KARÁCSONYI TÖRTÉNET  

A mese valamikor nagyon-nagyon régen kezdődött. Akkor, amikor még ropogott a hó lábunk alatt, a hópihék táncot jártak ablakunk előtt, még voltak illúzióink, még erősen hittük: jó lehet, ami jó. 

Mikor ez a történet elkezdődött, más időszámítás volt. Másképpen néztük az órákat, másképpen álmodtuk álmainkat, másképpen terveztük az éveket. Anyáink és apáink szédelegtek a sok éves kábulatból ébredezve, mert találkoztak egy másik világgal, mely ugyan messze volt még titkos kívánságaiktól „Karácsony estéjére”, mégis volt benne egy kevés reménység, egy pici sóvárgás, hogy talán „ másképp is lehetne”.

Aztán történt valami. Volt egy filmforgatás, egy esemény, ami megváltoztatta addigi életüket, addigi vágyaikat. A naptárak 1983-at írtak. Még senki nem tudhatta, mi lesz holnap.
Egy Királydombnak elnevezett helyszínen létrejött egy produkció, melyről máig nagyon sokat írnak. Így is, úgy is. Hogy ott mi történt, csak azok tudják, akik átélték, a nézőtéren, vagy a katonai sátrakban felállított öltözőkben. Ott, azokban a napokban, megvalósult a hazai kultúrtörténet egyik, már-már legendás pillanata, bemutatták, Koltay Gábor rendezésében, az „István a király” című rockoperát.

Ne kutassuk az előzményeket, a miérteket, csak néhányan tudjuk hogyan készült! Ne találgassunk, kik, miért hozták létre, mit akartak elmondani! Ne keressük azokat sem, akik részt vállaltak a megvalósításban. Szétszaladtak!  Ki ide, ki oda. Ma más világot élünk!
Ez a karácsonyi történet mégis ott kezdődött.

Akkor szavak nélkül tettek fogadalmat egymásnak a produkciót vállaló szereplők: „Együtt és ne másképpen”. A „Gladiátor” című hollywoodi filmben az aréna közepén így mondja a főszereplő - tanulhatunk a dramaturgiából! - „Akármi is jön ki azon a kapun, csak akkor maradhatunk életben, ha összefogunk…”. Szép álmaink voltak! A hazugságok mocsarából kivirágzott, felkínálkozott előttünk, pőrén, érintetlenül, a lehetséges élet! Kinek így, kinek úgy. Az utak elkanyarodtak északnak délnek, keletnek nyugatnak, hogy kiből mi lett, hova érkezett, azt nem érdemes hosszasan, részletesen leírnom. Bár, ahogy mondani szokás: ez is megérne egy misét! Kik, milyen módon váltottak, az személyes tragédia, egyéni probléma!
Ez egy karácsonyi történet, mely a lélekről, a boldogságról szól, de valahogy ott kezdődött a Királydombon. Született azokban a csodás pillanatokban, egy, a lelkekben titkos tintával írott megállapodás.
Jó lett volna, ha megmarad! De az a tinta ma már láthatatlan.

1983-ban benne volt még a darabban közreműködő szövegíró, benne volt az akkori életerős rock, underground „ellenzék”. Mindenki álmodott valamit. Később Raksányi Gellért egy baráti beszélgetésen ezt így aposztrofálta: „Tudod Gergő, amikor bátyád kinyitotta a zászlót, akkor indult el a vértelen forradalom, a rendszerváltozás”.

Messzire vagyunk a Királydombtól, és mégis oly közel. De a karácsonyi történet elkezdődött!
Egy évvel később lehetőséget kaptam a Magyar Televízió egyik szerkesztőségétől, hogy zenéket készítsek egy 30 perces karácsonyi témájú filmhez. Kiválasztottuk a verseket, majd nyáron a Balatonon egy gitár, egy toll és egy kottás füzet segítségével megszületett a „Betlehemi Királyok” album. Természetesen kellettek hozzá segítők, kellett hozzá az akkori Kormorán legénysége, kellett hozzá a Magyar Rádió technikai személyzete, kellett hozzá az akkori Magyar Televízió gyártása és bizalma. Közösen készítettük!
Egy évvel az „István” delíriuma után, a magam idealista módján úgy éreztem, ezt a csapatot egybe kellene tartani. Így aztán felkéretem Deák Bill Gyulát, aki igent mondott, Vikidál Gyuszit, aki szintén, és Ferót, aki később felmondta az egyezséget, helyette jött Varga Miklós. Ebből az albumból a Hungaroton több mint hétszázezer példányt adott el. A Gábor bátyám által elkészített ”A téli csillag meséje” című karácsonyi film három éven keresztül   Szenteste  a Magyar Televízió fő programja volt. Akkoriban - 1984-1986 körül - érdekes, furcsa szelek fújtak!
Az én karácsonyi mesémnek még nincsen vége, mert ez a mi „Végtelen történetünk”.
Boldogok voltunk, hogy van egy albumunk, mely minden vásárlói rekordot megdöntött. Beindult a szekér – így mondják a rockerek. Jó néhány évvel később jött az új kihívás. Gábor bátyám, aki akkor a Szabad Tér Színház  igazgatója volt, megkeresett, hogy kellene valamilyen különleges, kétrészes produkció. Így született meg a „Magyar Mise” és „A betlehemi csillag üzenete” terve.
A „Magyar Mise” alapötlete abból indult ki, hogy a katolikus mise alaptételeit, egy-egy, az elcsatolt területeken élő magyar költő, valamint egy Amerikába emigrált és egy hazai versfaragó, témához illő költeményével jelenítsük meg. Elkészült a vázlat, megszerkesztettem a verseket, melyeket a stáb – Novák Ferenc, a felkért koreográfus vezetésével - a lakásomon hagyott jóvá. Innen kezd izgalmassá válni a karácsonyi történet.
Először magaménak éreztem a kivitelezést, aztán tovább gondoltam és felajánlottam, egy akkoriban „partvonalon kívül működő” egykori rock énekesnek, aki néhány hét és egy magyarázhatatlan éjszaka után – mikor állítólag mindent megbeszélt az Égiekkel - 
átvállaltatta volt zenésztársával, Tolcsvay Lászlóval.
Ezalatt egy stúdióban elkészült a „Betlehemi csillag üzenete”. Megmaradt nekünk. Mellénk állt Sebestyén Márta, Hegedűs D. Géza, Mártha István - aki hangszerelte és vezényelte a szimfonikus zenekart - és az ”egykori” Zalatnay Sarolta. A kész hangfelvétel aludt vagy három-négy évig. Aztán egyszercsak jelentkezett egy Kiadó, aki felvállalta - nem kevés pénzért – a publikációt. Az a karácsonyi hangulat, amit akkor szalagra rögzítettünk, talán máig megmaradt. (Az angyalok velünk voltak! )

Micsoda időket éltünk! Micsoda időket élünk!

Hová tűntek az álmaink? Hová tűntek a régi barátok?

És ez még nem a karácsonyi történet vége.
Később Schuszter Lóránt kezdeményezésére, a Profán kantáta bemutatásra került az egykori Budapest Sportcsarnokban. A Magyar Televízió közvetítette élő egyenes adásban. Akkoriban még ilyen idők voltak. Az előadást bátyám rendezte, telt ház előtt. Bármilyen furcsa, együtt voltunk megint, mindnyájan.

Feleségem, Sólyom fiamat hordta szíve alatt. Amikor megjelent a színpadon, karjában Kurszánt tartotta, aki ma tizenhat éves. Ott volt mindenki, aki szeretett volna valamit tenni. Ott volt mindenki, akinek nyitott volt a szíve. Táncosok, énekesek, színészek. Ott volt mindenki, akinek a karácsony szent ünnep. De még mindig nem vagyunk a „Játékoknál”, a Kormorán új albumánál.

Talán egy-két mondat ebben a zűrzavaros világban, helyre tesz pár dolgot.
Ha egy év háromszáz valahány napján nem tudunk találkozni egymással vagy önmagukkal, akkor szerencsénkre mégis adódik egy pillanat, amely mindannyiunk számára felemelő. Ez nem más, mint a „Szenteste”. Abban az áldott mozdulatban, amikor meggyújtjuk a gyertyákat, és nézzük a csillagszóró fényét - gyermekeink szemét látva, tudomásul véve, hogy kevesebben, vagy többen állunk a fa mellett - akkor tudatosulhat bennünk, mi végre vagyunk a világban. Eltelt egy év. Tettünk-e valamit, megtettük-e azt, amit tavaly elhatároztunk. Olyanná váltunk, amit elképzeltünk magunkról, vagy csak vágytunk arra, hogy olyanok lehessünk.  

Kedves Kormorán Baráti Kör,
Kedves Ismert és Ismeretlen ismerőseim!  

Amikor Anyám elkezdi a karácsonyi énekeket december 24-én este hatkor, nekem nincs rossz érzésem. Nem kell félretuszkolni lelkemben a rosszul vágott, kályhába nem való, csak füstöt okádó görcsös, vizes fákat. Nem akarok semmit megtagadni, csak sajnálni tudom a Júdásokat. Nincs rossz érzés bennem, csupán egy őszinte kéznyújtás, amikor hívlak Benneteket az Adventi hangversenyre december 15-re. Tartozunk valahová, amit vállalunk, amit vállalni kell, amit vállalni lehet.
Ezer megbocsátandó bűn terheli azokat, akik kihasználják szeretetünket, dalainkat, énekeinket, koncertjeinket. Övék az egyszerű út, miénk a nehezebb.
Néhány zenész társunk, akikkel korábban együtt dolgoztunk, próbál megélhetést teremteni a lelkünkből, a szívűnkből, próbál hangversenykörutakat szervezni, abból a múltból, amit egyszer már megtagadtak. Zavaros világban élünk, ahol nagyon kevés a kapaszkodó. Nekem mégis adódott lehetőség, hogy megtapasztaljam: vannak pillanatok, amiket nem lehet szavakban leírni, amikből talán nem leszek dalszövegek, amikből, csak valamilyen furcsa, suta, belső érzés támad: Minden megérte! Ez már nem egy igazi karácsonyi történet.

A mi, magasan fénylő csillaggal jelzett játékunk, talán mégis itt folytatódik. 
Egyszer volt, hol nem volt, a foszló emlékezetben és a megmaradt történetekben is nehéz megmagyarázni miért, de jött egy pillanat, amikor a Magyar Televízióban főszerkesztő voltam és egy gyártásvezető, név szerint Mohácsi Péter (akkoriban helyettesem) kitalálta: készítsünk műsort Karácsonyra. A semmiből állítottuk elő azt a kétnapos forgatást, amelyre aki részese volt, csillagporos szemekkel emlékezik. A szeretet ünnepe ismét összeboronált egy nagy csapatot, kellékesekkel, díszletesekkel, kameramannokkal, sminkesekkel, ruhásokkal, sofőrökkel. A Magyar Televízió agóniájának egyik utolsó lenyomata lett a film, mely még a hazai televíziózás emberi arcát mutatta.
Ez is a karácsonyi történet fontos része.

Néhány nap alatt megszülettek a dalok, összeállt a stáb és jöttek a színészek, énekesek. Szulák Andrea, Lukács Sándor, Papadimitriu Athina - aki már nem mert lóra ülni, mert szíve alatt hordta gyermekét - Forgács Péter, Kálid Artúr, Kaszás Gergő, az akkori Rockfort két énekesnője: Géczi Erika, Almási Enikő, a különleges hangú, azóta Európa-hírű énekesnő: Keszei Bori, feleségem Farkasinszky Edit és gyermekeim. Kevés volt a pénz, ezért a statisztéria barátokból, ismerősökből, ismerősök ismerőseiből, azok gyerekeiből áll össze és persze kellett hozzá a varázslatos helyszín Magyar Gábor haciendája, istállói, állatai, mérhetetlen akarata és szeretete. Megszületett egy új karácsonyi film, melyet két éven át tartott műsoron a Magyar Televízió. Az ősi magyar hagyomány, a „sólyomröptetés” bekerült a „közszolgálatiba”. Mennyire más idők voltak még akkor is!
Sok év eltelt és Szűts Istvánnal, egy-két pohár vörös bor után, alkalmanként szívesen emlékeztünk a filmre, a zenékre, melyek hosszú téli álmukat aludták. Azután érkezett az újesztendő, felvirradt 2007 első tavaszi napsütése. Tervezgettük az évet, a kiadványokat. Megszületett, aranyos gyerekversekre, a ”Szamárlázadás”, elkészült a Kormorán talán legérettebb zenei anyaga a „Kapuk”. István folyamatosan duruzsolta fülembe: kellene egy új karácsonyi album. Tologattam a felelősséget magam előtt, hiszen akkor már készen volt fejemben, lelkemben, az „Égjen Neked a fény” című szerzői kiadvány.
Mennyit bír egy zenekar, hol van a tűrési határa a stúdiómunkáknak. Tudtam, előttünk áll az „Adjátok vissza a hegyeimet”, bátyám Wass Albertről szóló filmjének zenei felvételsorozata. Közben fiam, Kurszán albuma is készült. Végül a Hungaroton döntötte el az asztalfiókban szunnyadó dalok sorsát.

 - Érdekel ez a karácsonyi album – mondta egy alkalommal Dr. Reisz Ildikó, a kiadó szerkesztője.
Már nem volt visszaút és a karácsonyi történet folytatódott.

Jöttek az Interneten a Kormorán Baráti Kör javaslatai, a zenekari agyak is zizegni kezdtek. Gyűlt a mérhetetlen mennyiségű papír, rajta jobbnál jobb, témához illő versekkel. Hatalmas szervezőmunka kezdődött, színészek, énekesek, a Kormorán egyeztetése, három hangstúdió munkájának koordinálása. Nem csalatkoztam a zenekarban. Álmos javaslatára felkértük közreműködőnek Ambarus Csángó Gyulát Erdélyből. Amikor felénekelte dalát, már tudtam minden rendben lesz. Szétosztottuk egymás között a verseket és lassan érkeztek a demo felvételek. Szabó Miki megkeresett, hogy akármi is lesz, akármennyire is kevés a pénz, de ő állja a vonós zenekart, és videó klipet is szeretne készíteni. Összeállt az anyag, az a hatalmas kőtömb, melyből közösen kellett kifaragni: a majd hetven percnyi zenealbumot.

Elindult a felvételsorozat. Az első színész Csurka László volt. Ahogy elmondta a „levelet”, éreztem, sínen vagyunk, robog velünk a vonat, melynek végállomása 2007 Karácsony estéje. Jött Papp János, Selmeczi Roland, Csernák János, Ruttkay Laura, aki csak egyszerűen így fogalmazott: „Megtiszteltetés volt számomra veletek dolgozni”. A dalok kezdtek föléledni, amikor Forgács Péter, vagy Szulák Andrea énekét meghallhattam. Közben a Kormorán énekes triója tette a dolgát. Egyre több gyertya gyúlt fel a mi kis szerény karácsonyfánkon. Aztán sok nevetés közben Pisti és én is megpróbálkoztunk az énekesi hivatással. Volt egy különleges délelőtt, amikor régi barátom Tardy Balázs, a világtalanná lett színész elmondta a neki szánt verset. Hosszú előkészítés előzte meg, hiszen nekem kellett felmondani CD-re a szöveget, hogy sokszor meghallgathassa. A felvétel reggelén elmentem érte. Az Ida utcai szállóban, már szinte mindenki tudta, a művész úr stúdióba készül. Nem csalódtam Balázsban. Sok évet töltöttünk együtt az egykori 25. Színházban. A stúdióból hazafelé persze kételkedett, hogy jól sikerült-e a felvétel vagy esetleg javítani kellene. Több, mint húsz verzióban mondta el a néhány soros verset. Visszafelé sokat mókáztunk a kisbuszban, aztán felkísértem és rohantam vissza, mert jött Konrád Antal, akivel több, mint háromszázszor játszottuk el a „Mindhalálig Beatles” előadást.

De boldog lennék, ha minden így történne ebben az országban, ha mindenki így állna hozzá az ügyekhez, mint ez a néhány művész egy zenealbum elkészítéséhez. Ha mindenkinek ennyi barátja és társa lenne.

Mindanyiunknak vannak társai, hiszen Zsoldos Tamás felesége is felkészítette lányait Pannát és Emmát. Pisti is megtanította a Kormorán gyerekkórusának két oszlopos tagját -  gyermekeit - Norbit és Zsófit egy karácsonyi dalra. Érkezett Reni kicsi lányával Virággal, Miki CD-n hozta otthonról Csillag hangját, egy hétfői napon sikerült megszervezni feleségem vezetésével a Koltay testvérek - Kurszán, Sólyom és Dorottya énekének rögzítését. Szűts Pisti apai szigorral, mérhetetlen türelemmel és érzékenységgel vezette a gyerekek felvételeit. Végül beloholt a stúdióba Athina, aki Nagy Gáspár megrázó sorait énekelte fel.

Már csak a keverés, csak ennyi volt hátra a törökbálinti stúdióban, Ottó Tivadar vezetésével. Mindezen felfokozott, izzó, rohanó tempó árnyékában Pállay Szilvia megrajzolta a betlehemező Kormoránt és Kemény András elkészítette a borító tervet.

Lassan a karácsonyi történet végére érünk. Hosszú az út 1983-tól, 2007-ig.
Kanyargós, vezet fel a hegyre, és észrevétlenül visz le a völgybe. Táblákkal kell szembenézni, mely esetleg megtéveszti a fáradt vándort. Sok mindenkivel találkozik az ember ilyen hosszú út alatt. Találkozik olyannal, akitől fél, mert rosszak a tapasztalatai, de csak később derül ki őszinte volt az indulat, őszinte volt a keserű szó. Találkozik olyanokkal is, akik mézes-mázos illúziókkal kecsegtetik, de amikor a szakadék szélén áll nem tesznek semmit, nem nyújtanak kezet, nem mondanak egy-két vigasztaló mondatot, hátulról meglökik.
Ilyen a világ! Kiismerhetetlen! És mégis egyszerű!
Ha nincs egy fontos kapaszkodó, amit egy szóban meg lehet fogalmazni: szeretet, akkor vakon botorkál a lélek a semmi tengerében.

Hosszúra sikeredett ez a karácsonyi történet, de talán van tanulsága. Nekem, nekünk az együttes tagjainak: a szeretet, ami felénk árad a hangversenyeken vagy a koncertek előtt és után. Nekünk ez hatalmas erő, sírig tartó bizonyosság. Közeledik a Karácsony, közeledik az a pillanat, amikor, talán mindenki megpróbál befelé fordulni, megkeresni az örök igazságot, melyet a Megváltó születése jelez számunkra.

Szeretettel ajánlom számotokra új játékunkat, a „Játékot” „Karácsonykor”. Nagy László szellemét hívtam segítségül, az ő szeretetteljes arcát láttam magam előtt miközben az albumot szerkesztettem. Emlékszem, két erős karja segítségével mászott fel a kötélen egy tornateremben, ahol az akkori Bartók együttes próbált Tímár Sándor vezetésével. Emlékszem a beszélgetésekre, féltve őrzöm az általa készített köcsög-dudát, melyet maga festett tele szépséges rajzaival. Ebbe az albumba beleírtuk minden fájdalmunkat és örömünket, a hazai költészet legnagyobbjait és ismeretlenjeit hívtuk segítségül, hogy boldog legyen az a pillanat, amikor meggyújtjuk a gyertyákat. Ha egy-két könnycsepp is hull, az tisztességes. Mert ma tisztességtelen az év sok-sok napja, tisztességtelen, ami körülöttünk történik. Tisztességtelen, amit velünk tesznek, határainkon belül és kívül.

December 24-én csend lesz a világban, néhány pillanatra. Ilyenkor Budapsten is csend van, csend van a városokban, a falvakban, a tanyákon. Mindenki izgalommal bontja fel az ajándékokat, amiket neki szántak. Olyankor egy szívben sok-sok szív dobog. Mindenki egy ezredmásodpercre elfelejti a szörnyű világot, reménykedve titokban egy jobban. Egy olyan világban, ahol talán minden nap lehetne Karácsony. Én hiszem, hogy megérjük! Az én legnagyobb ajándékom, pályafutásom során, hogy gyönyörűséges csomagolásban, almával, fügével, aranydióval, ezüstpapírban, szalaggal átkötve megkaptam a Teremtőtől a Baráti Kört. Titeket, akik elzarándokoltok egy-egy Kormorán koncertre, akik néha veszekedtek egymással a honlapon – igaz - őszinte, jobbító szándékkal. Akik a hangversenyekre ünneplőbe öltöztetitek a szíveteket. Ezért adtam a decemberi összejövetelünk jelmondatává Máté evangéliumából: Jöjjelek énhozzám mindnyájan.

Köszönöm, hogy Veletek ünnepelhetem ezt az esztendőt is, hogy az adventi koncerten sokan leszünk. Mert lehet gumilövedékekkel támadni a szeretetre, lehet vízágyukkal rárontani vágyainkra, lehet bemocskolni Tőkés Lászlót, Szász Jenőt, lehet meghurcolni Malina Hedviget, lehet lemondani a kárpátaljai, a vajdasági magyarságról, de a templomok megmaradnak, a harangok sohasem némák, mindig lesz egy kéz, aki megkondítja őket, a szeretet szavai megmaradnak generációkról generációkra.  Amit a Kormorán Baráti Kör képvisel nem más, mint ennek az örök szeretetnek a hatalma.

Ettől sokan félnek!

De ez a mi közös játékunk Karácsonykor. Ez a mi karácsonyi történetünk. Vigyázzatok egymásra, vigyázzatok minden kinyújtott kézre, minden szépséges, boldog pillanatra.  

Békességet a Földön a Jóakaratú Embereknek!
 

Őszinte szeretettel a Kormorán nagy Családjának,
nektek, nekünk, mindannyiunknak, akik szeretjük Nemzetünket, akik hiszünk a Feltámadásban:
 


Koltay Gergő