Add a kezed, mint reménysugárt,
halld, az jövő hívó szavát.
Építs, ne rombolj ! Légy szivárvány,
egymáshoz rendelj fiút, s apát.

Add a kezed - követnek minket,
magyar, szlovák büszke lesz ránk.
A híd, mely elválasztott –
összeköt majd két hazát !

Öleld át, ki melletted áll,
öleld át a vén Dunát.
Öleld át, ki melletted áll,
egymáshoz érünk a hídon át.

AZ OTTHON

Lefelé a Szamoson -
nem messze nagy hegyektől,
kinőtt egy falu a semmiből
dolgos férfi kezektől.

Hol a Csák nemzetség letelepült,
templom lett nemsokára -
Istennek adtak hálát,
s oltalmat találtak.

Egymást segítve éltek -
hosszú századokon át,
míg jött Kilencszázhetven -
jött pusztítón az ár.

Jött vöröslő gonoszság -
az ördögi gondolat -
Robbantsák fel a gátat :
Nem kell mi ott maradt !

Ott volt az otthon,
ott volt az első szó,
Ott volt a ház,
ott volt tennivaló.
Ott éltek apák, anyák,
ott nyugszanak az ősök -
Nincs többé térkép,
hol a hely megtalálható.

Víz áradt az élőkre,
végleg rabolva vágyuk.
Nem messze rakéták aludták
gyilkos, halott álmuk,

Hétszáznegyvenkilenc indult,
új hazát keresni.
Szakadva a gyökértől, próbált
új fa ága lenni.

Csak a templom s a holtak lelke
vár új napsütésre -
hogy az öröm vagy ború harangját
verjék ismét félre.

Hétszáznegyvenkilencen valahol
szétszóródva várják - míg
Halász Lajos eljárja utolsó :
sírdöngölő táncát.

Ott volt az otthon,
ott volt az első szó.
Ott volt a ház,
ott volt tennivaló.
Ott éltek apák, anyák,
ott nyugszanak az ősök.
Nincs többé térkép,
hol a hely megtalálható.

Isten házában csend van,
a szívekben három szó :
hétszáznegyvenkilencszer három -
Otthon, család, tennivaló.

PÁL HUSZÁR

Ha Pál huszárnak jó a kedve
nem veti meg a telt pohárt –
Pál huszárnak minden nője,
más történet, más világ.

Ha Pál huszár a messzi csatákból
egyszer-egyszer hazatér –
Azt sem tudja – ki az utódja,
de azt tudja ő nagy vitéz.

Ha Pál huszár, úgy néha napján
csendben leül a vár terén –
Köréje gyűlnek ámuló ifjak,
hallgatják őt, ahogy mesél.

Ha Pál huszár összevonja,
dús, fekete szemöldökét –
A falu szélén minden kutya
farkát behúzva vackára tér.

Ha Pál huszárnak tele lesz zsákja,
s megunja lassan fekhelyét,
felnyergeli szép paripáját,
s a csatákba visszatér.

POKOLRA MENTEK A DUDÁSOK

Az égen fent a csillagok, nem hullnak tovább –
a háborúknak vége lett, a harang is néma már.
Egy nemzedék, ki búcsúzik, ült rajtuk az átok –
vasból készült csizmák alatt legendás királyok.

Halotti beszédet egymásnak írtak, hosszú sorban állnak –
Nem lobog már tűz szemükben, utolsót kívánnak.
Lassú táncra jár a lábuk, fekete füst az égen –
mit tanítottak – ők a bölcsek – Tiltva volt az régen.

Pokolra mentek a dudások,
Ki tartja nekik a gyászmisét?
Pokolra mentek a dudások,
Ki járja rajtuk a döngölő táncot?

Ég a máglya, hullik a pernye, széles nagy folyóba –
A költő és a pengető rátalál egy dalra.
Ott áll Károly a gyóntató, kit háromszor gyilkoltak újra –
A nép most örömmel felkiált, mert feje lehullt a porba.

A színésznő is hosszú palástban, csendben beáll a sorba.
Szerelem volt az élete, most jéghideg a csókja.
Hol áll a vérpad, ki most a hős – Nem tudja senki, hol lesz a sír –
Miklós vitéz, László lovag – Kopjafátok gólyahír.

Pokolra mentek a dudások,
ki tartja nekik a gyászmisét?
Pokolra mentek a dudások,
ki járja rajtuk a döngölő táncot?

(In memoriam Szigeti Károly)

PRIVÁT LEVÉL

Tíz napja elmentél, tíz napja esik az eső –
zuhannak velem a napok,
esténként nézem a Híradót,
remegek nem történt-e bajod.
Annyira felkavartál körülöttem mindent,
olyan vagyok most, mint egy elrontott baba,
mely az asztalon csikorogva-zörögve lépeget.
Már azt hittem soha nem történik ilyen velem, hogy túl vagyok mindenen –
De most ismét félek.
Félek a szavaktól,
összerezzenek a telefonoktól,
félek a pusztulástól, félek a nappaloktól,
félek az éjszakáktól.

Várj,
egy mondat kéne még,
amitől elfelejtenénk,
hány elhibázott pillanat kísér.
Várj,
egy mondat kéne még,
hogy elindulj felém –
Néhány szó csak,
ami tiéd s az enyém.

Úgy hittem soha nem érzem már a félelmet –
bátor voltam, hangosan éltem.
Nyíltan néztem a bámulók szemébe,
nem érdekelt, hogy mutogatnak rám.
Most ismét félek,
félek – mert szeretlek,
Szeretlek kedvesem.

Várj,
egy mondat kéne még,
amitől elfelejtenénk,
hány elhibázott pillanat kísér.
Várj,
egy mondat kéne még,
hogy elindulj felém –
Néhány szó csak,
ami tiéd s az enyém.

Gyere és hajtsd a fejed a vállamra,
engedd el magad – Ne legyél most hős.
Ne akarj most rendet csinálni a világban.
Legyél csak az, akit én ismerek,
aki simogat a szemével,
aki betakar a szívével,
akit csak ketten ismernek te és én.

REKEDTEN SZÁLL AZ ÉNEK

Hé, Joe Papa
a tyúkszemedre lépnek –
Hé, Joe Papa
a sörényedbe tépnek –
Vigyázz, az igazi nagymenők,
már a nyomodban járnak –
Oh, az igazi nagymenők,
hangtalanul várnak.

Hé, Joe Papa káromkodj egy frankót –
Hé, Joe Papa
ha kiütik a mankód –
Vigyázz, az igazi nagymenők,
kik legendát írnak rólad,
Oh, az igazi nagymenők
megtagadnak holnap.

Hé, Joe Papa
a napok véget érnek –
Hé, Joe Papa
Neked gyúlnak a fények.
Vigyázz, az igazi nagymenők,
akik rád vadásznak –
Oh, az igazi nagymenők
a hátad mögött állnak.

Rekedten száll az ének –
csak álmodj, fel ne ébredj,
Rekedten száll az ének –
csak álmodj, fel ne ébredj.
Ha feltör majd a fájdalom,
mint torkodból az ének.
Eljönnek hozzád az emberek,
kik rettegésben élnek.

Hé, Joe Papa
nálad az erő –
Hé, Joe Papa,
tiéd az idő –
Vigyázz, az igazi nagymenők,
az arcnélküli lények –
Oh, az igazi nagymenők
csapolják a véred.

Rekedten száll az ének –
csak álmodj, fel ne ébredj.
Ha feltör majd a fájdalom,
mint torkodból az ének.
Eljönnek hozzád az emberek,
kik rettegésben élnek.

Rekedten száll az ének –
csak álmodj, fel ne ébredj.
Ha feltör majd a fájdalom,
mint torkodból az ének.
Eljönnek hozzád az emberek
kik rettegésben élnek.