A forrás felé
1. A forrás felé
2. A hazafi
3. Kísértés
4. Jöjjön el a Te országod
5. Világok világa, Magyarország
6. Akkor...
7. Dob, szó, hang
8. Szemeid csillagok
9. Az ígéret
10. Az érintés
11. Csillagvándor
12. Nincs két ország
13. Nímród unokája
14. Magyarországon születtem
15. Hősök emléke
16. Magyar mese
Húzd jobbra, húzd meg jól,
induljon a hajó.
Előre bátran nézz,
fel a forrás felé.
Sodor a nagy folyó,
merítsd lapátod jól.
Iránytól, el ne térj,
fel a forrás felé.
Kele, kele, kele a Nap,
Kele, kele, kell a fény.
Ár ellen felfelé,
köd száll hajód elé.
Ne csaljon el a fény,
fel a forrás felé.
Kinek van mersze még,
álljon be az közénk.
Zászlónkat fújja szél,
fel a forrás felé.
Kele, kele, kele a Nap,
Kele, kele, kell a fény.
Húzd meg, húzd meg, induljunk felfelé!
Húzd meg, húzd meg, fel a forrás felé.
Közel a part: Vigyázz!
Szűk a hajónyi sáv.
Kanyar jön jobbra nézz,
fel a forrás felé.
Hej páva, hej páva!
vakít a látványa.
Húzd mégis, mélyen húzd.
Tudod a víz az úr!
Kele, kele, kele a Nap,
Kele, kele, kell a fény.
Húzd meg, húzd meg, induljunk felfelé!
Húzd meg, húzd meg, fel a forrás felé.
Felejtsd el az álmaidat -
élj, ahogyan élsz -
a valóságot nem látod,
a hírek tengerén!
Így mondják a mindent tudók,
a lélek gyárosai,
Kik félnek attól:
él még egy hazafi!
Betyárként a mocsárban,
egy bujdosó a fény.
Képernyőket figyelnek,
keresik, hol él.
Összegyűlnek emberek,
mert hiányzik valaki:
Tudják valahol él,
él egy hazafi.
Holnapra eljön ő,
új nap lesz, új király.
Holnapra eljön ő,
végleg hazatalál.
Körbe ülnek asztalokat,
hajnalig beszélnek.
/ mert / Együtt lenni jó:
erről szól az ének.
Várják, hogy jöjjön
a tűzhöz valaki,
Mert tudják, hogy él,
él egy hazafi.
Holnapra eljön ő,
új nap lesz, új király.
Holnapra eljön ő,
végleg hazatalál.
Ablakod nyílik, játszanak az árnyak,
megszólít egy hang: Állj be katonának!
Szolgálj sok pénzért, fogadd, mit kínálok.
Állj fel a dobogóra, hazudj új világot.
Rangod lesz hatalmad, de felejtsd el a lelked.
Úgy kell lépni, ahogy vezényelnek.
Ne gondolj a múlttal, ne gondolj a mára.
Ne gondolj jövődre: Állj be katonának.
Kísértet járja Európát,
arannyal fizet, válladra csap.
Kísértet járja Európát,
álarcot árul, álarcot ad.
Hagyd az álmodókat, egységben a lényeg.
Gazdag leszel, s magad: nem árulónak érzed!
Ne mondd, mint tanultál, nekem énekeljél.
Ebben a seregben, megszűnt minden emlék.
Lehetsz az, ki szeretnél, megfizetek érte.
Add el hited, add nekem, és bármit kérhetsz.
Állj mellém katonának, gyönyörű lesz az élet.
Büszke lesz a fiad, ha megteszed, mit kérek.
Kísértet járja Európát,
arannyal fizet, válladra csap.
Kísértet járja Európát,
álarcot árul, álarcot ad.
Kivert kutyaként alázva,
mellékúton járva.
Repülj madárként egekig,
tárd ki védőn szárnyad.
Emeld magasba arcod,
várj egy jobb világot.
Jöjjön el a Te országod!
Jöjjön a Te országod!
Ki messze volt, visszatér,
újra szól az ének.
Apák és nagymamák
csodákról mesélnek.
Az út végén gyertyaláng,
annak fényét látod.
Jöjjön el a Te országod.
Jöjjön a Te országod!
Gyökerek lent a mélyben,
hogy soha el ne tévedj.
Harangszó a toronyban,
zászló minden kézben.
Adják vissza, mi tiéd volt
évek óta várod.
Jöjjön el a Te országod!
Jöjjön a Te országod!
Világok világa, Magyarország.
Adjon a Teremtő békét neked.
Világok világa, Magyarország.
lehess olyan, amilyen voltál.
Szülessenek tudósok, írjanak zenéket,
ne haljanak a költők, ismét szóljon ének.
A templomokban harangszó, esküvőt kísérjen,
az ember Isten segítségét: egy életre kérje.
Szomszéd a szomszédját, ismét barátnak nézze,
testvér a testvérnek ne legyen ellensége.
Ne legyen több határ, mely elválaszt apámtól,
ne kelljen a temetőket útlevéllel járnom.
Maradjon a tánc, úgy, ahogyan járják,
maradjon a szó, ahogy ma még mondják.
Ha messze fent az Égben, létezik igazság
Hagyja, hogy az anyák, fiúkat: magyarnak mondják!
Világok világa, Magyarország.
Adjon a Teremtő békét neked.
Világok világa, Magyarország,
lehess olyan, amilyen voltál.
Akkor járod jól a táncot,
ha a ritmust megcifrázod,
ha a lábad földet dönget,
ha az ördög feljön közbe...
Akkor lesz majd jó az ének,
ha az Istent megkísérted,
ha a dal már nem lesz tiltva,
úgy szól, ahogy régen írtam.
//: Hója, hója, hója, hej, hej, hej, hej...://
Akkor lesz majd jó az élet,
ha a csókot nem cseréled,
nem lesz rajtad cifra gúnya,
úgy beszélsz, hogy megtanultad.
Akkor lesz majd jó az álmod,
amit tettél nem sajnálod,
nem csak várod, csak kívánod:
magyar földön nem lesz átok.
//: Hója, hója, hója, hej, hej, hej, hej...://
Akkor lesz majd jó az ország,
mit elvettek, visszaadják.
Ha minden várban új a jelszó,
piros-fehér-zöld a zászló.
Akkor múlik minden bánat,
akkor lesz a „nagy bocsánat”.
Minden síron virág nyílik,
minden dal felszáll az Égig.
//: Hója, hója, hója, hej, hej, hej, hej...://
Dob, szó, hang,
dob szó, lélek.
Dob, szó, hang,
dob, szó élet.
Érik benned,
érik bennem,
földre ér a csillag fénye.
Kő, víz mélyén
csendes ének.
Rejtett szóhoz
lassan ér el.
Kő, víz mélyén
fojtó árnyak,
Kő a válasz, kő a válasz!
Hírek jönnek,
hírek mennek.
Jó ember kell,
jó embernek.
Nincs kérdés,
ha nincs már élet,
nincs válasz hamis kérdésre!
Ébredj fel
holnap reggel.
Ébredj fel
jó ember.
Ébredj fel,
ébredj újra.
Lesz válasz az álmaidra!
Szemeid csillagok, őszinte ígéret.
Ölelésed fény-virág, új emberi élet.
Karjaidban meghalok, születek minden éjjel.
Nem tudhatod, nem tudod: örökké veled élek.
A fák tetején a hajnali szél
- elvezet hozzád, szállok feléd,
A fák tetején a hajnali szél
- elvezet hozzád, a vándor hazatér.
Kezeidből ajtó nyílik, a tűzhely otthont ígér.
Ott, ahol a forrás fakad, csillagos az Ég.
Számtalan kis kék bogár, fáklyát tart eléd.
Mutatja merre indulj, utad merre tér.
A fák tetején a hajnali szél
- elvezet hozzád, szállok feléd,
A fák tetején a hajnali szél
- elvezet hozzád, a vándor hazatér.
Sül a hús, terítve már, friss víz a kádban.
Kendő kerül, megtöröl. Rád angyalok vigyáznak.
Szavaidból templom épül, ezer éve várom.
Ami volt, az nem lehet más, mint egy rossz álom.
A fák tetején a hajnali szél
- elvezet hozzád, szállok feléd,
A fák tetején a hajnali szél
- elvezet hozzád, a vándor hazatér.
Adja Isten,
amiért elindultam érted.
Adja meg az igazat,
adjon bölcsességet.
Adjon végtelen szerelmet,
adjon képességet.
Szeressek és szeressenek,
míg élek, békességet.
Adjon Isten új időt,
soha el ne késsek.
Az úton merre visz a szél,
táltosok kísérnek.
Adja meg az igaz szót,
mit nem értenek félre,
Mit a Jóistentől kérek én,
ne maradjon ígéret!
Te és én,
kik még látnak –
Érints!
Adjunk színt
minden virágnak.
Érints!
EGY ÉRINTÉS KELL!
Ha szív lesz szív,
az értelemben –
Érints!
Kéz lesz kéz,
a végtelenben.
Érints!
EGY ÉRINTÉS KELL!
Te és én,
kik még hallják -
Érints!
Az élő szót,
a hangok hangját.
Érints!
EGY ÉRINTÉS KELL!
Te és én,
kik még járják -
Érints!
Világok világát
lakják.
Érints!
EGY ÉRINTÉS KELL!
[vissza]
Sötét éjben, ha eltévedsz,
lesz egy kapu, hová térhetsz.
Fehér galamb ablakodba’,
egy út vezet templomodba.
Élet magból legyen kenyér,
felhők mögött érjen a fény.
Lehet jobbra, lehet balra –
egy út vezet templomodba.
Megszólalhatsz bármily nyelven,
legyen igaz a szívedben.
Arany eső hull ágyadba,
egy út vezet templomodba.
Szóljon harang, szóljon ének,
hosszú úton elkísérnek.
Fakó arcod, kéz simítja,
egy út vezet templomodba.
Halld meg minden élő szavát,
hazatér majd minden huszár.
Értelmet kap szavad újra,
egy út vezet templomodba.
Nem lesz szolga, nem lesz király,
csillagvándor hazatalál.
Rátalálsz egy keskeny útra,
elvezet majd templomodba.
Egyedül vagyok, álmodom, hogy valaha még elérlek.
Szerethetlek úgy, ahogy most szeretnélek.
Lesz közös otthonunk, ahol békében élünk,
nem fenyeget veszély: valamit nem értünk.
Kimondunk mindent, kapaszkodunk egymásba,
nem fekszünk sértődötten: külön-külön ágyba.
Hisz egy család vagyunk - nem lehetünk kettő!
Közösek a gyerekek, közös a jövendő.
Ellenállunk csábító, mérgezett szavaknak.
Nem hisszük el, mit mások, rólunk mondogatnak.
Elmegyünk majd színházba, két jegyet kérünk,
a „Ketté osztott világ”-ra, de csak nevetgélünk.
Mit tudhatnak írók, arról hogyan élünk,
mit tudhatnak rólunk, mit szeretünk, mitől félünk.
Megyünk haza a darab után, egymás kezét fogva,
nem beszélünk, csak mosolygunk: Tudjuk, mit hazudtak.
Színház ez az egész, akarják mi is játsszunk,
de otthon vár minket: három kicsi jászol.
Három Jézuskával, három megváltóval,
három jövendővel, két igaz szóval:
Szeressük egymást - nem két értelemben.
Úgy, ahogy ketten megfogadtuk egyszer.
Álmodunk egy világról, hol nem hazudnak rólunk,
kérdeznek, s meghallgatják, azt amiről szólunk.
Nincs két ország, csak egy: hol te élsz, s én is élek.
Az élet nem színház, mit rendezők képzelnének.
Nincs két ország, csak egy: hol te élsz, s én is élek.
Az élet nem színház, mit rendezők képzelnének.
Az élet nem színház, mit valakik szeretnének.
NIMRÓD UNOKÁJA
Németh Virágnak /2003. június 1./ és Bucsuházy Rékának /2003. július 11./
Jó éjszakát,
álmodjuk át,
Álmodjuk át,
az éjszakát.
Hosszú legyen a nász,
szülessen új világ.
Minden ember álma:
Nimród unokája.
Messzi csillagokból
érkezett virág.
Legény, s leány vágya:
Nimród unokája.
Haja arany szálból,
hangja fuvolából.
Madártollból ágya,
Nimród unokája.
Jó reggelt vetéshez,
jó reggelt aratáshoz!
Eljött, mindenki várta:
Nimród unokája.
//: Magyarországon születtem,
magyar ember lettem ://
Elmennék - messzire mennék, de mindig hazatérnék,
akármit kínálnának, hazát nem cserélnék.
Túl, túl a hegyeken a szavakat megkeresném,
akár hová indulnék, mind magammal vinném.
Verset írnék fenyőfákról - ha költő lennék,
virágokat rajzolnék - sírokra tenném.
Házam lenne a szeretet, kinyitnék minden ajtót,
áradjon be a fény - látnék - millió piciny zászlót.
//: Magyarországon születtem,
magyar ember lettem ://
Elmennék, elmennék, hol a szeretetet ingyen adják,
hol könny csordul a szemekből, mikor a Himnuszt meghallgatják.
Hol madár szárnyán száll a dal, csak oda repülnék,
Akárki, akármit mond - csak azt keresném.
A helyet honnan elindultam, végül megtalálnám,
tudom, az csak az enyém, másét nem kívánnám.
Hol a faluban a tanító, egy kicsiny iskolában
tudóst, költőt, színészt lát, minden tanítványban.
A HŐSÖK EMLÉKE
/ A Kormorán Baráti Kör tagjainak /
Lehajtom fejemet,
a hősök emlékének,
kik fáklyák, lángok, fények,
tudták, miért élnek.
Messzire néztek, látták,
a holnap a miénk lesz.
Találtak egy mécsest,
vége lett a sötétnek.
Találkoztak emberek,
kik nem ismerték egymást.
Nem tudták, hol a híd,
nem tudták, hol a forrás.
Mégis odaértek,
az út szélén keresztfák.
Megfeszítették őket,
mert a jövőt előre látták.
Tudták, a szó végül
eljut majd az Égig.
Elől állnak mindig,
kik a máglyán végzik.
Voltak, vannak, s lesznek még,
akik sohase félnek.
Lehajtom fejemet,
a hősök emlékének.
Hol volt egyszer, hol nem volt.
Egyszer volt... - volt sok magyar.
Kik megértették egymást,
érezték, hol a baj.
Messzi földről érkeztek,
egy nyelvet beszéltek.
Nem volt más a parancsolat,
csak az: ahogy éltek.
Hol volt egyszer, hol nem volt.
Egyszer rég a Jóisten segített.
Küldött egy apostolt,
ki országot teremtett.
Jöttek kapzsi hódítók,
irigyelték a kincset -
a kincset, mi a lelkekben,
rejtve lett örökre.
Hol volt egyszer, hol nem volt.
Új határ lett, s új a szó.
Elhurcolták, gyilkolták,
a másként gondolkodót.
Keresték a titkot,
kiástak minden sírt.
„Van itt valami veszélyes” -
így vitték a hírt.
Hol volt egyszer, hol nem volt.
Úgy tűnt egyszer, elmúlt a baj.
Emlék maradt hogy épült,
vasdrótból egy fal.
Hol volt egyszer hol nem
a magyarnak volt hazája.
Ki nem hiszi el - ezt a mesét,
járjon hát utána.