SÓLYOMSZÁRNYAK

Tavasz kéne, nem zaklatott,
a pipacsokból vér csorog.
A pajzsokon fém kopog,
betyárként bujdosok.

Mit mondtál, mit gondoltál,
titokban kihallgatták.
A telefont kikapcsolom,
mégis tudják hol vagyok.

Székeden kék, gyűrött zakó,
hosszú ez az utazás.
Az Úr adta, neked hagyta,
csak te láttad senki más.

Gyöngyök nyakadon, nem lázadok,
annyit kérek, ami én vagyok.
Fáradt a hó, szárnyamra fagy,
ami leszel, már nem te vagy.

Tavasz kéne nem zaklatott.
Sólyom szárnyán repít a vágy.
Tavasz kéne nem zaklatott.
Vállamra angyal száll.
Tüzek előtt, tüzek után,
sólyom szárnyán repít a vágy.
Tüzek előtt, tüzek után,
vállamra angyal száll.

Egy villamos jön, az utolsó,
titkos a vezető, titkos a jelszó.
Olvadnak maszkok, bánatok.
Hervad a hóvirág.

Egy villamos jön, az utolsó,
titkos a vezető, titkos a jelszó.
Olvadnak maszkok, bánatok.
Már nevetni is tudok.

Tavasz kéne…



EZ A FÖLD AZ ENYÉM

Ez a föld az enyém, nem adom semmiért.
Ez a föld az enyém, az álmaimért.

Ez a föld az enyém, nagyapám bennem él.
Harang szól a vágyaiért.

Ez a föld az enyém, nem eladó vagyonért.
Szerelem, ölelés az enyém.

Ez a föld az enyém, a víz meg a szél.
A forrás, a várak, mind az enyém.

Még, még mondd tiéd.
Nem eladó semmiért.
Még, még
te is mondd, te is mondd tiéd.

Kapa a földért – kosár a termésért –
kasza a kenyérért – csók a szerelemért.

Ez a föld az enyém, itt őrtüzek égnek,
az igazi fény a szívekben ég.

Ez a föld az enyém, csak azért, csak azért.
Még tiszta a lélek, még tiszta a vér.

Ez a föld az enyém, olyan mint a kenyér,
mint anyám keze, az ébredés.

Ez a föld az enyém, sok régi vitéz,
a tudós, a paraszt, ki tudja miért ?

Még, még mondd tiéd.
Nem eladó semmiért.
Még, még
te is mondd, te is mondd tiéd.

Kapa a földért – kosár a termésért –
kasza a kenyérért – csók a szerelemért.



ELVISZLEK MAGAMMAL

Öt éve kérlek, hallgasd meg ami bánt.
Sötét árnyak a pusztában vadásznak rám.

Öt éve vár rád, ez a néhány suta mondat,
a kettőnk múltjáról, s ami várna ránk holnap.

Titkunkat kilesték a rémek.
Felégették az erdőt

Bújtunk, megtaláltak.
Menekültünk mind ránk szálltak.
Vigaszt vártak, keresték, az elveszett csodát.

Elmennék veled hát határon át.
Az erdő végtelen. Egy tisztás miránk vár.
Elmennék veled hát határon át.
Az erdő végtelen. Egy tisztás minket vár.

Öt éve mondanám, a betyárok jó barátok.
Nem igaz, amit mondanak, részeges zsandárok.

Öt éve hídon álltunk, sebes volt a folyó a folyó.
Ugrottunk a mélybe.

A farkasok védtek minket a végtelen nagy pusztaságban.
Vigyázták lépteink, egy elképzelt világban.

Elmennék veled hát határon át.
Az erdő végtelen. Egy tisztás miránk vár.
Elmennék veled hát határon át.
Az erdő végtelen. Egy tisztás minket vár.



ÖTKOR KELL KELNEM

Szerelem a vetett ágyban,
vihar tenyeremben.
Virág nő fáradt szívemben,
Ötkor kell kelnem.

Tükörbe nem nézek már,
mögötte sokan állnak.
Alattomos a szóbeszéd,
igaztalanok a vádak.

Gyere vissza hozzám reggel,
az újságot ne nézd.
Nem én vagyok a címlapon,
az élet még enyém.

Van nekünk néhány szavunk,
magunknak, senki másnak.
Mégis viszi a szél, jár szájról szájra.

Álarcot nem hordok, nem kell
álruhát viselnem.
Vékony kötél lábam alatt.
Ötkor kell kelnem.

Elszáradnak virágaim,
némulnak a vágyak.
Kommandó a lépcsőházban,
parancsra várnak.

Gyere vissza hozzám reggel,
az újságot ne nézd.
Nem én vagyok a címlapon,
az élet még enyém.

Van nekünk néhány szavunk,
magunknak, senki másnak.
Mégis viszi a szél, jár szájról szájra.



SEMMI SEM AZ…

Bordélyba dugták szerelmemet, elvették a földem.
Pláza épül a szántón, mit apámtól örököltem.
Rajzolt katonák sorban. Egyik, mint a másik
Semmi sem az, semmi sem az,
semmi sem az, aminek látszik.

Sírban fekszik a gondolat, de azt is kiforgatják.
Kell nekik egy biztos hely, hol a csontokat kidobják.
Nincsenek már táblák sem, melyik út vezet hazáig.
Semmi sem az, semmi sem az,
semmi sem az, aminek látszik.

Megy a század, megy a század, a keserűk serege.
Megy a század, megy a század, így mondják: Mindent bele!

Mindent bele! Mindent bele! Némák voltunk eddig.
Mindent bele! Mindent bele! Eladták szavaink!

Betiltották nyelvüket károgó fekete varjak.
Beköltöztek az utcába, a szomszéd házban laknak.
Magunkra maradtunk, küzdünk háztól házig.
Semmi sem az, semmi sem az,
semmi sem az, aminek látszik.

Ellopták a felhőket is, el a hajnali égről.
Hazudtak reggel, hazudtak este, mondták nem kell félnünk.
Vércseppek falakon, sok gyerek előtte játszik.
Semmi sem az, semmi sem az,
semmi sem az, aminek látszik.

Megy a század, megy a század, a keserűk serege.
Megy a század, megy a század, így mondják: Mindent bele!

Mindent bele! Mindent bele! Némák voltunk eddig.
Mindent bele! Mindent bele! Eladták szavaink!



CSALÁDI KINCSEK

Úgy volt igazán szép, amikor összejött a család.
Egymás szavába vágva megváltozott a világ.
Hazavittük büszkén év végén a bizonyítványt
Örült velünk együtt apánk és anyánk.

Volt születésnap, névnap titkos csodák.
Télen hullott a hó, s vártuk a forró nyárt.
A Balaton partján jött a csorda délután
meg a 424-es mozdony. Két fotó már csupán.

Virágom, virágom, nyíló virágom.
A tegnapot, s a holnapot egyszerre látom.
Virágom, virágom, kedves virágom.
Jöjjön tavasz ismét, csak ennyit várok.

Bátyám első szerelme, egy gyönyörű fekete lány.
Kellett a pénz eladtuk az öreg zongorát.
Újpesten egy kapu előtt mínusz két fok volt talán.
Mikor először csókoltam, rám szakadt a világ.

Nincs már a sarki étterem, kínai van helyén.
Eltévedt a hajónk, a vágyak tengerén.
Kukában a trapéz nadrág, s az orkán kabát,.
de egy titkos szekrény őrzi a múlt illatát.

Virágom, virágom, nyíló virágom.
A tegnapot, s a holnapot egyszerre látom.
Virágom, virágom, kedves virágom.
Jöjjön tavasz ismét, csak ennyit várok.

Egyszerű kis képek, sárgult fotók.
A nevekre nem emlékszünk, sem arra mikor volt.
Háborúk, forradalmak, titkos remények.
Gyerekek, unokák, sírós temetések.

Virágom, virágom, nyíló virágom.
A tegnapot, s a holnapot egyszerre látom.
Virágom, virágom, kedves virágom.
Jöjjön tavasz ismét, csak ennyit várok.



EGY ÉRINTÉS UTÁN

Még, még, még tovább. Szó, szóra talál.
Még, még, még tovább. Kő alatt kis virág.

Egy szelíd mondat kéne. Megannyi vihar után.
Árvák a gondolatok, de az élet megy tovább.

Felépíted templomod. Valaha így ígérted.
Melléd gyűlnek angyalok. Szárnyaikat érzed.

Száraz, égett mezők között. Könnyekkel teli árok.
Új nap lesz, új világ, elmúlik az átok.

Emeld, emeld kezed az Égig.
Menj utadon végig.
Ha úgy érzed, már nem lehet:
Tudd meg: lesz mégis!

Emeld, emeld kezed az Égig,
egy érintés után.
Hosszú volt és hideg a tél,
de a tavasz hazavár.

Ott, ahol tanítók éltek, nincsenek már iskolák.
Olvadt kőből épülnek arany kupolák.

Messzi földről összegyűltek, az álmok gazdái.
Náluk van a térkép, mely elvezet hazáig.

A madarak délre szállnak, de mind vissza talál.
Hidd el, ha tagadják is, lesz feltámadás.

Amíg élek légy a társam, nekem ennyi elég.
Van, ami veszni látszik, de örökké tiéd.

Emeld, emeld kezed az Égig.
Menj utadon végig.
Ha úgy érzed, már nem lehet:
Tudd meg: lesz mégis!

Emeld, emeld kezed az Égig,
egy érintés után.
Hosszú volt és hideg a tél,
de a tavasz hazavár.



A FÖLDRAJZTANÁR
Méhes László tanár úr emlékére

Az emlék örök csapda. Ki érkezik, ki jár.
Osztálytablók őrzik a régi iskolát.
Álmomban sok óra kinyílt a világ.
Barna köpenyben a dobogón áll a földrajztanár.

Kívülről fújtuk a városokat, sok afrikai államot.
Beutazta az egész világot. Kanadát, s Albániát.
Hegyekről, tengerekről feleltünk, mutatott sok csodát.
A határokat átírták, de maradt a földrajztanár.

Egyszer volt, hol nem volt. Így mondta a tanár:
A térképek mögött van egy másik világ.
Ami az élet, ami a szó, ahol volt a mi hazánk.
A hegy-vízrajzi térkép mutatja - hol a határ

Kicsi fekete bajusza volt, bölcs mosoly öregkorára.
Álmai voltak, nem nézett, csak ritkán a táblára.
Táltosok őrzik emlékét, időtlen időkön át.
A Szent Istvánban volt ő, a földrajztanár.

Egyszer volt, hol nem volt. Így mondta a tanár:
A térképek mögött van egy másik világ.
Ami az élet, ami a szó, ahol volt a mi hazánk.
A hegy-vízrajzi térkép mutatja - hol a határ

A szertárból hozta a térképet, melyet már senki se lát,
kicsi pontokkal mutatta a Maros-Magyar Autonóm Tartományt.
Kidobták a régi atlaszt, megszüntetik az iskolát.
Megőrzi mégis az emlékezet a földrajztanárt.



A TÉLIKABÁT
Hommage á Cseh Tamás  „Füst a szemében”

Volt egy idő, felemelő,
a füst szemedben magasra nőtt.
Jött valaki, senki se hívta,
velem volt mégis esténként néha.

Futott a réten, alkonyi fényben.
Menekült ő is, én is talán.
Nem volt lakás, csak albérlet,
minden kincse egy télikabát.

Kísért egy álom, állok a gáton,
elpusztít mindent egy szörnyű ár.
Ő van a képen, meztelen éjben,
nincs rajta más, csak egy télikabát.

Hiénák jöttek, kérték a vámot,
bujdosók lettünk tíz éven át.
Így mondta – éhes, kér vacsorát,
mezítláb érkezett egy télikabát.

Van mikor marad, három szabály,
van mikor az élet majdnem halál.
Van mikor egy dal, örökre fáj,
van mikor valakit, hiába vársz.
Van mikor érzed nincsen határ
Szekrényed nyílik, ott egy kabát.
Zsebében fotó, egy erdőben áll.
Ennyi maradt Éva után.

Húrok szakadtak, kupák borultak,
a huszárok éneke messzire szállt.
Szakadt az ajtó, betörte a sajtó,
kérdezték: kié ez a télikabát.

Leült a csönd, leült a béke,
fekete autóval jött a kaszás.
Alszik a szerelem, alszik a vágy,
nem maradt más, csak egy télikabát.



A FÉNYES NAP

A fényes Nap immár lenyugodott,
a Föld színe sötétben maradott.
Nappali fény éjjelre változott.
Fáradtaknak nyugodalmat hozott.

Minden állat megy nyugodalomra.
Az Istentől kirendelt álomra.
De én Uram, úgy megyek ágyamba,
mintha mennék gyászos koporsómba.

Midőn ágynak adom a testemet,
deszka közé zárhatom életem.
Hosszas álom érheti szememet,
a kakasszó hozhatja végemet.

Vessünk számot hát édes Istenem,
hogy lelkemet ne kelljen szenvednem.
Hogy lehessen bátrabban szólanom.
Mikor meg kell előtted állanom,

Színed előtt minden nap elesem,
de Te lettél Atyádnál kezesem.
De megbocsáss, mert szívemből szánom.
Könnyek miatt szememben nincs álom

Az ágyamba zokogva költözöm,
vánkosomat könnyeimmel öntözöm.
Ha megtartasz holnapi napodra,
nem fordítom azt megbántásodra.



FEHÉR FÉNY

Lovak és vágták, sötétben lámpák.
Házak között utcák, szívedben őrzöd rég.
Süvítő szélben, veszett reményben.
Tavasszal, télen futsz önmagadért.

Folyókon által, jéghideg árban.
Hiába minden, hidat nem találsz.
Lovad sörényét, tépi a szélvész.
Valahol várnak, de csókot nem találsz.

Fehér fény, fehér fény.
Parancsoló szenvedély.
Fehér fény, fehér fény.
Menekülsz, de utolér.

Csalóka fények, Földön, s az Égen.
Bőrödbe égett, a változás.

Szeress még, szeress még.
Szeress úgy, ahogy akartál.
Add nekem, add nekem.
Mit másnak sohasem adtál.

Fehér fény, fehér fény.
Parancsoló szenvedély.
Fehér fény, fehér fény.
Menekülsz, de utolér.



MENNI KELL

Menni kell, menni kell.
Valamit, valamit tenni kell.
Száz vihar, száz csapás.
De újra lesz hazád.
Új nap lesz, új világ.
Igazság, tisztaság.
Száz vihar, száz csapás,
de újra lesz hazád.

Hegyeken át, völgyön át. Lovagol kilenc betyár.
Hegyeken át, völgyön át, gázlóra talál.
Ég a fáklya, ég a láng. Áll a régi vár.
Ég a fáklya, ég a láng, minden vándort hazavár.

Menni kell…

Kis madár, kis madár énekelve száll.
Ő tudja a jelszót, hogy nyíljon ki a zár.
Mi látható, mi várható. Nincsen már szabály.
Mi látható, mi várható, szörnyek őrzik a csodát.

Canta del Chielo, canta della Terra.
Canta dell’Amore, canta della Bontá.



ALUDJ EL MELLETTEM

Aludj el mellettem, kezem átkulcsolva.
Kékszínű bársonyban, néhány szelíd szóval.
Felejtsd a Híradót, a szél zúgását halljuk.
Valami szép jön tudjuk, nyugszik fáradt arcunk.

Aludj el mellettem, testünk összeér.
A kakas még álmodik. Csendes ez az éj.
A jövő tudjuk más lesz, a jövő a gyerekeké.
Felnőnek, a fények közé.

Angyalok vigyáznak ránk, délelőtt, délután.
Angyalok vigyáznak ránk, mutatják az irányt.
Angyalokat nem hívtunk, hozták a csodát.
Kezükben tartották a Szentkoronát.

Aludj el mellettem, álmod álmomhoz ér.
Messze még a hajnal, takarónk a sötét.
Ha megszeled a kenyeret, keresztet rajzolsz.
Huszárok az udvarodon, démonokkal harcolsz.

Ablakunkhoz madarak szállnak, köszönt a napsugár.
Kávét főzök reggel, sül hozzá tojás.
Ennyi csak ennyi, a boldogság miénk.
Indulhat egy új nap, mely tiéd és enyém.

Angyalok…



HOSSZÚ MENET
Vitéz Sebő Ödön főhadnagy emlékére

Csend van, a halál csendje, csillagok tépik szét.
Védd meg Uram életem, hogy védhessem másokét.

Kidőlnek nagy szomorú fák, csak az ördög aki nem fél.
Esőben, sárban elhagyatva vörösen köszönt az éj.

Hosszú menetben az Ég felé, hosszú az út - hazafelé.

És mégis föl a hegyre, délceg fenyők közé.
Utána le a völgybe, hol piroslik a vér.

Szél markolja karom, a zászlóalj vigyázban áll.
Néma katonák sorfala, esti imára vár.

Hosszú menetben az Ég felé, hosszú az út - hazafelé.

Az út menti fák meghajolnak, négy évi szenvedés után.
A szívekben örök parancs: Védd a határt.
Habzó szájú lovak kidőlnek, nincsen írott szabály.
Egy fotó a tárcádban, s egy levél: kedvesed vár.

Hosszú menetben az Ég felé, hosszú az út - hazafelé.



MONDD MENNYIÉRT?

Apát, fiút, testvért,
Mondd mennyiért?
A lovat, a sólymot, a mámort,
Mondd mennyiért?

A délvidéki lányt – a költőt.
A hegedűszót – a vak cigányt.
A Gyimest mennyiért? – Mondd mennyiért?
Mennyiért, mennyiért,
mondd mennyiért?

Anyát, nővért, szerelmet,
Mondd mennyiért?
A szót, a nyelvet, az álmot,
Mondd mennyiért?

Az elhagyott temetőt – a harangot.
Zsigát az öreg táncost – a sírós bánatot.
Csak azért, hogy élj: Mondd mennyiért?
Mennyiért, mennyiért,
mondd mennyiért?




LENN A FOLYÓNÁL

Lenn a folyónál, lenn a titkos völgyben.
Áll egy kicsi ház, ablakán jégvirág.
Kertjében két rózsa, összefonódva.
Mint szerelmes, lázas ifjú pár.

Lenn a folyónál egyedül élt a lány.
Szemében felhők, haja napsugár.
Kedvesét várta hosszú évek óta,
aki elment messze, gyilkos háborúba.

Lenn a folyónál, s magas hegytetőn.
Messze látszik az út. Messzire ér a fény.
Nap-nap után felment, hátha meglátja,
érkezik a fiú egy nemes paripán.

Lenn a folyónál nagy havat hozott a tél.
De eljött a tavasz, felébredt a remény.
Kivirult a nyár, nem jött levél.
Messziről látta: jön egy fekete szekér.

Lenn a folyónál elhervadt két rózsa.
Elindult a lány az utolsó hosszú útra.
A szirten egy sasmadár szárnyával védte.
Leugrott a lány, le a szörnyű mélybe.

Két rózsa a kertben, két fájdalom.
Két fiatal szív. Két sírhalom.
Nap tüze éget, könnyezik a Hold.
A vének így mondták: halálos szerelem volt.



AFTER A GENTLE TOUCH

More, and more and more
Word finds’nother word
More, and more and more
Flower grows under stone
I long for gentle words
Leaving behind the storm
Thoughts are unlucky orphans
But life is still going on
You’ll build your church one day
You promised me so long ago
Angels gather around you
Feel their wings on you
Between dry and burnt fields there is
A dich full of cried out tears
A new day, a new world
The curse is gone for good

Raise, raise your hands up to the sky
Just go your own way
When you feel you cannot do that
Remember: it’ll still be!

The place where once teachers lived
There’s no schools anymore
Golden cupolas are built
from molten stones
Gathering from faraway lands
The keepers of the dreams
They got the only map
Which leada you to your home
Birds fly up to the South
But all come back one day
Belive, though it is denied
There’s life after life
Stay with me while I’m here
That’s enough for me now
Something seemms to be lost
But still yours for good

Raise, raise your hands up to the sky
I’ll be there with you
When you feel you cannot do that
Just go your own way

Raise, raise your hands up to the sky
After a gentle touch
Winter was long and very cold
But spring awaits you home